Délmagyar logó

2018. 08. 17. péntek - Jácint 19°C | 29°C Még több cikk.

Támadnak a kullancsok

Csongrád megyében a Szeged, Szentes és Földeák környéki erdőségekben van a legtöbb kullancs, de a vérszívók már megjelentek a városokban is. Minden településen végeznek megelőző irtást. A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladásban egy ember betegedett meg eddig idén a megyében.
A közhiedelemmel ellentétben nem csupán az ország nyugati felében vagy a települések külterületein érheti kullancscsípés az embereket, hanem a keleti országrészben és a városban is. Így járt az a vásárhelyi, aki nemrégiben a belvárosi Nyizsnyai utcától sétált el a csak pár száz méterre lévő Kossuth térig. Mire odaért, kilenc kullancscsípést szenvedett el. De lapunk Csörög rovatában is panaszkodtak erről az olvasóink.

Szegeden az idén egyszer már teljesen kullancsmentesítették a gyermekek és a felnőttek által leginkább látogatott belvárosi területeket: a Stefániát, a Széchenyi teret, az újszegedi ligetet, az óvodák, iskolák udvarát, a közparkokat és játszótereket – tudtuk meg Szabó Ferenctől. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. ügyvezetője hozzátette: a kullancsirtás költsége beletartozik a szúnyog- és rágcsálóirtás évi 75-80 millió forintos költségébe. Az egyszeri beavatkozás után már csak ott végzik el újból a permetezést, ahonnan lakossági bejelentéseket kapnak, illetve ahol a cég által felkért rovarszakértő ezt szükségesnek tartja.

A szentesi beteg

– Nem jellemző, hogy fertőző agyhártyagyulladást terjesztenének a kullancsok a megyében. Tavaly egyetlenegy ilyen esetet jelentettek be Szentesről. Akkor egy erdőkerülő betegedett meg. Ebben az esztendőben is történt egy ilyen fertőzés, szintén Szentes környékén – mondta lapunknak Tombácz Zsuzsanna. Az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Intézetének járványügyi osztályvezetője hozzátette: a vérszívó jellegzetesen a települések környéki erdőkben fordul elő nagyobb számban.

A kullancsirtás egyébként valamennyi településen önkormányzati feladat, s ezt a gyakorlatban a lakótelepeken, közparkokban, játszótereken végzik, azaz ott, ahol a legtöbb ember megfordul. Csongrádon áprilisban irtottak az idén először, s a nyár folyamán még egyszer fognak.

Szentesen tavasz óta két alkalommal végeztek kullancsirtást. Makón május végén már irtottak a város parkjaiban, játszóterein, a Maros-parton és az ártér turisták által kedvelt részein is. Csongrád megye nem tartozik az ország fertőzött kullancsoktól hemzsegő vidékei közé.

Csongrádban kevesebb mint a rovarok tíz százaléka hordoz kórokozót. A legtöbb kullancs a Szeged és Szentes környéki erdőségekben fordul elő, de sok rovar található az Óföldeák szomszédságában lévő Kornél-ligetben vagy a Vásárhelytől északra lévő területeken.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a Szent István téri piacot

Hivatalosan is kinyitott a Szent István téri piac; hat üzlet bérelt pavilont, az őstermelők… Tovább olvasom