Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 18°C | 27°C Még több cikk.

Sztrájkra készülnek az EDF DÉMÁSZ dolgozói

Szeged - Nem tudott megegyezni megmaradt dolgozóinak béremeléséről az EDF DÉMÁSZ és a szakszervezet – sztrájkra készül az érdekképviselet. Közben zajlik a 200 fős létszámcsökkentés is.
Zajlik az EDF DÉMÁSZ-nál az a 200 fős létszámcsökkentés, amelyről többször beszámoltunk. – Közben a maradók béremeléséről elkezdtünk tárgyalni a menedzsmenttel, öt-hat tárgyalási fordulóval közel jutottunk a megállapodáshoz, a béremelés végrehajtásának módját nem sikerült tisztázni. Csakhogy a végén, a vezérigazgatóval történt egyeztetés után a munkaadó visszakozott, mi ezt nem tudjuk elfogadni – mondta el Nagy Sándor, A DÉMÁSZ Szakszervezet vezető elnöke.

Tavaly márciusban is tüntettek a dolgozók a béremelés miatt.
Tavaly márciusban is tüntettek a dolgozók a béremelés miatt.

– A vezérigazgató ultimátuma szerint vagy elfogadjuk az ő ajánlatát, vagy sztrájkolunk, és végezzük a dolgunkat. Nincs más hátra, sztrájkolunk – tudtuk meg Nagy Sándortól. A DÉMÁSZ Szakszervezet vezető elnöke elmondta, gazdaságilag megalapozott a követelésük, a cég ki tudná fizetni, de a vezérigazgatónak elvei vannak. Bejelentették a sztrájkkészültséget, de a sztrájk kezdetét még nem tűzték ki. Előbb leülnek a menedzsmenttel meghatározni a még elégséges szolgáltatást, vagyis hogy a munkabeszüntetés mennyire érintse a fogyasztókat. Nincs kétségük afelől, hogy a menedzsment szinte 100 százalékos elégséges szolgáltatást vár el a sztrájk idején is, ebben az esetben bíróságra mennek, ahol 5 nap alatt döntés születik, a bíróság dönti el, engedélyezi-e a sztrájkot vagy nem. Úgy akarnak sztrájkolni, hogy a lakosság minél kevesebbet érezzen belőle, de a céget anyagilag érzékenyen érintse. A munkavállalók kétharmada szakszervezeti tag, de a sztrájkba mindenkit bevonnak, a dolgozók eldönthetik, részt vesznek-e.

Mielőbbi megállapodást akar a menedzsment

Elküldtük kérdéseinket az EDF DÉMÁSZ-nak. A kommunikációs csoport azt a tájékoztatást küldte, hogy több fontos kérdésben sikerült már egyezségre jutni, de maradtak még lezáratlan témák, ezekről a folyamatban lévő egyeztetés miatt az EDF DÉMÁSZ nem kíván nyilatkozni. A menedzsment elkötelezett a mielőbbi megállapodás mellett. Az EDF DÉMÁSZ, ahogy eddig is, a jövőben is a törvényi szabályozás betartásával végzi a villamosenergia-ellátást lakossági és üzleti fogyasztói számára.

– Ezzel párhuzamosan folytatjuk a bértárgyalásokat is, mert azt a sztrájkkészültség kötelezővé teszi. Azt már kijelentettük, hogy amit békés úton aláírtunk volna, azt nem fogadjuk el, ha sztrájkolnunk kell. Mert ha az elv, hogy infláció fölötti béremelést nem lehet adni, akkor annak is alapelvnek kellene lennie, hogy a törvényeket betartjuk. Nem leszünk rugalmasak, és ezzel sok olyan problémát okozhatunk, amitől a cég gyakorlatilag megbénul. Nem fogadjuk el, hogy a profitot maximalizálják akár a törvények megsértése és a dolgozók kisemmizése árán is – jelentette ki a szakszervezeti vezető. A béremelésen túl azt követelhetik például, hogy az áramszolgáltató az eddiginél is szigorúbban tartassa be a munkavédelmi, munkaszervezési és munkaidő-elszámolási szabályokat. Azt is követelhetik, hogy a cég úgy szervezze meg a munkát, hogy betartja a fogyasztókkal szemben előírt garantált szolgáltatást, vagy ha ez nem megy, akkor a vállalt kötbért kifizeti a fogyasztóknak. Ez amiatt nehezíti meg a munkáltató dolgát, mert a fogyatkozó létszám miatt egyre több lesz a túlóra, egyre túlterheltebbek lesznek a dolgozók, így a mostaninál is több hiba fordul elő. És ez törvénysértéshez, balesetveszélyhez vezethet. Nagy Sándor szerint hasra ütéssel állapították meg év elején, hogy 200-zal több a dolgozó, mint kellene. Leépítés előtt pedig megígérte nekik a menedzsment, hogy csökkenteni fogja a munka mennyiségét, magyarán lassul az ügyintézés, a hibajavítás, de nem így lett. Becslése szerint a mostani konfliktus több száz millió forintba kerülhet a munkaadónak, holott ha belemenne az eredeti megállapodásba, akkor az 40 millió forinttal jelentene nagyobb költséget.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. HAJDÚKFOKOSA 2013. szeptember 12. 19:00
    „igy is pontatlan a démász össze vissza számláz és még küld el embereket??? akkor lesz igazi fejetlenség. Mindennap elnézést kellene kérni a démásznak a sok pontatlanságáért, bezzeg a kikapcsolást pontosan végzik embernyuzo banda”
  • 42. schaffinati 2013. szeptember 09. 00:21
    „+mondo:
    "Majd mindjárt sajnálom mikor egy irodai alkalmazott éves bére több mit 10 millió ."
    Hoppácska, én irodista vagyok, de erről a tényezőről lemaradtam... Mond csak, melyik irodában nyomtaják az évi 10 millát? Beprotezsálnál? Kérlek! Szeretnék én olyan irodában dolgozni, ahol egy ember nem három helyett dolgozik, és 10 millát kap. Ha lehet ajánlólevelet is küldj, mert olyan tájékozottnak tűnsz! Köszi! :)
    placcs:
    Te is biztos nagyon bennfentes emberke vagy, hogy így vágod a témát. Vagy csak bedőlsz az elbutított agyatlanított populácíó zagyvaságainak. Gratulálok.

    Ezért tart itt az ország, mert egy valaki farkast kiált, a sok birka meg megy utána.

    Amúgy meg örüljetek a 10-20-30 %-os rezsicsökkentésnek, nem lesz itt gond, mert semmi se lesz. Jól mondta X_Y, nincs villany/gáz/víz? 100 %-os rezsicsökkentés. Problem?”
  • 41. schaffinati 2013. szeptember 09. 00:21
    „+mondo:
    "Majd mindjárt sajnálom mikor egy irodai alkalmazott éves bére több mit 10 millió ."
    Hoppácska, én irodista vagyok, de erről a tényezőről lemaradtam... Mond csak, melyik irodában nyomtaják az évi 10 millát? Beprotezsálnál? Kérlek! Szeretnék én olyan irodában dolgozni, ahol egy ember nem három helyett dolgozik, és 10 millát kap. Ha lehet ajánlólevelet is küldj, mert olyan tájékozottnak tűnsz! Köszi! :)
    placcs:
    Te is biztos nagyon bennfentes emberke vagy, hogy így vágod a témát. Vagy csak bedőlsz az elbutított agyatlanított populácíó zagyvaságainak. Gratulálok.

    Ezért tart itt az ország, mert egy valaki farkast kiált, a sok birka meg megy utána.

    Amúgy meg örüljetek a 10-20-30 %-os rezsicsökkentésnek, nem lesz itt gond, mert semmi se lesz. Jól mondta X_Y, nincs villany/gáz/víz? 100 %-os rezsicsökkentés. Problem?”
  • 40. fszabi2009 2013. szeptember 05. 22:04
    „Pala1964
    "talán nem hallottál arról, hogy ha adott cégnél (a példában a repülésirányítást szokták elővenni) minden külső és belső szabályozást betartanénak, akkor nem lenne igazán gazdasági tevékenység (nem lenne gépfelszállás, de repülőgép-szerencsétlenség sem)"
    Te egyáltalán normális vagy? Melyik bolygóról jöttél földönkívüli? Te foglalkoztál már a repüléssel kicsit behatóbban is? Egyáltalán végig gondoltad amit írtál? Mert amit írtál azt jelenti, hogy ami gazdasági tevékenység (bármilyen, nem csak repülés) az eleve szabálytalan. Akkor eleve szabálytalan, hogy te fizetést kapsz, mert a munkahelyed folytat gazdasági tevékenységet?! :))) SZENT ISTEN!!!! Micsoda emberek vannak... ÖÖÖÖ akarom mondani izé, földönkívüliek :)))”
  • 39. Belváros50 2013. szeptember 05. 21:26
    „Sajnos ez is VADKAPITALIZMUS!!!

    A SÁTÁN URALKODIK A FÖLDÖN!!! EZ A PROFIT A MAMMON!

    GONOSZ EZ A VILÁG GONOSZ!”
  • 38. macs 2013. szeptember 05. 14:02
    „30. furioso,
    úgy tudom, hogy a pécsiek manapság jóval magasabb áron kapják a vizet, mint a gonosz külföldiek idején.”
  • 37. TJCat 2013. szeptember 05. 13:29
    „36. nagyen
    Ismét a mellé beszélés tipikus esete.
    Javaslom mielőtt leírsz valamit utána kellene járni néhány dolognak.pl. Tarifa szabályzat
    Aztán nem ártana tisztában lenni mi is a mérőhely szabványosításának és mi a mérő hitelesítésnek a folyamata.
    Mérőhelyet soha nem kell hitelesíteni!
    stb.

    Az ilyen hozzászólások maxi a kedélyek felkorbácsolására szolgálnak. Valóság alapja pedig az, mint amikor egy hosszú mondatot fülről-fülre átadunk 100 embernek s a végén jön a torzulás. Ez a hozzászólás kb. az 75. embernél tarthat, mert akad benne nem torzult infó is.”
  • 36. nagyen 2013. szeptember 05. 12:41
    „Tisztelt hozzászólók !
    A létszámleépítés évek óta folyamatos az EDF-Démász területén.Ezt eddig kiszervezésnek hívták.A rabszolgamunkát alvállalkozók végezték, a saját dolgozók pedig utólagosan átvették, vagy kötözködően elutasították az átvételt.
    Profit szempontjából érdekességként említeném meg, hogy garázsmérő esetében ( szinte minden társasházban ez kötelező , a beruházás kb 30.000,-Ft , 24 óra az esetleges hibaelhárítási idő ).2012 évben a garázsmérőn mért fogyasztásom 1kWó volt bruttó 30-Ft, a felügyeleti díj bruttó 1850 Ft ). Erről kellene beszélni. Másik példa : Ha egy fogyasztó pénzügyi nehézségek miatt elmarad a fizetéssel, kikapcsolják a szolgálgáltatásból. Miután rendezte a tartozását,hitelesíttetnie kell az eddig szabályos mérőhelyét az EDF-DÉMÁSZ alvállakozójával ( 10.000,-Ft ), ez rendszerint mérőhely szabványosításával jár ( kb 30.000,- Ft ), pedig addig minden rendben volt. Egyszercsak minden szabványtalan, holott a törvény szerint a mérőket hitelesítése bizonyos időszakonként a szolgáltató feladata. ( tanyákon 50 éves fogyasztásmérőket is lehet találni ). Milyen fejlesztésekről beszélünk? Csak a profit az érdekes, lehet csökkenteni a rezsiköltséget, a dolgozók repülnek.”
  • 35. DMagóg 2013. szeptember 05. 12:26
    „34.pala1964 2013.09.05. 11:45 : "1, valóban demagóg vagy - ..."
    Igen!”
  • 34. pala1964 2013. szeptember 05. 11:45
    „2, talán meglehet, a munkahelyeden nincs olyan mértékű teljesítményjavulás, mint a Démásznál - merthogy 10-15%-os látszámcsökkenés van idén, azaz természetesen volna miből emelni, van bérmegtakarítás... és az elmúlt években sem vett föl a Démász plusz-látszámot, az összlétszám a nyugdíjba menőknek betudhatóan eddig ics folyamatosan mérséklődött..

    1, valóban demagóg vagy - talán nem hallottál arról, hogy ha adott cégnél (a példában a repülésirányítást szokták elővenni) minden külső és belső szabályozást betartanénak, akkor nem lenne igazán gazdasági tevékenység (nem lenne gépfelszállás, de repülőgép-szerencsétlenség sem).
    ja, és az adott szó azért valamit jelent (mármint elvileg ugye)”
  • 33. DMagóg 2013. szeptember 05. 09:32
    „30.furioso 2013.09.05. 06:18!
    Rátapintottál! Meg kell fizetnünk a csóróságunkat!
    A magunk erejéből -végelgyengülésünkben- már semmire sem mentünk volna! Ennek ára van! Mekkora, s meddig? Az már más kérdés.
    Befektettek a felzárkóztatásunkba! Elmehetnek!?
    Vagyunk-e olyan erősek, mint amekkora pofánk?
    Hallatszunk, de nem látszunk. Meg kell fizetni az árát! Elkergethetjük Őket, csak bele ne dögöljünk! Ők túlélik, mi is?”
  • 32. DMagóg 2013. szeptember 05. 08:54
    „12.Krampampuli 2013.09.04. 11:10: "... - észrevettük! és akkor hogyan tovább megmondod? :)"

    Megmondanám, de nem merek nagyot álmodni. A vagyonosok a hatalom urai, a kiszolgálóik a közéjük felkapszkodók, a zavarosban halászók jól elvannak, a többiek, akik mindebből kimaradtak. Az egyre vagyonosodók és az egyre ellehetetlenülőbbök küzdelme lenne ez. Az utóbbiak még bekapják a cumit. Minden a cumiztatástól függ! Bele se merek gondolni, ha a cumi kevés.”
  • 31. C6H12O6 2013. szeptember 05. 06:39
    „Sztrájkolni úgysem tudnak az eredeti értelemben a jelenlegi szabályozás miatt. Jelentsenek beteget mindannyian. Egyébként jó lenne a fizetés, ha rendesen kifizetnék az összes illetményt, túlórát, stb-t. Sajnos más munkahelyeken is törvénybe iktatták /vajon ki lobbizta ki?/, hogy nem kell kifizetni a plusz munkát. Akkor nem is kell elvégezni azt, mert azt nem olvastam, hogy kötelező lenne tovább dolgozni ingyen, csak, hogy nem kötelező kifizetni.”
  • 30. furioso 2013. szeptember 05. 06:18
    „27. Rubicon!
    Most amikor az EDF gatyába rázta a hálózatokat? Sokba kerülne ez a magyar államnak. Van fogalmad arról, mennyibe került az elhanyagolt műszaki állapotú hálózatok felújítása, korszerűsítése, az elhagyott tsz. hálózatok felújítása, üzemben tartása, hogy az arról ellátott emberek is hozzájussanak a villamos energiához?
    A magyar állam nem lett volna képes ennyi idő alatt ennyi pénzt fektetni ebbe a projektbe. Tudom, több mint harminc évet lehúztam a cégnél, ismerem nagyjából a ´90 előtti és utáni beruházási helyzetet, s az EDFD-es idők beruházás politikáját is.
    Aki befektet valamibe, az szeretné a megtérülését és a hasznát is ennek az üzletnek. Ez zajlik most.
    Pécs megszabadulása a vízszolgáltatótól mennyibe került neked, nekem, mert nem a pécsiek fizették ki azt a pár milliárdot, hanem mi mindnyájan.”
  • 29. TJCat 2013. szeptember 04. 22:19
    „5. +mondo
    Te miniszterelnöknek készülsz?
    Valótlanság állításában már kezded megközelíteni a az eddigi állami vezetőinket. Kicsit még gyúrsz és Te lehetsz a jövő évi választások győztese! Ha meg nem, valamelyik pár még felvehet nagyotmondási tanácsadónak!
    Mert a leírt 6 mondatodnak még ízekre szedve sincs valóság tartalma. Egyáltalán van fogalmad arról amit írtál?
    Ja, holnap rohanok az irodából szerelőnek, ha már ennyit keresnek!
    De lehet, hogy várok még egy kicsit, és meg lesz az a több mint 10 milla. Ugye euróban gondoltad?”
  • 28. hangman 2013. szeptember 04. 21:43
    „Háhá pár éve dolgoztam a démásznál, kemény, jól fizető meló volt, de az irodai alkalmazott évi 10 milliót keres hozzászólás tipikus hangulatkeltő, alaptalan írás, tanúsíthatom!”
  • 27. Rubicon 2013. szeptember 04. 21:04
    „A DÉMÁSZ-nak az EDF-től kellene megszabadulni, azzal járnánk a legjobban.”
  • 26. csaba121 2013. szeptember 04. 20:24
    „Az 5. hozzászólónak:
    Szeretnék keresni több mint 190000-t havonta 168 órával,és kívánom,hogy este,amikor elmegy a villanyod,akkor azt mondja a gépi hang,hogy bocsi,de sztrájkolnak a szerelők,hogy legalább emeljék 1 kicsit a fizetésüket legalább 5000 forinttal,hogy ennyivel közelebb legyen ahhoz a bizonyos 190000-hez.”
  • 25. keletaru 2013. szeptember 04. 20:04
    „Ugyan már a jelenlegi kormány tisztességesen ollózta a munkavállalók jogait . Értünk miattunk nekünk ....Hadjuk már ezt a jól megy itt minden dumát......Cirkuszt a népnek stadionokat ez a lényeg .”
  • 24. Gy21 2013. szeptember 04. 19:54
    „Tizenéves multis tapasztalattal azt mondom, hogy 21. furioso nek igaza van, valóban így van, hogy az elvárt profithoz ragaszkodik a külföldi befektető ill tulaj, viszon az is igaz, ha az Edf nek nem tetszik a rendszer, akkor eladja az egészet (itt jön az államosítás-visszavásárlás a képbe) a francba. ITT EZ A CÉL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ennyire egyszerű ez emberek.”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Expo Train: locsolócsőtől a luxusautóig

Kis- és középvállalkozásoknak rendeznek nyílt napot a mórahalmi lovaspályán szombaton. Fogatot nem hajthat, de luxusautóba szállhat minden érdeklődő. Tovább olvasom