Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Sztárok is jelelnek

Jelelj! címmel mozgalmat indít a jelnyelv megismertetésére a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) és az Árnyszínház.
A kezdeményezés egyik ötletgazdája, a teátrumot vezető Janik László szegedi színművész a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a hallássérültek által használt jelek többsége logikus, a hallók számára is közismert gesztuson alapul, ezért a jelnyelv alapszintű elsajátítása egyszerű. Első lépésként azt ötven leggyakrabban használt jelet szeretnék megtanítani, amivel alapvető helyzetekben boldogulni lehet. A tervek szerint karácsonyig elkészül az első ötven 10 másodperces videoklip – mindegyik egy-egy jelet mutat be népszerű színészek, zenészek, többek között Novák Péter, Gregor Bernadett, Kulka János, Schell Judit, Szervét Tibor, László Boldizsár, Iglódi István, Juronics Tamás, Bozsik Ivett, Falusi Mariann és Lang Györgyi szereplésével. A művészek számára Vörös Kriszta jelnyelvi tolmács ad szakmai segítséget.

A klipeket közzéteszik az Árnyszínház honlapján, és azt remélik, feltűnhetnek majd a hazai televíziók adásaiban is. A mozgalom „himnusza" a Dzsungel könyvének slágere, a Szavakat keresek című dal lesz, amiből a Kassán játszó Márkus Judit és Nagy Sándor, a Madách Színház színésze szereplésével videóklip készül. A projekt továbbfejlesztésével idővel mozgóképes jelnyelvi szótárt szeretnének létrehozni.

Tóth Béla, a SINOSZ szegedi szervezetének vezetője elmondta: szeptember 12-én Szegeden, a Dugonics téren reggel 9-től este 10-ig tartják a Siketek Világnapjának regionális rendezvényeit, ahol a hallássérültek kultúrájával és a jelnyelvvel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Népszerű színészek jelnyelvi tolmácsolással hallássérült költők verseit adják elő, fellép egy jelelő színjátszó csoport és táncprodukciókat is láthat a közönség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marad a szobahőmérséklet az utcán is

Lesz-e indián nyár – tettük fel a kérdést Szudár Béla meteorológusnak. Tovább olvasom