Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Taxiban született meg Lukács

Szeged - Egy taxiban szülte meg kisfiát csütörtökön egy szegedi asszony. Lukács és édesanyja egészséges, ma hazamehetnek a klinikáról. A taxisofőr azt mondta, csodálatos élmény volt, amikor meglátta a babát.
– Bár a párom erre a napra volt kiírva, délelőtt még semmi jele nem volt annak, hogy a baba világra akarna jönni – mesélte az édesapa, Mikó András. – Megebédeltünk, majd hirtelen elkezdődtek a fájások. Elkezdtük számolgatni, majd amikor kiderült, hogy rendszeresek, taxit hívtam. A mentő fel sem merült, mert nem voltak olyan erősek a fájások. Mivel van már egy kislányunk, azt gondoltuk, fel tudjuk ezt mérni, ráadásul tudtuk, hogy többórás vajúdás várható.

Csakhogy a baba másként döntött: az első fájástól számítva kevesebb mint egy órán belül világra jött. A 10 perces út közben, a taxiban.

– Amikor a ház elé beálltam, először azt hittem, az állomásra megyünk, mert az apuka csomagokkal érkezett. De aztán kiderült, hogy a klinikára készülnek – idézte fel a történteket Gajdacsi Tibor taxisofőr. – Az apa azt mondta, ne ijedjek meg, lehet, hogy a felesége kicsit sikítani fog, mert már vajúdik. Nem is tudott beülni a kocsiba, a jobb hátsó ülésre térdelt, menetiránynak háttal.

Gajdacsi Tibor taxijában született meg Lukács. Azt mondta, csodálatos élmény volt, amikor meglátta a babát.
Gajdacsi Tibor taxijában született meg Lukács. Azt mondta, csodálatos élmény volt, amikor meglátta a babát.
Fotó: Karnok Csaba

A férfi azt mondja, bár már 27 éve taxizik, ilyen még soha nem fordult elő vele. – Ennek ellenére nyugodt voltam, óvatosan mentem. Amikor az SZTK-nál azt mondta, kint van a feje, még akkor is nyugtatgattam, hogy nem lesz gond. Aztán egyszer csak nagy sikítást hallottam, és a baba megszületett.

A taxisofőr azt mondja, egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy a kocsija tisztasága miatt aggódjon. Amikor ez szóba került, akkor is azt mondta, az a fő, hogy a baba egészséges legyen. – Azt az érzést nem lehet elmondani, amikor megláttam a picit. Csodás élmény volt. Bár nekem is van három gyermekem, egyik sem volt apás szülés.

Lukács és édesanyja egészséges, ma hazamehetnek a klinikáról.Fotó: karnok Csaba
Lukács már édesapjával. Édesanyjával egészségesek, ma hazamehetnek a klinikáról. Fotó: Karnok Csaba

A babát az apuka pulóverével betakarták, a maradék utat így tették meg. Mivel a délutáni csúcsban kicsit beragadtak, a családfő kiszállt és előreszaladt. Mire a taxi beállt az udvarba, már ott várta őket a szakszerű segítség. A köldökzsinórt is a taxiban vágták el, majd ezután vitték be a klinikára a babát és az édesanyát, hogy ellássák őket.

– Annyira gyorsan történt minden, hogy nem volt időnk aggódni. Utána viszont már remegett a kezem-lábam – vallotta be az édesapa, aki még a helyszínen kifizette a várható tisztíttatási költségeket.

– Beszéltem azóta az apukával, tudom, hogy a Lukács nevet kapta – mondta a taxisofőr, aki mindenképpen szeretné meglátogatni legfiatalabb utasát, aki 3850 grammal és 54 centivel az ő autójának hátsó ülésén kezdte meg az életét. A kisfiú egyébként teljesen egészséges, és ma már haza is mehet az édesanyjával a klinikáról.

Olvasóink írták

  • 17. Clyde 2011. október 31. 18:44
    „"aki mindenképpen szeretné meglátogatni legfiatalabb utasát"

    Ez mekkora szöveg már. :DDD

    Amúgy kár, hogy nem ma született, lehetett volna egy hírben egyúttal a hétmillárdadik földlakó. :)”
  • 16. koromarcsi 2011. október 31. 07:02
    „Ilyen hírek a szívmelengetőek.
    Gratulálok mindnyájuknak.

    U.i.: Vandorrnak- A magzatvizem nekem is otthon folyt el és utána mentünk taxival a kórházba, ahol még egy ideig vajúdtam, mire megszületett a fiam.
    Egy többgyermekes nagyi.”
  • 15. ValakiaSOKKözül 2011. október 30. 20:18
    „Gratulálok, sok boldogságot”
  • 14. 980815 2011. október 30. 17:40
    „A pici az apja haját fogja örökölni, az már most látszik:-))
    Minden tiszteletem a taxisé, mert nem féltette a (munkahelye) tisztaságát!!!
    A csöppségnek, és az anyukának pedig jó egészséget kívánok!”
  • 13. cselac 2011. október 30. 12:04
    „Éljen a kis L.L. junior! :D”
  • 12. macska125 2011. október 29. 22:08
    „Hááát nem sértődnének meg az anyukák, ha minden gyerek ennyire igyekezne.
    Vagy a taxiban van valami gyorsító :-)), lehet, hogy ezután fellendül várandós kismama forgalma !!!
    Reméljük ilyen kis ügyes lesz az életben is ez a kis emberke.
    Gratulálunk a családnak és a taxisnak, akinek gondolom egy életre szóló élmény marad.”
  • 11. tóninéni 2011. október 29. 18:15
    „Szívmelengető amikor egy kis jövevény extrém körülményeket választ ,hogy hol jöjjön a világra.
    Gratulálok a Mikó családnak és Gajdacsi úrnak .”
  • 10. 3évesférfi 2011. október 29. 17:29
    „9. Vandorr: Szerinted hol folyt el?”
  • 9. Vandorr 2011. október 29. 17:11
    „Reméljük, hogy Lukács megkapja a taxis nevet is! Ha már. Azaz indul a Facebookon az Egymillió szavazat, a Lukács Tibor névért mozgalom.
    Ui.: A magzatvíz hol folyt el?”
  • 8. Besenyő_Pistabácsi 2011. október 29. 15:07
    „Le kellene csukni a Taxist és Geréb Ágnes mellé ültetni, mert a Taxiban szülésnél segédkezett! Persze ez csak egy nagyon gyenge és rossz vicc! Minden elismerésem a kis csapatnak! :)”
  • 7. sousse 2011. október 29. 14:37
    „Gratulálok!!!!!!!!”
  • 6. jmkrisz 2011. október 29. 14:27
    „randikának ma rossz napja van.

    Amúgy sok boldogságot a családnak!”
  • 5. Queenmargareth 2011. október 29. 12:41
    „csodálatos!

    Sok boldogságot, egészséget a családnak és természetesen a taxis úrnak is!”
  • 4. kowalsky 2011. október 29. 10:17
    „Minden elismerés a taxisnak.”
  • 3. Martynko 2011. október 29. 10:15
    „Nagyon akart megerkezni akis Lukacs! Isten hozott!”
  • 2. karaly 2011. október 29. 10:12
    „egyre divatosabb taxiban szülni... Jó egészséget Babának és Mamának is!”
  • 1. Emberségetavilágnak 2011. október 29. 09:31
    „Jaaaaaaaj, de jó! Kellenek ebben az eldurvult világban ilyen szép dolgok, mert úúúgy körüldédelgetik az ember lelkét. A taxissal utaztam a jó közelmúltban. Hathatos segítséget nyújtott egy új kis emberkének.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utazik majd az egész falu?

November elején kerülhet az Országgyűlés elé az új önkormányzati törvény. Tervezete már olvasható. Modern, költségtakarékos rendszer a cél. Tovább olvasom