Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Takarékos a ballagási ebéd is

Szeged - Úgy tűnik, a ballagási ebéden is spórolnak az emberek. Az előző évek hasonló időszakával szemben ugyanis több népszerű belvárosi étteremben is bőven akad még hely. A vendéglők 40-50 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalnak, az árak fejenként 1500-4000 forint között mozognak.
– Nálunk már tavaly lefoglalták az idei ballagásra az asztalokat. Csütörtöktől szombatig telt házas az étterem. Ugyanez a helyzet a júniusi általános iskolai ballagások időpontjával is – közölte Ábel Antal, a szegedi Gőry Pince és Terasz üzletvezetője. Bár egyszerre 150 embert is le tudnak ültetni, ez ilyentájt kevésnek bizonyul. Most turnusokba kellett szervezni a vendégeket, hogy elférjenek. A ballagásokra négyféle menüvel készülnek – mindegyikben kínálnak levest, főételt, salátát és desszertet. Ezért egy főre 3100 és 3900 forint közötti összeget kérnek.

A korábbi évekhez képest 40-50 százalékos forgalomcsökkenést tapasztal Ferenczi Dezső, a Roosevelt téri halászcsárda vezetője. A 140 személyes terasszal, 70 személyes teremmel és 80 személyes pincével rendelkező vendéglőben még csütörtöki és szombati ballagási időpontokra is találni üres asztalt. Ferenczi szerint sokan otthon főznek, és akik jönnek, azok is visszafogottabban költekeznek az ilyenkor szokásosnál. A megrendelővel egyeztetett menüt szolgálják fel a vendégeknek – személyenként 2-4 ezer forintért.

A korábbi évekhez képest 40-50 százalékos a forgalomcsökkenés a Roosevelt téri halászcsárdában. Fotó: Karnok Csaba
A korábbi évekhez képest 40-50 százalékos a forgalomcsökkenés a Roosevelt téri halászcsárdában. Fotó: Karnok Csaba

Van még hely az egyszerre 180 ember kiszolgálására alkalmas Kárász csárdában is. Puskás László, az étterem vezetője azt mondja: csütörtökre kevesebb, szombatra több asztalfoglalást jeleztek a vendégek, akik 1500 és 3500 forint közti árakon kapnak náluk ballagási ebédet, vacsorát. A speciális menüről mindenkit e-mailben értesítenek, aki a www.szeretemszegedet.hu oldalon érdeklődik, illetve foglal asztalt.

Ballagási időpontok

A ballagások időpontjáról, helyéről és a ballagó osztályokról honlapunkon, a www.delmagyar.hu-n kaphatnak bővebb információkat.

Olvasóink írták

  • 6. Nornora 2009. május 01. 19:09
    „Dittike! Nagyon sok 1x van ám az ember életében... Egyszer árverezik az ember házát is, ha túl sok adóssága lesz.”
  • 5. Dittike 2009. április 30. 18:09
    „Szimpla iskolai ballagás?! Hát azért elég nagy a jelentősége...elég fontos esemény egy ember életében,ha vki nem így látja ,hát legyen,de sztem igenis fontos h minden jól menjen,mert csak egyszer ballag az ember az általánosból,egyszer a gimiből..”
  • 4. gagarin 2009. április 30. 13:01
    „Ballagás az oviból /ki ha mi nem? /, ballagás az ált.-ból /ki ha mi nem? / ballagás a középiskolából /ki ha mi nem? / diplomaosztás /ki ha mi nem?/ majd ÚJBÓL BALLAGÁS a munkaugyi hivatalba a munkanélküliért!!! /ki ha nem Ő! /”
  • 3. IVY 2009. április 30. 08:59
    „2.
    Igazad van.
    Miért kell a szimpla iskolás ballagásból "mini lakodalmat" kreálni?”
  • 2. AN 2009. április 30. 08:37
    „A ballagások körül évek óta túl nagy a felhajtás! A legtöbb családban kiküldenek egy csomó meghívót, még a távolabbi rokonokat is meghívják, hogy a gyerek minél több pénzt/ajándékot kapjon, aztán a szülőknek rámegy a gatyájuk a "bankettre", a gyerek meg vesz valami fac.ságot a hirtelen jött sok-sok pénzből.”
  • 1. 620829 2009. április 29. 18:20
    „HÁT EBBEN VAN IGAZSÁG.Mi kerti partit csinálunk a majd 8-ból ballagó lányomnak.Öszejön a szűk család , majd 20 fő...egy étteremben majd 60-70ezer ft.....minek fizeni a 2.5dl üdítőért decinként 100ft-t...ennyiért 12lt-kapok, nem is rossz minőséget.Az árréseket egy kicsit lejjebb kéne vinni,lásd falócsütörtök...és lesz forgalom..............ENNYIRE EGYSZERŰ A MEGOLDÁS!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolájukban szerenádoznak

Szeged - Közösen, az intézmény dísztermében szerenádoznak ma a szegedi Hansági-középiskola végzősei.… Tovább olvasom