Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Szociális boltokat nyitnak

A megyében még nincs szociális bolt, de ősszel egy teljes hálózat létrehozását szervezi a Magosz, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Egész Csongrád megyét behálózó szociálisbolt-hálózatot hoz lére a Magosz – tudtuk meg Kispál Ferenctől, a szövetség Csongrád megyei elnökétől. Első körben Makón és Vásárhelyen, majd Szegeden, utána pedig a többi városban is megnyílnak a 20–30 százalékkal olcsóbb élelmiszert árusító üzletek. Ide a termelők közvetlenül szállítják majd az árut, ezért tudják alacsonyabb áron adni a tejet, kenyeret, húst, zöldséget és gyümölcsöt.

Kispál Ferenc azt mondta, megvárják a mezőgazdasági munkák befejezését, és ősszel szervezni kezdik a hálózatot. Meglévő, a multik tőszomszédságában, forgalmas helyeken, lakótelepeken szeretnének olyan, már üzemelő boltokat megnyerni, amelyek csatlakoznak majd a rendszerhez.

Az üzletek előtt mozgó tejautomatákból friss házi tejet is árusítanak. A már meglévő szociális üzletekben – például Budapesten – egy kiló kenyér 100, egy zsömle pedig 12 forintba kerül. A térségben a legközelebbi szociális boltok Orosházán, Kecskeméten és Kiskunhalason találhatók.

Olvasóink írták

  • 14. mereine 2009. augusztus 03. 10:52
    „Jahj ne beszéljetek már ostobaságokat.
    1: Kedves tarjani: nem azért szociális bolt, mert csak a szegények mehetnek oda vásárolni. MIndenki jól jár azzal, ha sokan vásárolnak ott, függetlenül attól h. szegény-e a vásárló vagy gazdag. Ez főleg a termelők miatt lett kitalálva. Nem kell lengyel tejet venni meg holland burgonyát, jól jár a magyar termelő, mert el tudja adni a terméket viszonylag normális áron, de jól jár a magyar gazdaság is. Ennyi kb. Az összeesküvés elméletekre és az önellátó falusi beszólásokra meg inkább nem is reagálnék...
    Amúgy ha lesz Szegeden ilyen bolt, én tuti oda fogok járni, eddig is mindig megnéztem mit hol gyártottak, és amiből csak lehetett magyart vettem. Sajnos anyagilag nem mindig éri meg, szerencsére nekem még belefér ez az "áldozat", de sokaknak nem. Remélem utat tör magának ez a kezdeményezés!”
  • 13. mosómasa 2009. augusztus 03. 10:41
    „Persona!
    Te nagy tévedésben vagy ! 1. az időjárást az "igazi " parasztok sem tudják befolyásolni, irányítani, s előállhat olyan helyzet, hogy nem terem semmi sem , a legnagyobb igyekezet ellenére sem.
    2. A legtöbb , csak mezőgazdaságból élő ember igenis használja az internetet: sok hasznos információt megtud onnan, s a pályázatokhoz is igencsak kell. Látszik, hogy hírből ismered a vidék helyzetét!”
  • 12. persona 2009. augusztus 02. 18:52
    „8-9. persze, mert ti csak "műparasztok" vagytok. az igazi nem megy a piacra krumpliért és az internetet hírből sem ismeri..:D”
  • 11. SP 2009. augusztus 02. 18:03
    „A P+R parkolókat ki kellene bővíteni Piac+P+R parkolókra.
    P+(P+R).
    Kis zöldség piacot kellene telepíteni az Etelka sori TESCO mögé is. Tápéi kiskertek táplálnák árúval.”
  • 10. tapsi 2009. augusztus 01. 13:34
    „Őszintén kívánom a Magosz sikerét. Végre valakik nem csak beszélnek, hanem cselekednek is! Szegeden több üzletet is kellene nyitni, nem elhanyagolva a peremkerületeket is...”
  • 9. csutka 2009. augusztus 01. 10:06
    „Persona nem csak zőldségre,gyümőlcsre van szüksége a falusi embernek.Mi termelünk a kertünkben zőldséget,meg rengeteg gyümőlcsöt ami az idén bőven van,de nézd meg falusi boltokban az egyéb cikkek árát.Van egy hobbikertünk is már pár éve nem vetünk bele semmit befüvesítettük a gyümőlcsfák között az egészet,mert sajna az utóbbi években nem mi szüreteltük le a termést.A kertünk meg kicsi minden féle zőldséget megtermelek,de pl.a krumpli nem elég egy évre,tehát nekem is megkell vennem.”
  • 8. mosómasa 2009. augusztus 01. 10:01
    „A kis településeken sem terem magától a zöldség, stb. Ilyen időjárási körülmények között, ha nem locsolsz ( de drága itt a víz!, az áramról meg már nem is beszélve!!), nem terem semmi. Ha nem permetezel, nem terem semmi. Ha nem töltesz rengeteg időt a kertben ( míg a városi esetleg a strandon sütteti a hasát), megint csak nem terem semmi. Szóval, miről is beszélünk??! Sok esetben nem éri meg veteményezni, drága palántákat venni. Ezért is van egyre több műveletlen kert a falvakban. Én még megművelem, de már többször kerülök minuszba, mint sem. Annyi a jó egyedül benne, hogy tudom, mit eszek.”
  • 7. persona 2009. július 31. 21:30
    „a kistelepülésen megterem minden a kertben, nem költenek krumplira, répára, gyümölcsökre, maguknak hízlalják a disznót, tojnak a tyúkok. Miről is beszéltek???”
  • 6. mosómasa 2009. július 31. 16:37
    „Csatlakozom az előttem szólóhoz. Általában minél kisebb a település, annál drágább minden.Egy kis településen sokkal drágább a zöldség, a gyümölcs, a tojás ( most pl. 35 Ft itt). A kisboltosok meg megveszik a termelőtől a terméket, csak olyan sokat tesznek rá, hogy az árak a csillagos eget verik. Arról a másik fontos tényről meg már nem is beszélve, hogy falun jóval kisebbek a keresetek, s jóval több a munkanélküli.”
  • 5. csutka 2009. július 31. 15:35
    „A falvakba is lehetne nyitni szociális boltot. Azok az emberek is javarészt minimálbérből élnek,vagy nagyon sok a kisnyugdíjas,a munkanélküli.Van olyan üzlet ahol 290ft a kristálycukor.”
  • 4. 19701230 2009. július 31. 14:55
    „a délmagyar irta.........tudatlan ujságiró”
  • 3. hamankato 2009. július 31. 14:52
    „Ez egy nagy baromság!!!Politikai taktika!!!
    A kenyér önköltsége sem jön ki 100 Ft-ból,nem hogy a fogy. ára!!!!!
    A kis boltosok meg eddig is a termelőtől vették a zöldséget,gyümölcsöt!!!!

    Ne etessék a szegény népet!!!!! HÜLYESÉGGEL!!!!!!!!”
  • 2. persona 2009. július 31. 13:42
    „Én a Balaton környékén láttam ilyen szociális boltot, de nem volt tolongás.”
  • 1. tarjani 2009. július 31. 12:52
    „Remélem, hogy a szociálisan rászorultak mehetnek csak vásárolni ezekbe az üzletekbe. Bár azt is el tudom képzelni, hogy Mercédesszel és 6 kg arannyal felszerelkezve is lesznek vásárlók és hasonló lesz a helyzet, amikor több nagy akció(pl. a múltkori SÖR- akció!!!!!!!!!!!!!)szokott lenni. Vagy kapunk "szegénységi bizonyítvány"-t és akkor jogosult vagyok az olcsóbb árut megvenni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Top 20-as körözött bűnözőt fogtak

Szeged - Két körözött személyt fogtak el a Szegedi Rendőrkapitányság körözési csoportjának… Tovább olvasom