Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szlavkovics Rita az év rádiósa

Szeged - Szlavkovics Rita, a szegedi körzeti rádió szerkesztője kapta Az év rádiósa díjat. A Magyar Rádió munkatársa csaknem másfél évtizede készíti riportjait és interjúit a Dél-Alföld életéről.
– Szeretem a vidéket és az alföldi emberek történeteit – kezdte a beszélgetést Szlavkovics Rita, aki a Magyar Rádióban Az év rádiósa díjat vehette át a napokban. Such György, a rádió elnöke szerint ő az, aki a Dél-Alföld hangja a Kossuth rádióban. Szlavkó, ahogy kollégái becézik, több mint 14 éve rádiózik Szegeden. Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében készített riportjaival és interjúival vált országosan is elismert újságíróvá. Rendszeresen készített anyagokat a Magyarországról jövök című műsorba, vagy a leghallgatottabb hírműsorba, a Krónikába.

Szlavkovics Rita: a mikrofon olyan, mint a tévéseknek a kamera. Fotó: Frank Yvette

A felmérések szerint a rádiózás egyre inkább háttérbe szorul. Szó szerint. A háttérrádiózás pedig a slágerzenét – valamint az időjárást némi hírblokkal – bírja el. A műfajjal együtt eltünőben vannak az igazi rádióriporterek is.

Névjegy

Szlavkovics Rita 1963. november 19-én született Oroszlányban. Szegeden szerzett egyetemi diplomát történelemből, oroszból és filozófiából. Az egyetem elvégzése után az Amerikai Egyesült Államokban oroszt tanított. 1993 óta dolgozik a Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójában. Szakmai munkáját a Magyar Rádió vezetése korábban Nívódíjjal jutalmazta. Gyerekei: Soma (18) és Csenge (16).

A történelem–orosz–filozófia szakon végzett rádiós egyre többet gondol arra, hogy a manapság egzotikusnak számító orosszal kellene kezdenie valamit.

– Azt gondolják egyesek, hogy az emberek a gagyit szeretik – mondta a riporter, aki szerint igény van a jól körüljárt, „hallgattassék meg a másik fél is" elvre építő újságírásra. – Ha a szerkesztők kértek valamit, én soha nem mondtam nemet: mentem, és ha kellett, törött bordával másztam, hogy riportot készítsek. A mikrofon olyan számomra, mint a tévéseknek a kamera. Láttatni akarom az eseményeket – vallja Rita.

– Nem szeretem bántani az interjúalanyaimat, kivéve, ha politikusok – mondta a rádiós. Nagyon megindította, és a mai napig szívesen emlékszik vissza egy sérült kisfiú történetére, aki nem tudván a kezeit és a lábait mozgatni, az orrával festette képeit.

A rádiós újságíró szerint sokan el sem tudják képzelni milyen érdekes emberek élnek a tanyákon. Mint mondta: egy picit büszke arra, hogy egy leheletnyit ő is hozzá tudott járulni, hogy néhány tanya és lakója „a térképre tudott kerülni".

Karácsonyi ajándékosztás 4 repülőjegy vár Önre!

Olvasóink írták

  • 1. elekesTímea 2007. december 11. 22:10
    „Gratulálok,szerencsére ismerjük egymást párszor voltam riport alanya Ritának,mindig felkészült,és tájékozott volt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindentudás egyeteme – Szeged: Penke Botond

Szeged - A neurodegenerációs betegségek (az Alzheimer-, a Parkinson- és a Huntington-kór)… Tovább olvasom