Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

Tavaly kétszáznál is több diák kerülte az iskolát

Szeged - Kétszáznál is több szabálysértési eljárás indult tavaly Szegeden iskolakerülés miatt. Amennyiben a szülők is okolhatók a felhalmozott igazolatlan órákért, akkor maximum 50 ezer forintos pénzbírságot is kiróhatnak rájuk a hatóságok.
– Két éve 292 alkalommal, tavaly pedig 212 esetben indult szabálysértési eljárás iskolakerülés miatt Szegeden. Tavalyelőtt 44-szer, míg 2007-ben 25 esetben kellett bírságot kirónia a hivatalnak. Amennyiben a szülők is okolhatók voltak a gyermekük mulasztásaiért, akkor átlagosan 6480 forint büntetést kellett fizetniük – sorolta a statisztikai adatokat Ácsné Gunda Judit, az általános igazgatási iroda vezetője.

Ha egy tanuló igazolatlan óráinak száma meghaladja a tizenegyet, akkor az iskola köteles értesíteni az önkormányzatot. Az eljárás során először a szülők felelősségét vizsgálják meg. Amennyiben tudtak csemetéjük iskolakerüléséről, ám mégsem léptek kapcsolatba a tanintézménnyel vagy az osztályfőnökkel, akkor pénzbírságot kell fizetniük, ami legfeljebb 50 ezer forint lehet.

Tavaly az esetek majd felénél a szülők nem tudtak róla, hogy gyermekük rendszeresen kerülte az iskolát – ilyenkor megszüntették az eljárást. Az irodavezető kiemelte: számukra elsődleges szempont, hogy az eljárás során tisztázzák a gyermek helyzetét, és megállapítsák, szükséges-e további intézkedés.

Az alsóvárosi általános iskola már az első igazolatlan hiányzás esetén figyelmezteti a szülőket, ezért náluk kevesebb az iskolakerülő. – A Mórából érkezett gyerekek között akadt néhány, akik „elfelejtettek" iskolába járni, de tartósan ők sem hiányoztak. Előbb minden esetben a szülőt értesítjük, de ha ez nem vezet eredményre, akkor a jegyzőnek és a gyermekvédelmi hatóságnak is jelezzük az igazolatlan hiányzást – mondta el az iskola igazgatója, Tibai József.

Amennyiben az ügy a gyermekvédelmi csoporthoz kerül, a gyermekjóléti szolgálat felméri a család körülményeit, és akár a gyermek védelembe helyezését is kezdeményezhetik.

Olvasóink írták

  • 3. egytanár 2008. február 09. 20:28
    „Az is igazolatlan óra, ha nem viszi a gyerek a felszerelését a testnevelés órára. És sokan nem viszik... Meg ha nincs kedve, nem megy be órára! A szülő persze nem tud róla. Így nem is fog fizetni a szülő.
    Minden iskola küzd az igazolatlan hiányzás ellen. Szerintem főleg azóta, hogy levetítették a Szívtipró gimi sorozatot, ahol minden jogát tudta a diák, de kivételesen a kötelességeit is minden második szólás után. Amit a mai fiatalság nem tud még a tényleges figyelmeztetés után sem! Sajnos itt tartunk. A pedagógusnak semmilyen lehetősége nincs, a szülő nem is érdeklődik a gyerek után az iskolában, csak ha már nagy a gáz!!!!!!!”
  • 2. dodo 2008. február 09. 19:33
    „Kolompárék fizetnek, a gyermek éltanuló lesz!”
  • 1. S.Grandpierre Cecília 2008. február 09. 18:47
    „A pénzbírság nem old meg semmit. Nem azon kellene gondolkodni, hogy miért vannak ennyire úgymond lenn a fiatalok mostanság? Csak nézzünk bele a Tv. müsorokba, a butítás, ami az iskolákban folyik - kivétel- . Az újságok, a szex hirdetése..." Fentről bűzlik a hal"”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fórumoztak és tüntettek

Szeged - Cser Ágnes szerint meg kell győzni a képviselőket, hogy ne szavazzák meg az egészségbiztosítási törvényt. Lakossági fórum és tüntetés volt pénteken Szegeden. Tovább olvasom