Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Sztrájkolnak a szegedi tanárok

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart ma reggel a szegedi pedagógusok egy része. Bércsökkentésük, kifizetetlen túlóráik, kiszolgáltatottságuk ellen tiltakoznak.
Mint azt lapunkban korábban megírtuk, ma kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a tanári kar egy része több szegedi iskolában. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett országos demonstrációban részt vevő oktatási intézményekben a tanítási rend szerinti első két órát nem tartják meg, ezen idő alatt csak gyermekfelügyelet lesz. A tanárok burkolt bércsökkentésük, kifizetetlen túlóráik és kiszolgáltatott jogi helyzetük ellen tiltakoznak a sztrájkkal.

Guba János, a PDSZ szegedi szervezetének elnöke tegnap délután úgy tudta, munkabeszüntetés lesz a Radnóti Miklós gimnáziumban, a Hansági Ferenc Szakiskolában és Szakközépiskolában és a Móra Ferenc szakközépiskolában. A tanárok hetven százaléka sztrájkol a Karolinában, és közel ugyanekkora a demonstrálók aránya a József Attila Általános Iskolában és Szakiskolában is. Az elnök hozzátette: ennél több helyen is sztrájkba léphetnek a szegedi pedagógusok, hiszen az akcióhoz nem csak szakszervezeti tagok csatlakozhatnak.

A figyelmeztető demonstráció után a megszokott rendben folyik tovább az oktatás, ha azonban az akció nem hoz érdemi eredményt, jövő év elején egynapos sztrájkot szervez a PDSZ.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zároltak 19 tonna romlott árut

A Törökbálinton lebukott M. E. G. A. cégcsoport lejárt szavatosságú élelmiszereiből megyénkben is… Tovább olvasom