Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Tapasztalatukkal segítik a vajúdókat a dúlák

Szeged - Három asszony dolgozik októbertől Szegeden képzett dúlaként. A szüléseknél lelki-testi támogatást nyújtó asszonyok a klinikai szüléseken is részt vehetnek. Egyikük úgy látja: az otthonszülés szabályozási terve túl merev, helyette jobb, ha apás-dúlás klinikai szülést választ a kismama.

Dúlaként – azaz a várandós és szülő nők asszonytársi segítőjeként – munkálkodik október óta Szegeden három nő, akik elvégezték a Magyarországi Dúlák Egyesületének képzését. Egyikük, Puroszné Nagy Magdolna – aki novemberben egyik volt tanítványa szülésénél „debütál" dúlaként – három kisfiú édesanyja. Tapasztalatai réven így fizikailag, érzelmileg és információval is támogathatja a szülés előtt, alatt és után a nőket. A tanfolyamon – amit továbbképzések követnek – a vajúdó, a partnere és a kórházi segítők közti kommunikáció mellett pszichológiai és biológiai ismeretekkel is felvértezik a dúlákat, és megtanulják a homeopátiás szüléssegítés vagy a masszírozásos fájdalomcsillapítás módszereit is.

A dúla fogalma abból az időből származik, amikor a bábák mellett tapasztalt asszonyok segítettek a kismamáknak a vajúdásban. Mindezt személyre szabottan tették, nem valamiféle futószalagszerű ellátásban. Manapság is sokan igényelnék ezt a fajta gondoskodást, Puroszné szerint leginkább a természetességre nyitott kismamák. A rossz hírek, pletykák miatt azonban sokan mennek félelemmel szülni, ez pedig negatív irányban befolyásolhatja a szülés menetét. A szegedi dúla szerint a külföldi tapasztalatok azt mutatják: ha a nő biztonságban érzi magát, könnyebb és gyorsabb a szülés, kevesebb a komplikáció is. A dúla feladata pedig éppen ennek a biztonságérzetnek a kialakítása, fokozása – amellett, hogy ezzel az orvosok munkáját is segítik.

Puroszné Nagy Magdolna tapasztalt és képzett anya. Fotó: Frank Yvette

Sok szakorvos ugyanakkor ennek ellenére is bizalmatlanul, elutasítóan kezeli a dúlákat. A szegedi női klinika viszont nyitott a dologra, mert számukra az a legfontosabb, hogy a kismama jól érezze magát. A három szegedi dúla lehetőséget kapott arra, hogy – ha a vajúdó nő kéri – az apuka mellett ők is részt vegyenek a klinikai szüléseken. Mint a Deák Ferenc Gimnáziumban olaszt tanító Puroszné elmondta: ő ugyan nem kér pénzt a támogatásért, de idejébe nem is fér egynél több kismama lelkiismeretes támogatásánál. Akik azonban a fővárosban hivatásszerűen űzik a „dúlaságot", akár 30 ezer forintot is elkérnek érte.

A mindhárom gyermekét a szegedi női klinikán szülő dúla azt mondja: ő sosem szülne otthon, de a készülő otthonszülési törvényt ő is túl szigorúnak tartja. Szerinte ezzel a kórházat akarják bevinni az otthonokba. Ehelyett jobb és biztonságosabb lehetőség, ha apukával, dúlával a klinikán szül valaki. Úgy látja mégis: a szülészeti ellátás helyes irányba halad, hiszen például húsz éve még a babának nagy traumát okozva azonnal elválasztották az anyukájától, de ma már rutin, hogy „nyugtatásként" ráteszik a kismamák hasára az újszülöttet. Az ellátást azonban lehet még fejleszteni – ebben is segíthetnek a képzett dúlák.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingatlanadó: tanácstalanok az önkormányzatok

Szeged - Mivel az országgyűlés elfogadta az egységes ingatlanadó tervezetét, lélekben már most… Tovább olvasom