Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Szobrászok jubileuma

Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész nyitja meg ma délután fél 5-kor a szegedi várban a két 60 éves szegedi szobrász, Fritz Mihály és Kalmár Márton jubileumi kiállítását.
A szegedi képzőművészet sokoldalú egyénisége a két barát, a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola művésztanára: Fritz Mihály és Kalmár Márton. Pályájuk már a középiskolás évektől párhuzamosan haladt, a Tömörkény képzőművészeti tagozatának első diákjaiként érettségiztek, ugyanazoktól a mesterektől – Tápai Antaltól, Kopasz Mártától, Szalay Ferenctől és Tóth Sándortól – tanultak. Pátzay Pál növendékeként diplomát is egyszerre szereztek 1969-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd mindketten visszatértek tanítani alma materükbe. A Tömörkényben az elmúlt évtizedekben fiatalok százait irányították az alkotóművészi pályára.

Szobrászként mindketten a 1970-es évek kezdetén indultak, Fritz Mihály a rajzos vésés szépségét felfedezve hamar rátalált talán legkedvesebb műfajára, az éremművészetre. Több mint félezer érmet tervezett, köztük azt az ezüst emlékpénzt, amellyel 1988-ban elnyerte A világ legszebb érme díjat. A Dóm téren áll Vaszy Viktort mintázó szobra, számos domborműves emléktáblát is készített Szegeden. Kalmár Mártont a szegedi képzőművészet egyik legkarakánabb egyéniségeként tartják számon: többször felemelte szavát, lapunkban is közreadta véleményét, amikor úgy érezte, furcsa döntések születtek a kulturális életben. Egy jellegzetes, napsugaras oromzatú Nyíl utcai házban alakította ki műtermét. Számos köztéri alkotása áll Szegeden is, például Tömörkény István, Somogyi Károly, Bálint Sándor, Szent-Györgyi Albert mellszobra, Kováts József portréja, valamint az Aranycsapat közkedvelt focicsukás emlékműve a Tisza-parton.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beázhat a Feszty-körkép

Tíz éve nem sikerült rendes tetőt építeni a megye leglátogatottabb kiállítóhelyének legfontosabb… Tovább olvasom