Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Tanyára – a legjobbat

Huszonnegyedik téli kurzusát kezdte tegnap este a zsombói Wesselényi Tanyai Népfőiskola, de ha azt is hozzá számítjuk, hogy előtte tíz évig Kertbarátkörként, illetve Gazdakörként működött már, akkor a harmincnegyedik évnél tartanak.
Huszonnegyedik téli kurzusát kezdte tegnap este a zsombói Wesselényi Tanyai Népfőiskola, de ha azt is hozzá számítjuk, hogy előtte tíz évig Kertbarátkörként, illetve Gazdakörként működött már, akkor a harmincnegyedik évnél tartanak. Párját ritkító teljesítmény ez önmagában is, az csak ráadás – vagy éppen ez ad magyarázatot rá –, változatlanul alapelv, hogy tanyára mindenből a lehető legjobbat adják.

Az idei előadók: dr. Balogh Ádám, dr. Balogh Balázs, dr. Békési Imre, dr. Benyik György, dr. B. Fejes Katalin, Beslin Anita, dr. Blazovich László, dr. Bodosi Mihály, dr. Czigner Jenő, dr. Csákány Béla, dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet, dr. Galbács Zoltán, dr. Horváth Ferenc, dr. Juhász Miklós, Kálmán Ferenc, Kelemen Gábor, dr. Marosi György, dr. Mészáros Tamás, dr. Papp István, dr. Papp György , dr. Papp Katalin, Patik István, dr. Szabad Gábor, dr. Szabad János, dr. Szalay István, dr. Sonkodi Sándor, dr. Süveges Ildikó, Tóth Béla, dr. Tóth Károly és dr. Varga Gyula.
A foglalkozások hétfőnként – néha pénteken is – este 6 órakor kezdődnek, az „évzáró" március 4-én lesz. A hallgatók többsége a térségben lakó tanyai ember, illetve azok, akik valaha ebbe a tanyai iskolába jártak. Jönnek azonban Szatymazról, Forráskútról, Bordányból, Zákányszékről és Szegedről is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alvó csecsemőket nem fényképezik

Hetente több száz embert fotóznak le a szegedi okmányiroda munkatársai. Nyaralás előtt,… Tovább olvasom