Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Szivattyúzunk, mint a fene

Mórahalom - Tízmilliókat emészt fel egy-egy homokháti településen a belvíz elleni küzdelem. Traktor húzza be a mentőt, viszi az élelmet azokra a tanyákra, amelyeket elzárt a világtól a víz. A gazdák összefogva ássák a csatornákat. Zákányszék takarót, ágyat kért a katasztrófavédelemtől.
Behavazott, magukra hagyott autók sorjáznak a zákányszéki út mentén. Ha meglátunk egyet, biztosak lehetünk benne: a közeli tanya tulajdonosáé – csakhogy a bejárókat már víz borítja, kocsival nem lehet eljutni a lakóépületekhez.

A bordányi Csúcs József is tanyájától távol „parkol". – Nem merek beljebb menni, félek, hogy ott maradok – mondja. Portáján sem jobb a helyzet: a melléképületben már a gumicsizma szárába is belöttyen a víz.
Hálásan fogadta a tanya előtt árkot ásó helyi gazdákat, Masa Istvánt és Puskás Ferencet – összefogtak, gépet bérelnek, hogy több mint egy méter mély csatornával vezessék el földjükről a vizet. – Épp csak halott német katonát nem találtunk a csatornában, olyan régen nem takarították. Tele van műanyag flakonnal, gazzal. Minek fizettük a hozzájárulást a víziközmű-társulatnak? – kérdezte Puskás Ferenc.

Állóháború: májusig küzdhet a belvízzel a Homokhátság. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– A gazdák és az önkormányzat összefogásával 20–30 ember dolgozik az ünnepek között is Zákányszéken, erőgépekkel, szivattyúkkal. Naponta 6–7-en telefonálnak: nem tudnak kijönni a tanyájukból, körbevette őket a víz. Traktoros szolgálatot szerveztünk – ez viszi ki az ebédet, húzza be és ki a mentőt, ha szükséges – meséli Matuszka Antal polgármester. Eddig 10 melléképület dőlt össze a településen, lakóház szerinte nem jut hasonló sorsra.

– A belterületen 10 ház van veszélyben, folyamatosan szivattyúzunk. A külterületen a gazdák már megtervezték a mentést. A katasztrófavédelemtől ágyat, takarót kértünk, az ifjúsági klubban, a sportöltözőben 7–8 családot el tudunk helyezni. De erre egyelőre nincs szükség. Amíg fagy, nem lesz baj. Addig is szivattyúzunk, mint a fene – szögezi le.

Állóháború: májusig küzdhet a belvízzel a Homokhátság. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

A polgármester szerint áprilisig–májusig maradhat a rendkívüli helyzet. – Csődbe mehet az önkormányzat, ha nem kapunk támogatást. 600 milliós költségvetésből 10 milliót fordítottunk a víz elleni védekezésre – fogalmaz. Az államtól várnak segítséget – a központi büdzsé tapasztalatai szerint a kiadások 70–80 százalékát finanszírozza utólag.

Vízben állnak a földeken hagyott szalmabálák, kukoricát, barackost sem lehet szárazon látni. A Tóth család portáján három gyermek szánkózik önfeledten a hatalmas, befagyott belvíztavak mellett – néhol ropog, néhol cuppan a talaj csizmájuk alatt. – Anyósomék tanyájánál éjjel-nappal megy a szivattyú. Több mint 100 liter benzint pöfékelt el, de így is vizes a vályogház szőnyege – meséli Tóthné Sebők Csilla.

Állóháború: májusig küzdhet a belvízzel a Homokhátság. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

– Állóháborúra készülünk a belvíz ellen. Ha egy hónapig nem esne csapadék, és nem olvadna a hó, az lenne ideális – halljuk Csányi Lászlótól, Mórahalom alpolgármesterétől. – Másodfokon védekezünk. A városban és környékén 60–70 ingatlan van nagy veszélyben. 16 ember dolgozik, néhol még éjszakai műszakban is – tájékoztat. Idén 20 millió forintot emésztett fel a védekezés.

Jól jött a kemény fagy Bordányban

Bordány önkormányzata közel másfél millió forintot költött a belvízvédekezésre az elmúlt időszakban lehullott rendkívüli mennyiségű csapadék miatt. A helyiek a minél tovább tartó hidegben, majd az azt követő lassú olvadásban bíznak. Amennyiben hirtelen emelkedne meg a levegő hőmérséklete, az beláthatatlan következményekkel járna a településre nézve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pusztítja az ivadékot a téli ár: amit nyáron adott a Tisza, most elvette

Az utóbbi évek legjobban sikerült tiszai ívásának eredménye megy tönkre most, a jéghideg árhullám nyomán. Tovább olvasom