Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Tapsviharral díjazták az Übü királyt

Szegeden ritkán tapasztalt színházi siker kísérte a Maladype társulat eddigi vendégjátékait: a POSZT-ra beválogatott Übü királyt vastapssal jutalmazta a közönség, amely lelkes, hogy a fővárosi független színház előadásait folyamatosan láthatja a városban. Ősszel folytatódik a sorozat, amelynek már most határozott közönségtábora van.
Lelkes tapsviharral díjazta hétfőn a REÖK közönsége a Maladype Színház tavaszi félévben utolsó vendégjátékát, az idei POSZT-ra is beválogatott Übü királyt. A fővárosi független társulat szegedi sorozata ősszel folytatódik, a tervek szerint új bemutatójukat is elhozzák a REÖK-be.

– Örömmel konstatáltuk, hogy a szegedi nézők ennyire szívükbe zárták a Maladypét, hiszen az volt a célunk a társulat meghívásával, hogy színesítsük Szeged színházi életét – mondja Herczeg Tamás, igazgató. – Bátran mondhatom, hogy egy elkötelezett közönségtábor alakult a városban a Maladype köré: közel ötven főről tudunk, akik mind a három előadásra kíváncsiak voltak. Közöttük vannak fiatal középiskolások és nyugdíjasok egyaránt. A társulat és a nézők között az interneten keresztül is kialakult már a kapcsolat.

Lendváczky Zoltán Übü mama szerepében a Maladype produkciójában.  Fotó: Kovács Attila
Lendváczky Zoltán Übü mama szerepében a Maladype produkciójában. Fotó: Kovács Attila

A Maladype blogjára a szegedi vendégjátékokról szóló élmények is felkerültek, így elindult egy párbeszéd a szegedi nézők és a csapat között. „Nagy öröm, hogy ennyire színvonalas előadásokat láthatunk Szegeden! Kevés lehetőség van ennyire testközelből tapasztalni a színházat és a színjátékot (sajnos)" – írja Nóri. A kommunikáció nem csak az internetes oldalon indult el, hiszen az Übü király után közönségtalálkozót tartott a Maladype: az előadásról, a korábban bemutatott darabokról és általában a színházi stílusokról és kifejezésmódokról oszthatta meg a közönség a véleményét a társulattal.
A REÖK-öt üzemeltető Szegedi Szabadtéri Játékok vezetésének célja, hogy egy progresszívebb színházművészeti jelenlétet is biztosítsanak a városban, a nyári fesztivál népszínházi kínálata mellett. Ősszel tehát folytatódik a sorozat: a REÖK és a Maladype arra számít, hogy újabb nézőket vonhatnak be a színvonalas előadások bűvkörébe. A hosszabb távú tervek között pedig egy esetleges közös, újszegedi bemutató is szerepel.

Üdülési csekkért szabadtérijegy

Továbbra is be lehet váltani a Szegedi Szabadtéri Játékok produkcióira az üdülési csekket a REÖK-ben található fesztivál jegyirodán. Rengetegen élnek ezzel a kedvező lehetőséggel: a Hair, a Carmen vagy akár a My Fair Lady tömegeket vonz a pénztárhoz.

(x)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Székó szobrai a Kassban

Szeged - Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg tegnap a Kass Galériában Székó Gábor Esti… Tovább olvasom