Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

''Szívem- lelkem mindig szegedi volt''

Kopasz Márta kilencvenöt éves. A grafikus és festőművésznőt, Szeged díszpolgárát műteremlakásában kerestük fel egy születésnapi beszélgetés kedvéért.

Dóm téri látomások, 1976
– Már elmondtam, amit akartam – hárította el Kopasz Márta a kérdésünket, miről szólna szíve szerint a kilencvenötödik születésnapján. A törékeny asszony gyengén lát, ám szelleme friss; szívesen magyaráz a kérdezőinek. Nem csoda, hiszen hatvan éven át tanított. Első kiállítását látva 1937-ben kérte fel Kogutowicz Károly professzor, vállalja-e a rajzkészségi lektorságot a szegedi egyetemen. És hat év után hazajött Pestről, ahol kitüntetéssel diplomázott az iparművészeti egyetem grafika tanszakán. – Visszajöttem, mert én szegedi voltam. Itt volt a drága édesanyám, és az egész szívem-lelkem mindig szegedi volt.

Kopasz Márta műtermét a földrajzi intézet Egyetem utcai épületében rendezték be. Mellette Banner János régiségtudományi intézetében lett régészeti rajzoló, és a Felvinczi Takács Zoltán vezette művészettörténeti intézetben fizetés nélküli tanársegéd.

– A legsikerültebb időszakom? Szent-Györgyi Albert 1940–41- es szegedi rektorsága – sietett oda az ünnepelt a falon látható fotóhoz, amely a Nobel-díjas biokémikus társaságában készült róla a háború előtt egy bálon. Kopasz Márta vallja: „magyarázni mindig csak mutatva".

Megnézzük a harmincas évektől alkotott ex libriseit, könyvcímlapjait, illusztrációit, plakátjait. Az Anna-víz első címkéjét is ő álmodta meg.
– Kedvenc képeimtől soha sem válok meg. Ilyen a diplomamunkám, a Márton szerzetes legendáját ábrázoló fametszetsorozat. Ez lennék én, ez az én belső történetem: a fiatal szerzetes megkéri az idős barátot, magyarázza el neki, mit jelent, hogy Isten előtt száz év annyi, mint egy nap.

– Kedvenc tanítványom? Az ex libris szeretetét és a hozzáértést Rácz Mária vette át tőlem – említi büszkén Kopasz Márta. – Öregségemre értettem csak meg, hogy a főiskoláról való eltávolításom, amit az ötvenes években óriási csapásnak éltem meg, nem volt véletlen. Most már tudom, hogy azért kellett a Hámán Kató Általános Iskolába kerülnöm, hogy Rácz Máriát korán beoltsam művészettel, méltó utódot neveljek belőle. És valóban, ma Európa szerte ismert az ex libris-gyűjteménye.

Nyolcdarabos múzsasorozatát mutatja, kérdezem, de kedvesen dorgál: – Ne szólj közbe, kérlek, mert elvesztem a cérnát, és nem tudom összeragasztani. A múzsák tehát csinos női alakok, de legyünk egészen őszinték, én is nagyon csinos voltam fiatalkoromban. Egyik udvarlóm megjegyezte rólam, hogy nem vagyok szépség, de nagyon sikkes. Férjhez menős nem voltam, alorvos unokabátyámba voltam halálosan és reménytelenül szerelmes.

– Ezt Az angyal című képet harminc éve festettem, amikor nagyon betegen azon töprengtem, milyen lehet egy angyal. Mert, gondoltam, ha meg találok halni, biztosan angyal leszek, hiszen sok jó van a lelkemben. Nincsen keze, az ezüst semmiből úszik a légbe. Kié az arca? Senkié, az belülről jön.

– Milyen időket élek mostanság? Egyszer hopp, másszor kopp. Most éppen menő vagyok – mosolyodik el fáradtan Kopasz Márta a különleges tanóra végén. Legutóbbi festményeire mutat. – Káosz a jelen és bizalmatlanság, noha itt-ott felcsillannak reménységek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tüntetések, gyűlések Párizstól Belgrádig

A zavargásokba fulladt október 23-i budapesti tüntetés adta az alkalmat, hogy kitekintsünk a… Tovább olvasom