Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Tavaszig nincs kilakoltatás

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően nem lakoltatják ki sem a közüzemi díjhátralékosokat, sem a bérleti díjjal tartozókat. A moratórium március 31-éig van érvényben – Szegeden is. Az adósok önkormányzati támogatást kérhetnek tartozásaik rendezéséhez.

Március 31-éig a szegedi önkormányzati bérlakásokból sem lakoltatják ki azokat, akiknek lakbértartozásuk van (a kilakoltatási tilalom nem vonatkozik az önkényes lakásfoglalókra, őket a törvény értelmében 72 órán belül kirakhatja az ingatlanból az önkormányzat). Volford Erzsébet, az IKV Rt. vezető jogásza felhívta a figyelmünket arra: egy-egy bérlőnek hosszú évek alatt halmozódik fel több százezer forintos adóssága. A kilakoltatás már a végső megoldás, ami kizárólag jogerős bírósági végzés végrehajtásakor történik meg. Mielőtt erre kerülne sor, körültekintően minden egyes esetet megvizsgálnak.

– A kilakoltatást hosszú folyamat előzi meg – mondta a jogász. – Ha egy bérlőnek tartozása áll fenn, a társaság felszólítja a fizetésre. Minden egyes esetet alaposan megvizsgálunk, hiszen vannak, akik önhibájukon kívül nem tudnak bérleti díjat fizetni: például súlyos betegek, vagy munkanélkülivé váltak.

Ezekben az esetekben a bérlők kérelemmel fordulhatnak a társasághoz,
amely indokolt esetben megadja nekik a részletfizetési lehetőséget.
– A tartozás nagyságától függően többféle támogatást tudunk nyújtani a rászorulóknak, akár a távhőszolgáltatás díjával, akár a vízdíjjal, akár a lakbérrel vannak elmaradva – mondta Novkov Veszelinka, az önkormányzat szociális irodájának vezetője. – 50 ezer forint alatt az ügyfelek általában a segélyezést választják. Az igénylés mellé a hátralékot kimutató számlát kell mellékelni. Az átmeneti segély összege egy alkalommal 2 ezertől 24 ezer 700 forintig terjedhet. Amennyiben a tartozás több mint 50 ezer forint, az érintett bekapcsolódhat az adósságkezelő programba.

Ebben az esetben az ügyfél vállalja, hogy részletfizetéssel törleszti adósságát, amelynek 75 százalékát az önkormányzat fizeti, a fennmaradó 25 százalékot pedig az adós, akár részletekben is. A maximálisan 18 hónapig tartó adósságkezelési időszak alatt az ügyfél kötelezettséget vállal arra is, hogy a családsegítő központ egyik munkatársával háztartási költségvetést készítenek, s ezt igyekszik betartani. Miután az adósság törlesztése mellett az is cél, hogy az adós ne halmozzon fel újabb hátralékot, az adósságkezelő programban részt vevők automatikusan kapnak lakásfenntartási támogatást, amelynek összege a család jövedelmétől függően havi 2 ezer 500 forinttól 10 ezer forintig terjedhet.

Önkéntes alapon

Az adósságkezelő programot Szegeden 2003. augusztusában indította az önkormányzat, 19 család részvételével. Az elmúlt másfél évben 140-170 család tartozását próbálták a program segítségével rendezni. Erre nagy szükség is van, hiszen a programban részt vevők átlagos adóssága 196 ezer forint. Az eddigi tapasztaltok azt mutatják, a program hasznos, hiszen a családok megkapják azt a segítséget, amit korábban nem: átlátják háztartásuk költségvetését, és megtanulnak bevételükből gazdálkodni. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az alvó csecsemőket nem fényképezik

Hetente több száz embert fotóznak le a szegedi okmányiroda munkatársai. Nyaralás előtt,… Tovább olvasom