Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Szulák Andrea számára Szeged Magyarország Párizsa

Koncertet – saját megfogalmazása szerint egy kellemes hangversenyt – ad ma este hét órakor a Szegedi Nemzeti Színházban Szulák Andrea.
Fotó: Frank Yvette
Egész egyszerűen örömzene című produkciójával hétfőn este Szegeden lép fel Szulák Andrea. Koncertje helyszínéül a Szegedi Nemzeti Színházat választotta – nem véletlenül.

– A színházi közeg mindenképpen üzen valami intellektuálisat – magyarázta. – Én nem szeretnék farmernadrágban és tornacipőben üvöltözni egy sportcsarnokban, mert ez már megvolt az életemben. Egy másik szinten szeretnék működni előadóművészként, és ehhez talán a színház a legideálisabb közeg, mert meghitt, hangulatos világ.

Műsorát a művésznő úgy jellemezte: reményei szerint egy nagyon kellemes hangverseny lesz. – Nem lesznek látványeffektusok – én leszek az egyetlen látvány, meg a zenekar. Nem szerepelnek majd meztelen férfiak és nők a színpadon, és tűzokádó sárkány sem lesz. Ez egy hangverseny lesz a szó klasszikus értelmében, kicsit már karácsonyi hangulatban. Örökzöldeket, világslágereket és dzsesszmelódiákat fogok énekelni, kizárólag angolul.

Szulák Andrea – talán kijelenthető – karrierje csúcsán van. Két önálló televíziós műsora van, a színházak jobbnál jobb szerepajánlatokkal keresik meg, és énekesnőként is telt házakat vonz. Manapság már szinte kikerülhetetlen, hogy az ilyen népszerű sztárok rendszeresen szerepeljenek a bulvárlapok címoldalain, neki azonban még ezt is sikerül kivédenie. S hogy mi a titka? – Kemény munka – mondta. – Tiszteletben tartom azokat az újságírókat, akik kénytelen-kelletlen ebből élnek, és kötelességemnek érzem, hogy időnként bizonyos szűrt információkkal a sajtó és köztem lévő jó viszonyt ápoljam. Ami belőlem érdekes lehet, örömmel megosztom másokkal. De a magánéletem az a magánéletem, és szeretném is megtartani. Egyébként pedig igyekszem hétköznapi módon élni és nem alapot szolgáltatni különféle bulvárpletykákra.

Az énekes-színész-műsorvezetőt rengeteg kellemes emlék köti Szegedhez. Többször fellépett a Dóm téren – többek közt idén nyáron a dixie-gálán – és szerepelt Gregor József hagyományos önálló estjén is. – Szeged egy csoda, számomra ez a város Magyarország Párizsa – áradozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pavlovits Dávid lemezfelvételre is felkérést kapott

Komoly szakmai sikert hozott az amerikai koncertkörút a szegedi gitárművész és komponista, Pavlovits… Tovább olvasom