Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Tavaszt hozott a hétvége

Szeged - A hosszú hétvégével megérkezett a tavasz, a négynapos ünnepre így felpezsdült a város. A szállodák megteltek, a belváros, a parkok és a játszóterek pedig tele vannak sétáló, napozó, pihenő emberekkel. Vannak, akik már a kiskertekbe is kimerészkedtek – igaz, dolgozni még nem nagyon tudnak.
A tavasz egyik napról a másikra köszöntött be: a pénteki ragyogó napsütés még mindenhol a havat olvasztotta. A nemzeti ünnep időpontja miatt négynaposra duzzadt hosszú hétvége azonban már a zavartalan jó időről szól: a szombati szikrázó napsütés és a napon mért 20 fok volt az első, amely egyértelműen a tél végét jelezte.

– Biztos nem kell a sapka? – kérdezte egy aggódó édesanya párját, amint kisfiukkal kiszálltak az autóból délelőtt 10 órakor a ligetnél. A fejfedő azonban végül a kocsiban maradt.

Sőt: nem sokkal később már kabátra sem volt szükség – napon legalábbis semmiképpen. A hirtelen jött enyhülés nemcsak a kisgyerekes családokat csalogatta ki a szabad levegőre, a játszóterek mellett a belváros is megtelt sétáló, a rakpart pedig napozó emberekkel. A kertvárosi részeken pedig már a ház körül szorgoskodókat is láttunk.

Megteltek a szállodák, a várost sétáló, napozó, pihenő emberek népesítették be. Fotó: Karnok Csaba
Megteltek a szállodák, a várost sétáló, napozó, pihenő emberek népesítették be.
Fotó: Karnok Csaba

– Fogalmam sincs, mikor kellene ezt csinálni, de most van jó idő, és most érek rá – nevetett egy férfi, amikor arról érdeklődtünk, biztos-e benne, hogy díszfájának az a legjobb, ha március közepén metszi. Nála azért hozzáértőbb volt pár utcával arrébb egy idős házaspár.

– Korai még a kerti munka, hiszen áll a víz a földben. Ha most összetapossuk, és úgy szárad meg, teljesen tönkremegy, és használhatatlan lesz – magyarázta Szeghalmi Károly. – Egy hét száraz időre még biztosan szükség van, de talán egy lemosó permetezést meg tudok csinálni a gyümölcsfákon.

A városhatáron kívül, a hétvégi házaknál szintén felpezsdült az élet. A Hosszútöltés utcában Nagyné Virág Anikó saját és barátnője családjával kertészkedett: virágokat ültettek.

A városhatáron kívül, a hétvégi házaknál szintén felpezsdült az élet. Fotó: Karnok Csaba
A városhatáron kívül, a hétvégi házaknál szintén felpezsdült az élet.
Fotó: Karnok Csaba

– Ebben a jó időben nem bírtam magammal. Már alig vártam, hogy kiszabaduljak a panelból – magyarázta, miközben a gyerekeknek azt mutatta, milyen mélyre dugják a hagymákat. A férfiak ebből a munkából ugyan kivonták magukat, de ők sem maradtak feladat nélkül: bevásároltak, és délutánra elkészítették az év első bográcsos ételét.

Bár a turisztikai szezon még nem indult be, a Forrás Hotel a négy nap alatt szinte telt házzal üzemel.

– Főleg magyar vendégeink vannak most – elsősorban gyerekes családok és nagyobb baráti társaságok – mondta el Maklári Lászlónészállodaigazgató. A vendégek többsége szombattól hétfőig foglalt szobát, de érdekes módon nem hónapokkal ezelőtt. – Az utóbbi 10 napban ugrott meg a foglalások száma – tájékoztatott a Forrás vezetője, aki tegnap a jó időre való tekintettel még városnézést is szervezett a vendégeknek. A napfény városa pedig méltó arcát mutatta a turistáknak, és erreszámíthatunk a következő napokban is.

Szerdáig biztosan marad a jó idő

Bár a szombati szikrázó napsütés után vasárnap felhősebb volt az ég, az időjárásra tegnap sem lehetett panaszunk. A hőmérséklet ráadásul még emelkedett is: a déli órákban már árnyékban is 17 fok körüli értékeket mértek a korábbi napok 15–16 fokos maximuma után. Gyuris Ferenc, az Országos Meteorológiai Szolgálat szegedi állomásának munkatársa elmondta: az ünnep további részében is a tegnapihoz hasonló időre számíthatunk: bár egyre több lesz a felhő, a maximum hőmérséklet 17–18 fok körül tetőzik majd. Csapadék szerdától ígérkezik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schmidt Andrea - a képi elbeszélés fotósa

Csongrád Megye Sajtódíját veheti át Schmidt Andrea fotográfus, a Délmagyarország fotóriportere a megyeházán hétfőn. Tovább olvasom