Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Taroltak a szegedi népzenészek

Szeged - Nyolc trófeát hozott el a népzenei verseny országos döntőjéről a szegedi Csenki Zalán, Kálmán Bence és Szűcs Bálint. A felkészítésért tanári különdíjat kapott Fábri Géza.
A hazai művészeti iskolák legrangosabb zenei találkozója az országos népzenei verseny. Háromévente rendezik, a döntőbe a területi fordulók pontszámai alapján juthatnak be a legjobb fiatal zenészek. Idén a gödöllői döntőn a 17–22 évesek kategóriájában kimagasló sikert könyvelhetett el a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskolájának három növendéke. Több mint száz versenytársa közül az elsőéves jogászhallgató, Szűcs Bálint négy elismerést szerzett. Kobozjátékával szóló kategóriában utasította maga mögé a mezőnyt. Átvehette a Zeneakadémia díját, a kiváló zenei teljesítményért járó különdíjat és a maximális pontszámért odaítélt különdíjat is. Egyetemi teendői miatt nem tudott eljönni a közös interjúra.

A 17 esztendős piarista diák, Csenki Zalán szintén négy díjjal lett gazdagabb. Kobozjátékával szóló kategóriában Bálint mögé állhatott a képzeletbeli dobogó második fokára. Ő is elnyerte a Zeneakadémia díját, és a kobozjáték technikai megújításáért különdíjban részesült.

Ezt hallani kellene. Kálmán Bence (hegedül) és Csenki Zalán moldvai talpalávalót húz, tanáruk, Lipták Dániel és Fábri Géza (mellényben) büszkén hallgatja. Fotó: Karnok Csaba
Ezt hallani kellene. Kálmán Bence (hegedül) és Csenki Zalán moldvai talpalávalót húz, tanáruk, Lipták Dániel és Fábri Géza (mellényben) büszkén hallgatja. Fotó: Karnok Csaba

Osztálytársával, a hegedűs Kálmán Bencével az oldalán a zenekari kategória első díját is megszerezték. A kobzosok felkészítéséért tanári különdíjjal ismerte el Fábri Géza munkáját az akadémiai és főiskolai tanárokból, valamint népzenekutatókból álló zsűri.

A díjeső mellett azért volt óriási a szegedi tanoda sikere, mert három éve a zsűri csak érdekes kísérletként méltatta hangszertechnikai újításaikat, most pedig elismerte, hogy beérett a munkájuk gyümölcse – tudtuk meg Fábri Gézától. Lipták Dániel, Bence felkészítő tanára elárulta: négy produkció szerepelt mindenki repertoárjában, abból választott egyet a zsűri, egyet a muzsikusok. A Bence és Zalán alkotta duó dél-erdélyi és moldvai dalt játszott a döntőben, majd a gálán is felléptek. A két nyúlánk gimnazista csak mosolygott, amikor a fáradtságról kérdeztük őket. Napi kétórás gyakorlás és táncházi szereplések után jó formában utaztak a megmérettetésre. Bence és Zalán jól tanul, és a Szeged Táncegyüttesnek is aktív tagja.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önök kérték: meddig díjmentes az M43-as?

A gyakran elkerülőnek titulált M43-as kapcsán több olvasónk is kérdezte: kinek és meddig ingyenes az autópálya. Íme a válasz. Tovább olvasom