Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Szorítja az idő a sztráda régészeit

Csongrád megye - Jóváhagyott a kormány az M43-as régészeti feltárására bruttó 957 millió forintot. A pénz és az idő jóval kevesebb, mint a tervekben szerepelt, a munka mennyisége maradt. A Móra-múzeum megbirkózik a feladattal.
Egész nyáron kormánydöntésre várt az M43-as autópálya Makó és a határ közötti szakaszának régészeti feltárása. Megírtuk: az új örökségvédelmi törvény szerint az uniós támogatással megvalósuló nagyberuházásoknál legfeljebb projektenként 200 millió forintot lehet elkölteni a kötelező régészeti feltárásra. Próbakutatással együtt 30 plusz 30 nap fordítható a munkálatokra. Ennél nagyobb ásatásra csak a kormány adhat engedélyt.

Augusztus végén a Magyar Közlönyben megjelent a kabinet döntése: az M43-as Makó és Csanádpalota közötti szakaszán 239 ezer négyzetméter régészeti feltárására bruttó 957 milliárd forintot lehet elkölteni.
Az egész nyomvonalon lényegesen nagyobb területet, 320 ezer négyzetmétert kell feltárni, vagyis a pénz a tervezettnél 80 ezer négyzetméterrel kisebb terület átkutatására elég. A rendelkezésre álló idő pedig kevesebb mint a fele a szükségesnek, hiszen a földmunkákra, a leletek mentésére és a tereprendezésre 4-5 hónap kellene, ehelyett a régészek maximum 60 napot dolgozhatnak. Kutatni csak fagy- és csapadékmentes napokon lehet – emiatt kérdéses, hogy az ásatás miatt nem csúszik-e a sztrádaépítés.

Csornay Boldizsár, a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) vezetője, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese elmondta: az autópálya beruházójával, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel néhány napon belül szerződést kötnek az M43-as nyomvonalának régészetére. Ezután az ásatások központi koordinátoraként megállapodnak a kutatás kivitelezésére a szegedi Móra-múzeummal. A szakember hozzátette: a munkát nagy részben a múzeumi szakemberekre bízzák, csak arra a részére keresnek más alvállalkozót, amit a Csongrád megyeiek kapacitása nem bír. A munkát igyekeznek rugalmasan megszervezni, hogy az építőknek ne legyenek útjában. Az eddig feltárt szakaszon például már dolgozhat a kivitelező. Hátráltatni a régészek nem fogják az építkezést, eddig sem tették. Kérdésünkre, hogy a feltárással miért kellett az utolsó pillanatig várni, a NÖK-vezető megjegyezte, lobbiznak azért, hogy a régészeti munkák a későbbi projektekben az előkészítő fázisba kerüljenek. A pénzről elmondta: szűkösen elégnek kell lennie, bár ezzel a rendelkezésre álló tartalékot kimerítik, de többre nincs lehetőség. A munka tehát hamarosan elkezdődhet.

Fogas Ottó megyei múzeumigazgató szerint megbirkóznak a feladattal, hiszen a pénz és a terület adott, legfeljebb nem az eddigi 9, hanem 20 csapattal dolgoznak majd. Az egyetlen probléma az idő: kapnak-e a munkára haladékot a törvény szabta 30 plusz 30 napon felül, és hogy még az idén lesz-e annyi, munkavégzésre alkalmas napjuk.

Olvasóink írták

  • 1. bánki 2012. szeptember 06. 22:48
    „Na kapkodjatok! Van idő bőven!

    Nincs lóvé, ezért rátokfogják !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uniós projekt zárult a Ferroépnél

Szeged - A Ferroép Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. idén uniós pályázat segítségével, az Új… Tovább olvasom