Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

''Szólj, gondolj, tégy jót...''

A szegedi Feketű József pedagógusként egész életét arra tette föl, hogy tanítványait a tudás tiszteletére, emellett pedig emberségre, tisztességre nevelje. Sok évtizedes tanári munka után úgy látja: fölemelő segíteni a fiatalok képességeinek kibontakozását.
Feketű József nyugdíjas éveiben is aktív: fotózik, ásványokat és bélyegeket gyűjt, természetjáró. Fotó: Schmidt Andrea
Feketű József nyugalmazott biológia–kémia szakos tanár már kiscserkészként úgy érezte, szép és kedves dolog gyerekeket vezetni. Akkoriban úgy tervezte, Afrikába megy, tanítani az ottani szegényeket. Ez álom maradt, de a sors különös fordulataként később – éppen a cserkészetnél szerzett eszperantó tudásának köszönhetően – megismerkedett egy francia diákkal, aki hittérítőként valóban eljutott Maliba.

Amikor a Szegedi Állami Közgazdasági Gimnáziumban (a mai Kőrösyben) 1950-ben leérettségizett, még bizonyára nem gondolta, hogy tíz év múlva már kollégája lesz nagyra becsült tanárainak. A szegedi tudományegyetem természettudományi karának biológia–kémia szakán szerzett diplomát. Egyetemi hallgatóként antropológiát is tanult. Az ornitológia szépségeivel Beretzk Péter ismertette meg. Ekkor vált szenvedélyévé a természetjárás: a nyugalmazott tanár 1957 óta vezeti a Szegedi Pedagógus Természetbarát Egyesületet; ma is túráznak, táboroznak, aktívan gyakorolva a természetvédelmet.

Az embertani tanszéken kezdett fotózni: a fényképezés szeretete is egész életén át elkísérte. Az első, egyszerű bokszgéptől eljutott a digitális fotózásig; legsikerültebb képeit az Utazás a világ körül című, évente megjelenő albumban is közölték. A Kőrösy tanáraként minden iskolai eseményt fotózott. Így fényképezte le az Akarsz-e játszani? című verset szavaló Molnár Pintyőt, azaz Piroskát, akiből később ismert színésznő lett. A fotó- és diagyűjtemény szekrényeket tölt meg.

Ma is büszkén említi, milyen nagyszerű tantestület tagja lehetett a Kőrösyben a hatvanas években. Idősebb kollégái sohasem dorongolták le egy-egy hiba miatt, inkább szelíden elmondták, hogyan lehetett volna jobban csinálni... Amikor a biológia oktatás megszűnt, Feketű József az iskola kollégiumának vezetője lett. Az akkori idők ideológiai korlátai között sem tagadta meg keresztény értékrendre épülő elveit. A tanévek végén Vörösmartyt idézve búcsúzott tanítványaitól: „Szólj, gondolj, tégy jót..."

A cserkészmozgalom újraindulásakor szegedi kerületi vezetőként, a felsővárosi plébánia támogatásával, négy évig foglalkozott a fiatalokkal, s tizenkét évig segítette a csapat munkáját. A természetvédelmi táborokban legalább száz gyerek fordult meg.

Pedagógus kitüntetései közül az 1993-ban odaítélt Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjére és a pedagógus sportmozgalomban végzett ötvenéves munkáért, 2002-ben átvett Eötvös József emlékplakettre a legbüszkébb. A legnagyobb elismerést mégis az jelenti, ha régi diákjai évtizedek múltán is emlékeznek: Feketű tanár úr arra intette őket, hogy a tisztesség, szorgalom, becsületesség, emberség szem előtt tartásával rendezzék be életüket. Az érettségi találkozókon derül ki, hogy a tanítványok igyekeztek megszívlelni a tanultakat.


Ásványok, bélyegek

Feketű Józsefnek hobbik egész sorának művelésére is jutott ideje. Nyelveket (az eszperantó mellett németül és finnül) tanult. Amatőr sakkozó, a kollégiumban bajnokságokat rendezett, és büszke rá, hogy unokái már megverik a játékban. A fotózás mellett bélyeget, ásványokat és kőzeteket gyűjt. Ismerőseitől távoli tájakról is kap a gyűjteménybe való ajándékot: a legutóbbi kődarab az Olümposzról érkezett. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szabad kávéházi fórum korlátai

Volt bennem egy kis félsz, hogy jó-e az, ha Nemes László volt SZKT-igazgató beszél a parkolóházról.… Tovább olvasom