Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Tavalyi áron mérik a hűsítő édességet Szegeden

Szeged - Hupikék törpikékkel nem, Bandita fantázianevű fagylalttal azonban találkoztunk a szegedi cukrászdákban. Bár az idő még szeszélyes, a legtöbb helyen már nyári a kínálat.
A hupikék törpikéket is kipróbálta már Kiskunhalason az egyetemista Anita, akinek elmondása szerint ez volt élete eddigi legrosszabb fagyiélménye. Törpökkel szerencséjére nem találkozott az A Cappella cukrászdában, ahol tegnap egy banditára támadt: a kedve. A fagylaltot az egyetemista két barátnője kíséretében vette meg.

A szelesebb áprilisi idő ellenére a lányokon kívül sokakat elcsábította az édes nyalánkság. A Táltos-iskola ötödikeseit rajztanáruk vitte fagyizni – fogorvos után. – A következő órán meg lerajzolhatják a nyalánkságot – mondta Szabó Erika. A hűsítő édességnek egyébként már most nagy a sikere, és tavalyi az ára: a legtöbb cukrászdában a legnagyobb melegben sem találnak majd a mostaninál nagyobb kínálatot a gombócok szerelmesei. – Sokan azzal jönnek be, hogy milyen jó volt régen, amikor csak a csoki, vanília és puncs közül lehetett választani – mondta mosolyogva Frányó Zoltán üzletvezető.

Már április elején nyári a választék. Fotó: Miskolczi Róbert
Már április elején nyári a választék.
Fotó: Miskolczi Róbert

A Kisvirágban most harminchat íz ejti gondolkodóba az embert, míg az A Cappellában néggyel több közül választhatunk. Utóbbi cukrászdában egyébként az eladók elmondása szerint főleg a tavaly kínálatba vett piskóta alapú fagylaltdesszerteket vásárolják előszeretettel. Gyuris László üzletvezető pedig további bővítést tervez: cukrászmestereik éppen Olaszországban vesznek részt egy fagylaltbemutatón, ahonnan reményeik szerint új ötletekkel térhetnek haza.

Erzsébet mézes-mákos fagyit vett mon cherryvel: elmondása szerint a hatalmas kínálat miatt döntött tegnap a fagyizás mellett. Szerinte Olaszországban készítik legfinomabban a nyalánkságot, de hozzátette, talán csak az ország hangulata miatt tűnt krémesebbnek a gelato.


Ami pedig az extrákat illeti: diabetikus fagylalttal már igen, alkohol tartalmúval még nem találkoztunk az általunk felkeresett cukrászdákban. Utóbbi egyébként az üzletvezetők elmondása szerint főleg nyáron keresett. A gyerekek körében pedig az az egész évben kapható meglepetéstölcsér, amelyből elfogyasztása után egy játék kerül elő.

Olvasóink írták

  • 2. Mese 2008. április 09. 21:35
    „"... meglepetéstölcsér, amelyből elfogyasztása után egy játék kerül elő. "

    Csak nehogy lenyeljék :D”
  • 1. Nyali Pali 2008. április 05. 20:49
    „AZ ÁR TAVALYI,DE A GOMBÓC KISSEBB.NA LEHET NYALNI!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koszorúzás Juhász Gyula születésnapján

Szeged - Juhász Gyula, Szeged legnagyobb költője 1883. április 4-én született. A 125. évfordulónak a… Tovább olvasom