![]() |
| Iskolabusz segíti a kübeki gyerekek eljutását Szőregre |
|
Nem hit kérdése „Szőregen kezdett a lányom, ott is fejezi be az iskolát". Ocskóné Nagy Piroska lánya akkor ment első osztályba, amikor Kübekházán megszűnt az iskola. Elmondása szerint először borzasztó volt, hogy kiszakadtak a kis közösségből, de aztán minden jól alakult. Olyan tanítónőt kaptak, aki jól összefogta az osztályt. Ma már a lánya semmi pénzért nem hagyná ott a szőregi iskolát, ahol néptáncra, s olyan kirándulásokra jár, amire az anya szerint Kübekházán nem lenne lehetősége. Nem hit kérdése volt, hogy hol tanuljon a lányom – mondta Ocskóné –, hiszen hittanra jár, s volt első áldozó is. Az anya elmondta: ha a kistérség nem fizetné az iskolabuszt, akkor is maradnának Szőregen. Itt kezdett a lányom, s itt is fejezi be az iskolát – mondta az anya. |
36. PálfiPéter 2012.05.22. 23:10
Péter te még nem jöttél rá, hogy a vallás az egyik, ha nem a legnagyobb hazugság a világon? :D És még a libsik vannak manipulálva? A térdemet csapkodva röhögök most.
36
ha a gyerekednek vallasos oktatast akarsz, akkor jarasd egyhazi iskolaba, amit az egyhaz a (hivek) penzebol tart fennt. Allami iskolakban semmi keresnivaloja az egyhaznak, foleg egy faluban, ahol nincs valasztasi lehetoseg. Igazan jo megoldas, hogy a gyerekek harmada mashova kell,hogy jarjon.
35. roxper 2012.05.22. 20:37
ember! te elfogadod más véleményét? te nem utasítottál rendre?
miről beszélsz?
tőlem azt gondolsz amit akarsz. abban hiszel amiben akarsz. de fogadd el, hogy igenis vannak olyanok, akik hisznek Istenben, egyszülött fiában Jézus Krisztusban, és a Katolikus Egyházban.
Hisznek a Katolikus Egyházban, annak minden hibájával, és erényeivel együtt!
Bármennyire sem tetszik saját vélemény, hogy nem kell ennyi egyházi iskola, nem kell ráerőltetni a vallást mindenkire, 2012-ben elvárható volna, hogy szabadon választhassanak az emberek és ne ráerőltessenek vmit, csak azért, hogy ne kelljen átjárni kukutyinba egy 7 éves gyereknek.
Ezt nem fogja fel az "agyad" te szerencsétlen, mocskos liberális eszmének tartod, miközben ez csak egy minimális elvárás...
A legszabadabb választás pedig a kötelező hittanerkölcstan. Gratulálok.
Hát, kinek milyen élménye marad a gyerek korból mára. Nekem például az, hogy 12 éves koromban a valaha volt legjobb csúzlimat a hittanórán lopták el tőlem. Azóta kerülöm az ilyen helyeket. :-((
31. macs 2012.05.22. 12:46
Kedves macs!
Tessék már visszaolvasni az összes hozzászólást!
Én a véleményemet írtam le, melyet roxper szerint nem kellett volna.
Nem bántok senkit, tisztelem a nézeteit mindenkinek, de elvárom, hogy ők is tartsák tiszteletben másokét!
28. PálfiPéter,
miért bántod azt, aki nem úgy gondolkozik, mint Te, bár szíved joga mit mondasz. :-)
Azért talán végig gondolhatnád a következőket.
A gyerek nem jár egyházi iskolába, de számomra fontos, hogy tanuljon hittant, tehát iskolán kívül jár.
A gyerek egyházi iskolába jár, bár nem vagyunk vallásosak, mert a településen nincs más, akkor mit tehetek? Azt mondom a gyereknek nyugodtan imádkozz az iskolába, járj misére, mert ez az ára, hogy nem kell utazgatnod és a barátaiddal járhatsz egy osztályba?
Az is érdekes, amit GondaIstván ír az egyházi iskoláról. Miért van több lehetőség ott, mint az állami iskolában? Csak nem azért, mert több pénzük van, és honnan van pénzük? Csak nem a nagyobb állami támogatásból?
Ha ez a hatalom marad,fognak itt még a gyerekek hétvégenként kötelezően "leventére"járni!
Szegény kübekházi gyerekek. Jól megbuszoztatja őket a Hatalom.
hirdetés
