Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Tanyaprogrammal az ''ismerős'' bűnözők ellen

Mezőőrök, tanyagondnokok, postások is pásztázzák a tanyavilágot: az ott élők biztonsága érdekében mindannyian részesei annak a tanyaprogramnak, amelyet éppen tíz évvel ezelőtt indított útjára a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A felderített bűnesetek száma azóta harmadával csökkent a külterületeken.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság legutóbbi, Mórahalmon és térségében végzett felmérése szerint az ottani tanyákon élők harmada egy, másik harmada öt percen belül tudna segítséget hívni. Mobiltelefonnal a megkérdezettek 84 százaléka rendelkezik, és a legeldugottabb tanyákban riasztórendszert is felszereltek.

– A magányosan élők általában egyszer kipróbálják a riasztót, hogy lássák, tényleg jön-e a segítség. Ezután nagy tisztességgel kezelik a dolgokat – válaszolt Szilágyiné Bay Lujza alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető arra a kérdésre, vajon a tanyákon élők minden apróságért riasztják-e a rendőrséget.

Szivattyú

– Egyszer a tanyai embereknek tartottam egy előadást és valahogy a szivattyú került szóba. Mondtam nekik, ne hagyják a földben felügyelet nélkül. Mivel nem vagyok szivattyúügyben kellőképpen járatos, a gazdák világosítottak fel: nem igazán mobil dologról van szó. Ekkor ajánlottam, úgy rögzítsék le, hogy azt a tolvajok semmiképpen se tudják magukkal vinni. Erre felállt egy idős gazda és elmondta, drága szivattyúját két vasúti sínre hegesztette, azt körbebetonozta; ismeretlenek traktorral húzták és lopták el – mondta a bűnmegelőzési osztályvezető, példaként, hogy néha a legnagyobb körültekintéssel sem sikerül megvédeni az értékeket.

Riasztója nincsen, mobiltelefonja viszont van a mórahalmi tanyavilágban élő Széll Áronnak.– Hat éve lakunk itt, a feleségem vágya volt, hogy ideköltözzünk – mondja a borászkodó nyugdíjas férfi, aki pincéjében nem egy, 30 évesnél is idősebb bort mutatott. Hogy nem félti-e a becses nedűket? Az évek alatt egyszer sem kerültek veszélyes helyzetbe, talán azért, mert a környékbeli csirkefogók is tudják, hogy Áron bácsi nyugalmazott rendőr.

Tovább nehezítenék a tolvajok dolgát az idős pár kutyái: a három tacsi ottjártunkkor is ritka éber házőrzőnek bizonyult. Az idős embereket azonban – és ez is gyakori eset a tanyavilágban – nem egyszer becsapták már. Volt, hogy valaki ajánlkozott, megcsinálja a redőnyüket. A pénzt a munkáért elkérte, de Áron bácsi szerint fércmunkát végzett. Ekkor még nem, de amikor a faszállító a megbeszélt tüzelőmennyiség helyett a felét fuvarozta hozzájuk, de az egészért kellett neki fizetni, Áron bácsi a rendőrséghez fordult. Azt mondja, tudta, hogy nem lesz meg az illető, de ezt már nem hagyhatta szó nélkül. Azóta házalót, munkáját felajánló egyént nem engednek be lakásukba.

Mint azt Bay Lujza is elmondta, a házalókkal sok gond lehet. Kisteleken például az önkormányzat senkinek nem ad ki házalóengedélyt – az idősek védelmében. S hogy a tanyákon élők minél nagyobb biztonságban legyenek, a rendőrség a tanyagondnokokkal, postásokkal, mező- és vadőrökkel, polgárőrökkel, orvosokkal egy évtized óta figyelőhálózatot alakított ki. A program bevezetése óta a külterületeken ismertté vált bűncselekmények száma harmadával csökkent, a tanyavilágban pedig több mint fél évtizede nem történt gyilkosság.

Az alezredes elmondta még, hogy mára egyre elterjedtebb az „ismerős bűnözés": az elkövetők olyanok, akiket a sértett korábbról is ismert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bekamerázzák a városházát

Tizenkétmillió forintból bekamerázzák a szegedi városházát, így akarnak a falfirkálók ellen… Tovább olvasom