Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Tanulmányi verseny középiskolásoknak

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt hirdet 3 fős középiskolás csapatok számára.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt hirdet 3 fős középiskolás csapatok számára. Az első helyezett külföldi utazást nyer, a legjobb eredményt elérő három csapat tagjai pedig pénzjutalomban részesülnek. A résztvevők bepillanthatnak az SZTE és Szeged életébe, bekapcsolódhatnak az egyetem által szervezett programokba. A verseny második fordulóját – 8 csapat küzdelmét – a televízió is közvetíti.

A versenyen részt vehet minden magyar középiskolás – különösen a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió (így a dél-alföldi megyéken kívül a Vajdaságban, valamint az Arad és Temes megyében működő középiskolák) magyar diákjai, illetve az SZTE Termszettudományi és Informatika Kara bázisiskoláihoz tartozó fiatalok. Fontos, hogy az egyik csapattag 10. osztályos legyen.

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterületet is érint. A tanulmányi verseny időpontja: október 26-a, péntek. Nevezési határidő: szeptember 22. A versenyről információkat az SZTE honlapján, a www.u-szeged.hu címen lehet szerezni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajai mérgezés: Barbiturát végzett N. Edittel

Az orvosszakértők véleménye szerint a barbiturát nevű méreg végzett N. Edittel két évvel ezelőtt. A szer beadásával a bajai M. Róbertet vádolják. Tovább olvasom