Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Szögre akasztja fakanalát Rácz László

Szatymaz - Ötven éve alig volt falunap vagy egyéb gasztronómiai rendezvény Csongrád megyében, amelyen ne vett volna részt a szatymazi Rácz László. Az amatőr királyi szakács most mégis szögre akasztja fakanalát.
A főzést nem lehet abbahagyni, a fakanál rabja vagyok – mondta lapunknak egy éve az idén hetvenedik életévét betöltő Rácz László szatymazi amatőr királyi szakács. Tavaly az év ötvenkét hetéből harmincat töltött főzéssel különböző falunapokon és egyéb rendezvényeken, idén – elmondása szerint – szintén legalább ennyi eseményen vett részt.

– Most mégis leteszem a bilincses fakanalamat, nem leszek többé a fakanál rabja. Hetvenéves elmúltam, elfáradtak a lábaim és a kezeim, az utóbbi időben már csak ülve tudtam főzni vagy sütni a palacsintát. Hiányozni fog a korábbi pörgés, ezért kisebb, egybográcsos főzéseket a terveim szerint a jövőben is vállalni fogok, de nagyobb rendezvényeken már nem tudok részt venni. Negyvenöt-ötven évig főztem, most már legyen a fiataloké a fakanál. Szerencsére van utánpótlás, a szatymazi Fakanál klubban főznek lelkes fiatalok, akik tudják folytatni a munkámat – mondta Rácz László.

Az amatőr királyi szakács az utóbbi időben már csak ülve tudott palacsintát sütni. Fotó: Karnok Csaba
Az amatőr királyi szakács az utóbbi időben már csak ülve tudott palacsintát sütni.
Fotó: Karnok Csaba

Az amatőr királyi szakács tizenhét évesen kezdett el barátkozni a főzéssel a szatymazi önkéntes tűzoltók tagjaként, tizenegy éven át vett részt különböző gasztronómiai versenyeken – 120 oklevelet és 20 serleget gyűjtött be főztjeivel.

– Az egyik legnagyobb büszkeségem a fábiánsebestyéni lovasnapokon elnyert első díjam, 37 induló között lett győztes a birkapörköltem. Fontos állomás volt 2011 is, amikor Budapesten átvehettem az aranydiplomámat – mondta.

Rácz László szerint a jó szakács ismérve egy versenyen: jót kell főznie, szépen felöltöztetni és megteríteni asztalát, és kedvesnek lenni a vendégekkel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drégelyi Zoltán ideákért dolgozik

13 új cégvezetőt nevezett ki a közgyűlés egy évre. A RITEK Zrt. új vezérigazgatója, Drégelyi Zoltán alapította a társaságot. Tizenkét év után most visszatért. Tovább olvasom