Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Sztárok és milliós sztárgázsik

Szeged - A magyar közönség is elfogadni látszik, hogy a világsztár operistákat meg kell fizetni. Erre is lehet következtetni abból, hogy José Cura szegedi vendégszereplésére két hét alatt elfogytak a jobb jegyek. A sztárok sztárgázsija kényes téma, üzleti titok, ezért nem sok konkrétumot tudhatunk meg róla.
Évek óta egyre gyakrabban hallani: a pénz hajszolása minden közösségi szellemet kiirtott a komolyzenéből. Az operavilág legnagyobb sztárjai akár egyetlen este megkereshetnek annyit, mint a mellettük álló kórustag vagy az árokban játszó zenész egész esztendőben. Úgy tűnik, nincs mit tenni, a sztárok sztárgázsiért lépnek színpadra. A sztárrendszer kialakulása állítólag Liszt Ferenccel kezdődött, az ő titkára, Belloni volt az első zenei ügynök, akinek sikerült zongoravirtuózként világhírűvé lett védencének csillagászati gázsit kialkudni.

Kiss B. Atilla, Montserrat Caballé és Gyüdi Sándor karmester a katalán díva emlékezetes Dóm téri koncertjén 2003-ban. Fotó: Miskolczi Róbert

A közelmúlt példáit már pontosabb összegekkel adta közre a sajtó: a kilencvenes években a Három Tenor – José Carreras, Plácido Domingo és a szeptemberben elhunyt Luciano Pavarotti – koncertenként egymillió dollárt vágott zsebre, miközben az őket kísérő zenekar muzsikusai fejenként százhúsz dollárt kaptak.

A Daily Telegraph egykori zenekritikusa, Norman Lebrecht alapműnek számító Művészek és menedzserek című könyvében lerántotta a leplet a muzsikusvilág korábban takargatott anyagi ügyeiről, és érdekes sztorikkal megspékelve elmesélte, hogyan ment végbe a komolyzene „Coca-Colásítása". Ő volt az első, aki először közreadta a szezononként egymillió dollárnál többet kereső muzsikusok toplistáját. Az összegek azóta csak emelkedtek, a Domingóhoz hasonló nagyságok könnyedén összehoznak évi tízmillió dollárt, azaz közel kétmilliárd forintot.

Cura már csak kakasülőről

José Cura áprilisi két Otello-előadására két hét alatt az összes jó helyre szóló jegy elfogyott. Néhány belépőt tudnak még adni a II. emeletre 14 ezer 900 forintért, valamint a kakasülőre akár többet is 11 ezer 900-ért, illetve 9900-ért – tudtuk meg tegnap a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájától.

Napjaink legjobban kereső operasztárjai közé tartozik José Cura is, aki állítólag 100 ezer eurós, azaz mintegy 25-26 millió forintos gázsiért jön jövő áprilisban két próbával két Otello-előadást énekelni Szegedre. Szakmabeliek szerint ez lehet a gázsija Nyugat-Európában is – ami persze a hazai viszonyok között, a magyar jegyárakhoz képest irreálisan nagy összeg. Informátorainktól úgy tudjuk, a világjáró magyar sztárok – Lukács Gyöngyi, Rost Andrea, Miklósa Erika – általában figyelembe veszik, hogy a hazai fizetőképes kereslet jóval alacsonyabb, ezért reálisabb honoráriumokkal is beérik, nemigen akad arra példa, hogy előadásonként akár csak egymillió forintot is kapjanak.

Finta János, a Filharmónia Kht. szegedi igazgatója szerint roppant kényes téma a muzsikusok gázsija. A sztárok ragaszkodnak fellépti díjuk titokban tartásához, azért is, mert nem szeretnének saját művészkollégáikkal sem konfrontálódni. Az is előfordulhat, hogy ugyanolyan nagyságrendű szerepért a kevésbé neves énekes tizedét sem kapja, miközben a két művészi teljesítmény között nincs hatalmas különbség. Ha nyilvánosságra hoznák a legjobban kereső magyar operaénekesek, komolyzenészek top 10-es listáját, abból kiderülne: a rajta szereplők havi jövedelme jócskán meghaladja az egymillió forintot. Ez sokaknak szúrná a szemét.

– Eddig 600 ezer forint volt a legnagyobb összeg, amit szegedi koncertünkön fellépő énekesnek, szólistának kifizettünk. José Cura Otello-előadására 19 ezer 900 forintba kerül a legdrágább jegy – ennyiért a Filharmónia három évadra középkategóriás bérletet tud adni, amivel összesen 27 hangversenyt lehet meghallgatni. A mi közönségünk nagyobbik része értő zenebarát, többségük nem engedheti meg magának, hogy ennyit fizessen egy színházjegyért – véli Finta János.

Szegedi legek

Úgy tudjuk, szegedi fellépésért a legnagyobb gázsit eddig egy másik műfaj, a dzsessz képviselője, a nyolcszoros Grammy-díjas George Benson kapta. 2005-ös Dóm téri koncertjén a VIP-páholyokba 25 ezer forintba kerültek a jegyek. Gázsija üzleti titok volt, de annyi kiszivárgott: több tízmillió forintnak megfelelő dollárt kért. A második helyezett Montserrat Caballé lehet, aki 2003 nyarán állítólag 18 millió forintért jött el énekelni a szabadtérire. Valamivel kevesebbet kapott 2001-ben José Cura, de csak azért, mert ugyanazzal a koncertprogrammal az Erkel Színházban is fellépett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsősegélyt nyújtottak a volt polgármesterek

Szeged - Szalay István eddig csak sebtapaszt ragasztott, Lippai Pál még sosem balesetezett, Bartha… Tovább olvasom