Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Sztrájk: indulnak vonatok Szegedről, de érdeklődni kell

Szeged - Szegeden a pénteki sztrájkhoz hasonlóan újra leállt a Nagyállomás a vasúti dolgozók hajnal három órakor újraindult munkabeszüntetése miatt. A kiskundorozsmai és a rókusi állomás viszont ismét indít és fogad járatokat, buszok közlekednek a Nagyállomás és ezek között.
Szegeden a pénteki sztrájkhoz hasonlóan újra leállt a Nagyállomás a vasúti dolgozók hajnal három órakor újraindult munkabeszüntetése miatt. A pályaudvarról eddig egyetlen vonat sem futott ki. Folyamatosan közlekednek ugyanakkor a vonatok Szeged-Rókus és Békéscsaba között, igaz a menetrendhez képest 10-15 perces késéssel. Telekgerendás állomástól autóbusz közlekedik Békéscsabára és vissza. A rókusi állomásra igény szerint vonatpótló autóbuszok indulnak a Nagyállomás elől. Szintén a Nagyállomásról buszok indulnak a kiskundorozsmai állomásra (és vissza), ahonnan a Nyugati pályaudvarig közlekedik a budapesti vonatjárat. Kora délelőtt kaptuk a hírt, hogy Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvar is fogad és indít vonatokat.

Eddig menetrend szerint elindultak az Újszeged-Hódmezővásárhely és az Újszeged-Makó-Mezőhegyes között közlekedő személyvonatok is. A tiszatenyői sztrájk miatt a Makó-Hódmezővásárhely-Szentes vasútvonalon csak Martfűig közlekednek a vonatok, így érdemes az esetleges vonatpótló buszokról telefonon érdeklődni. Az Újszeged-Makó-Mezőhegyes-Kétegyháza vonal kisebb késésekkel üzemel.

A dél-alföldi régióban a vasúti dolgozók 10 százaléka sztrájkol, többségük a szegedi Nagyállomáson dolgozik. A Nagyállomásról a mai nap 40 személyvonatot indulna és csaknem ennyi is érkezne.

A Tisza Volánnál felkészültek a vasutasok sztrájkjára miatti megnövekedett utasforgalomra, reggel 5:20-kor három autóbuszt indítottak a megszokott egy helyett a fővárosba, a következő 6:30-kor indul a Mars téri buszpályaudvarról. A Volánnál ígérik, hogy folyamatosan biztosítják az utasoknak megfelelő számú autóbuszt.

A MÁV arra kéri a Szegedről utazókat, telefonon tájékozódjanak, mielőtt elindulnának - kiskundorozsmai állomás: 62/543-786, Szeged-Rókus állomás: 62/543-972, Szeged állomás: 06-1-516-12-12.

Független Hírügynökség/delmagyar.hu

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. szpalika 2008. február 04. 22:10
    „állítólag volt 10%-os műszakpótlék ígéret, ami majdnem alapbér emelés, szakszervezet rábólintott, csak a kormányzat visszavonta.
    Azaz a szakszervezetek tényleg akartak is alkudni korábban.

    A fő gond az, hogy nincs vasút koncepció. Nem hinném, hogy alsó szinten sok fölös ember maradt vola. A MÁV Start alakulásánál állítólag eltávolították a fölös embereket.

    Apu vasutas, de már dolgozom, így teljes árú jegyet fizetek és is.

    Tudtátok, hogy egy Szeged Budapest járat 150000 forint pályahasználati díjba kerül? Üresen is, teliben is, gépmenet/szerelvény menertben is.
    Meg kell rendelni a mozdonyt, mozdonyvezetőt, fizetni a kalauzokat, ellenőröket.
    Pénztárost, stb.
    Sok-sok költség.
    Éves szinten 100 milliárd ft-os nagyságrend a pályahasnálati díj. Van-e ennyi felújítás?
    Pedig elvileg ennyi pénz befolyik erre.
    Szerelvények közül is gáz a helyzet.
    Ki látott Szegeden teljes plusz szerelvényt a mostani "IC"-kből?
    Tennivaló van sok, elkötelezett ember is néhány, de elkötelezett vezető?”
  • 62. Shakespeare 2008. február 04. 21:43
    „Nem a szakszervezetet kellene bántani a mai állapotokért. A kormánypárti politikusok azok, akik ide juttatták az egész MÁV-ot és az egész ország gazdaságát. Őket kellene elsőkörben felelősségre vonni! Ha körbe nézünk szinte mindent tönkre tettek ebben az országban! Ez a kormány sem tett semmit a saját hat éve alatt, csak "elqrt" mindent és megtöbbszörözte az államadósságot!”
  • 61. Hunter 2008. február 04. 21:22
    „Nézd az Atv-t meglepődsz...Avezetőkért nem fog sztrájkolni.Kisembert már honnan küldene el?Fél a vezetőség,hogy rajtuk a sor...Nincs hova bújni..Vagy a managmanok fogják a kezüket összeolajozni?”
  • 60. Karcos2 2008. február 04. 21:05
    „Emberek! Ha a MÁV engedne a sztrájkoló Gaskó-féléknek, olyan vérszemet kapnak, hogy attól kódulunk. Tessék emlékezni, Gaskó honnan indított a múlt év végén? Ez az egész egy nagy politikai zsarolás része, vegyük már észre!”
  • 59. GAgyi 2008. február 04. 20:38
    „Kedves Hunter!

    Ki mondta, hogy a 250eFt fillér?

    "Sajnálom a háború áldozatokkal jár...Demokrácia=nép akarat..." írtad. Utána a VDSZSZ meg majd azáldozatok miatt fog sztrájkolni? Mert eznemvasutas sztrájk, hanem VDSZSZ !!!!!”
  • 58. Picur 2008. február 04. 20:33
    „Nem kívánom vissza a Kádár-korszakot, de még az is emberségesebb volt mint a jelenlegi balliberális hazudozó kormányzat! Mélyen együttérzek a vasutas társadalommal! Jobb helyeken korszerű vasútvonalakat építenek, itt még a meglévőt is bezárják, pedig környezetbarátabb és olcsóbb mint az autópályák. Hiszem, hogy egyszer felelősségre vonják a kormányzat mekk-mestereit!”
  • 57. Hunter 2008. február 04. 20:04
    „Sajnálom a háború áldozatokkal jár...Demokrácia=nép akarat...
    Havi 65e-ből élek te mennyiből kedves GAgyi?Lehet neked elég a béred a jólétet biztosítani a családodnak és a250e fillér.Fejlesztések?Vicc..”
  • 56. GAgyi 2008. február 04. 19:53
    „Az előző valami MÁV hírmondó volt.. nem én írtam. :)”
  • 55. Utas 2008. február 04. 19:44
    „Felháborító, hogy ebben a nagy demokráciában az embereknek az utcán kell kikövetelniük járandóságaikat, mialatt a multik széthordják az országot. Ez lenne a baloldali kormány? Itt már mindent a liberálisok irányítanak! Még a szocikat is! Én is utaztam volna, de lélekben együttérzek a vasutasokkal.”
  • 54. GAgyi 2008. február 04. 19:42
    „2007. február 04.





    Nincs alku. A MÁV nem osztogatja szét az állami vagyont, a privatizációs bevételt.

    Kössünk végre okos békét!





    A MÁV álláspontja
    A VDSZSZ Szolidaritás követeléseinek sem jogi, sem szakmai, sem gazdasági alapja nincsen és a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti, mindezek miatt nem tudja teljesíteni a MÁV ZRt. a VDSZSZ Szolidaritás követeléseit.
    A sztrájk tehát kilátástalan, viszont veszélyezteti az utasoknak a magyar vasútba vetett bizalmát, és beláthatatlan kockázatot és veszteségeket eredményez gazdaságilag és társadalmilag a most kialakulóban lévő MÁV csoport számára.
    Kössünk végre okos békét! Abba kell hagyni a mindenki számára visszahozhatatlan károkat okozó sztrájkot, és az erőfitogtatást a teljesítményre kellene fordítani!
    Itt az ideje, hogy valamennyi vasutas figyelme az utasok felé forduljon!



    Mire szolgál a CARGO eladásából befolyó pénz?
    A CARGO értékesítéséből befolyó pénzt a MÁV hitelek törlesztésére és műszaki, technológiai fejlesztésre fordítja, amely a munkavállalók munkavégzési feltételeit és az utazó közönség utazási feltételeinek javítását szolgálja.



    Gaskó István egy állítólagos sörözői beszélgetésen elhangzott ígéretre hivatkozva tart igényt részesedésre a CARGO bevételből.
    A VDSZSZ követelésének egyetlen indoka egy 2005. áprilisában egy, az akkori miniszterrel, Kóka Jánossal folytatott állítólagos éttermi találkozó, amelyen szerintük azt ígérte a Gazdasági és Közlekedési Miniszter, hogy a CARGO részvényeiből a MÁV-os munkavállalók is vásárolhatnak.
    Csakhogy Kóka János soha nem vett részt külön találkozón Gaskó Istvánnal sem étteremben, sem sörözőben, sőt az irodájában sem. Csak olyan hivatalos megbeszéléseken tárgyaltak egymással, ahol a többi szakszervezet képviselői és a MÁV management is jelen voltak. A privatizációs bevétel szétosztogatására soha nem tett, nem is tehetett ígéretet Kóka János! Gaskó István megtéveszti a munkavállalókat, amikor a teljesen jogtalan igények alátámasztására képzeletbeli találkozókra hivatkozik.



    Mi az igazság?
    A valóság az, hogy 2005. december 30-án a MÁV Zrt. és a reprezentatív szakszervezetek (VSZ, VDSZSZ Szolidaritás, MOSZ, PVDSZ, MTSZSZ) között aláírásra került az Árufuvarozási Üzletág kiszervezéséről szóló megállapodás, amelyet a következő szöveggel fogadott el mindenki:
    A MÁV ZRt a MÁV Cargo ZRt. létrehozása és az érintett munkavállalóknak az új társaságban történő foglalkoztatatásával kapcsolatban az alábbi kötelezettségeket vállalja:
    ,,a MÁV ZRt. a MÁV Cargo ZRt.-nél - a tulajdonos előzetes nyilatkozata, illetve a tulajdonos ilyen irányú döntése alapján - biztosítja a munkavállalók tulajdonrész-szerzését."
    A CARGO értékesítését a MÁV Zrt. a lehető legszigorúbb szabályok alapján, a Privatizációs Törvény szerint végezte, annak minden rendelkezését betartva. A törvény szerint a döntést megelőzően a reprezentatív szakszervezeteknek, így a VDSZSZ Szolidaritásnak is módjában állt véleményének kialakítására. A szakszervezetekkel való konzultációra 2007. májusában került sor és valamennyi reprezentatív szakszervezet részt vett benne. Ezt követően hagyta jóvá a MÁV Zrt. Igazgatósága és Felügyelő Bizottsága a CARGO értékesítési folyamatát. Ebben a véleményezési folyamatban egyetlen egyszer sem kérte, jelezte a VDSZSZ, hogy a CARGO-s munkavállalóknak járó 5%-on kívül, bármely MÁV dolgozónak jusson bármi is a privatizációs bevételből. Erről jegyzőkönyvek és aláírt dokumentumok tanúskodnak.



    Állami vagyon és privatizációs bevétel
    Az állami vagyonról szóló törvény, a privatizációról szóló törvény és számos egyéb jogszabály, többek között a Btk. is lehetetlenné teszi, hogy az állami vagyon különböző részeire, - így a privatizációból származó bevételre-, tetszés szerint nyújtsunk be, mi magyar állampolgárok igényt. Ha ez így helyes lenne, akkor bárki, bármikor, bármit hazavihetne az állami vagyonból, ha az érdekei ezt így diktálják.
    A VDSZSZ-t ezek a gyerekes, indokolatlan, jogszerűtlen követelések nem csak a MÁV csoporttal, a többi szakszervezettel, hanem valamennyi adófizető magyar állampolgárral szembe állítják.
    A MÁV álláspontja egyértelmű: az állam vagyonát nem lehet széthordani!
    A MÁV nem osztogatja szét a privatizációs bevételek egyetlen fillérjét sem! Mint ahogy nem osztja szét a munkavállalók között a felhalmozott veszteségeket, a kamatokat, a megrongált vasúti berendezések kárának költségeit sem. (Igaz ezt még nem is követelték)

    Privatizációs nyereségből a hazai privatizáció elmúlt húsz éves története során eladó cég munkavállalói soha nem részesedtek. A VDSZSZ Szolidaritás által említett energiaipari példa esetén, a privatizáció során 6 év alatt elbocsátásra került közel 17 000 munkavállaló kapott újrakezdési támogatást, korengedményes nyugdíjat. Az aktív munkavállalók nem kaptak többletjuttatást.



    Példátlan VDSZSZ követelések. 16,9%? Milyen alapon?
    A VDSZSZ mostani követelését tavaly novemberben a 2008 évi bértárgyalások során fogalmazta meg először, akkor még 2,5 havi bér kifizetése volt, amely az elmúlt napokban 250 ezer forint egyszeri természetbeni juttatássá alakították át.

    Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a MÁV ZRt. négy reprezentatív szakszervezettel (VSZ, MOSZ, PVDSZ, MTSZSZ) aláírta a 2008. évi bérmegállapodást amelyben a keresetek 6,9 %-kal nőnek a VBKJ mértéke pedig közel 20%-kal.
    A bérfejlesztés január hónapban végrehajtásra került február 10-ig valamennyi munkatársunk megkapja az emelt fizetését.

    A VDSZSZ Szolidaritás csak a MÁV-START Zrt. és a MÁV-GÉPÉSZET munkavállalói részére követeli a 10% többlet bérfejlesztést a kiszervezés miatt, amely követelésnek tehát a nincs semmiféle alapja, és, amely így összességében 16,9%-os bérfejlesztést jelentene.
    Ekkora összeg a magyar foglalkoztatottak körében példátlan követelés, és ellentétes a Liga által is aláírt OÉT bérajánlással.
    A kiszervezett társaságokra ugyanaz a Kollektív Szerződés érvényes, mint a MÁV-nál.
    A kiszervezés időpontjában a munkáltató és VSZ, MOSZ, PVDSZ, MTSZSZ olyan megállapodást írt alá, amely szerint a kocsivizsgálói, jegyvizsgálói és jegypénztárosi munkakörökben foglalkoztatottakra 2009. december 31.-ig foglalkoztatási garanciát vállalt, tehát a MÁV Start Zrt. munkavállalói ezzel jobb körülmények közé kerültek, mint a MÁV-osok.
    A plusz 10%-os extra bérfejlesztésre megállapodás nincs, mivel ez kockáztatná munkavállalóink hosszú távú foglalkoztatási biztonságát és - minthogy a MÁV ZRt. és a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. munkavállalói nem kapnák,- felborítaná az egyes vasutas szakmák között évtizedek alatt kialakult jövedelmi egyensúlyt. Minden sztrájkolni szándékozó kollégának tisztában kell lennie mindezzel, és az ezzel járó felelősséggel!”
  • 53. Hunter 2008. február 04. 19:21
    „Ha tudnád a 10% a tróger melós a többi főnök.Fordított a piramis !Melóstól megy a vasut nem az irodistáktól sajnálom ha másként gondolod.Corgos dolgozók mire kaptak 10%-ot stb...Napi 250m vesztességet választja a törlesztés helyett.Olcsóbb?Elbocsátással fenyegetőzik ha ki kell fizetni?Vegyen vissza a vezetők prémiumaiból.Vesztességes cégnél hitelből finanszirozni ezeket?Tájékozódj jobban!”
  • 52. GAgyi 2008. február 04. 19:16
    „Nagyon jó ismerősöm mondta, hogy pénteken a szegedi pályavasúti dolgozók közül, akik ~2400-an vannak, csupán 34-en sztrájkoltak, ami 1,5% sincs. A Cargo, Start,és dépészetről nincs adatom. Én vonattal járok pestre, ma is mennem kellett volna,de ma nem mentem. Szerdán viszont autóval kell felmennem, ha lesz még sztrájk. Előre a környezetünkért!!!”
  • 51. sihuhu 2008. február 04. 19:04
    „Na szóval valaki itt írta, hogy"jó tárgyalási alap". Hát ez nem az, ez szvsz zsarolás a Gaskó-Tacskó részéről. Ebbe a MÁV vezetése nem ,egy bele, meg nem is szabadna. Gaskó úr ebből ráadásul nem is engedhet, már mint 250eFT nettóból, mert ciki lenne. A +10% (mire fel?) -ból lemehet akár 0%-ra is, de 250 nettó az szent.
    És ezzel hergeli a népet, szépen, lassan komótosan...aztán jön március 15.... Ne legyen igazam, de szvsz igazán erről szól a játék. Mert ez a tacskó játéknak nézi a vasutasok at is.

    Szegeden 10% sztrájkol.... és a 90% ??? Én beszéltem VDSZSZ tagokkal és Ők szégyenlik magukat. Persze nem sztrájkolnak.A többi is csak 250eFt nettóért. Tudjátik azmennyi? Az a MÁV-nak több mint fél millába (járulékok, stb..) ~600eFt-ba vasutasonként. Szorozzuk csak meg 40ezerrel??? Mennyis az??? 24mrdFt ???”
  • 50. Sihuhu 2008. február 04. 18:48
    „Na szóval”
  • 49. Hunter 2008. február 04. 18:05
    „Kérlek fordíts ,mert már töröm az oroszt.”
  • 48. axelfoli 2008. február 04. 18:02
    „Kedves munkásör légyszi forditsd le amit irtál mert vasutas vagyok azt nem értem!!!”
  • 47. Munkásököl 2008. február 04. 17:49
    „Kóka elvtárs majd bebizonyítja, hogy nemet kell mondani a vasutassztrájkra, vele együtt a szocializmusra.
    Egyébként is lássák be a vasutasok, hogy ,,az öngondoskodás, a felelősségvállalás, a verseny és a minőség kultúrája csap össze az ingyenesség hamis kádári illúziójával."”
  • 46. Hunter 2008. február 04. 17:44
    „Nézz utána ,hogy mit jelent a ZRT!Nekünk kisegereknek a politikusok írásba adják a választás előtti igérteket névreszólóan?A Cargo emberei megkapták a villamosipar dolgozói megkapták nekünk igéret jutott...”
  • 45. Elendur 2008. február 04. 17:14
    „Addig ok, hogy sztrájkolnak a jobb munkakörülményeké, a több fizetésé, de ez az 1x-i 250 ezer nettó kicsit érthetetlen!!! Miért is? Netán mind tulajdonosok voltak az eladott cégrészben? Ja csak alkalmazottak, az más, akkor minden privatizált cég volt és jelenlegi munkatársa között szét kellene osztani a cégért kapott pénz 1 részét, mert ugye Ők is megérdemlik, nem csak a Vasutasok!!!”
  • 44. Egy ingázó vasutas 2008. február 04. 17:14
    „A főváros lakosai nem érzik meg ezt annyira, mint az ingázók. A Gaskó úr által vitatott ígéret akkora összegről szól amelyet írásban kell rögzíteni. Neki csak az Andrássy útról kell Zuglóba menni és otthon van autóval. A MÁV felügyelőbizottság tagja, tehát a tulajdonos képviselője, a szakszervezeti fizetését a MÁV-tól kapja. Ez inkább az olajügyekhez hasonlít mint valós érdekvédelemhez.”
63 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedre érkezik a francia nagykövet

Szeged - Szegedre látogat Franciaország budapesti nagykövete, René Roudaut. A diplomata a francia… Tovább olvasom