Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Tbc miatt halt meg az iskola volt takarítója

Tbc miatt halt meg az iskola volt takarítójaA férfiak májusfát állítottak, mint máskor.
Szatymaz- Februárig dolgozott a szatymazi iskolában közmunkásként az nő, aki tuberkulózisban (tbc) halt meg egy hete. Az ügyben rendkívüli szülői értekezletet tartottak. Ma az iskola szinte minden diákja kap emlékeztető oltást a betegséggel szemben. Új megbetegedésről nem tudnak a faluban.
– Hat gyerekem van, akik közül ketten járnak a szatymazi általános iskolába. Mindketten kapnak hétfőn tbc elleni emlékeztető oltást. A kisebbik kicsit fél tőle – mondta Tóth Józsefné Zsófia a szatymazi ligetben vasárnap délelőtt.
 
Tegnap Barna Károly polgármester is az etetés-itatással volt elfoglalva.
Tegnap Barna Károly polgármester is az etetés-itatással volt elfoglalva.

Az általános iskola 260 tanulója közül szülői beleegyezés mellett 250 gyereket oltanak be a vakcinával, amire azért van szükség, mert az intézmény volt takarítója április 24-én tbc-fertőzésben meghalt a deszki kórházban.

– Nincs pánik a faluban, de az eset már márciusban történt, és az ügyben a rendkívüli szülői értekezletet csak áprilisban hívták össze. Ezt hamarabb is megtehették volna – mondta egy neve elhallgatását kérő háromgyermekes anya a szatymazi Kossuth utcában. Neki két lányát oltják be ma.

Az elhunyt takarítónő közmunkában szeptembertől február végéig dolgozott az iskolában.
 
A kislányok sem az oltás miatt súgtak össze a majálison.
A kislányok sem az oltás miatt súgtak össze a majálison.

– Azt számolgattuk több szülővel, hogy februárban valószínűleg már beteg lehetett, és meg is fertőzhetett másokat. Azonnal hívtuk az egyik orvos ismerősünket, aki megnyugtatott, hogy a betegség lappangási ideje nagyjából három hét. Ha valamelyik gyerekünk beteg lenne, már látszanának rajta az első tünetetek – magyarázta az édesanya.

A szatymazi ligetben tegnap vidáman majálisoztak a kisdiákok és a szüleik. Új tbc-s megbetegedésről a faluban nem tudnak. A volt közmunkás Barna Károly polgármester elmondása szerint márciusban ment el először orvoshoz. A hónap közepén állapították meg nála a betegséget, ekkor szerzett róla tudomást az önkormányzat is.

A településvezető szerint az iskolát mindennap kitakarítják, így az eset miatt külön fertőtlenítésre nem volt szükség. Más médiumok azon információját, hogy a nő az iskolai konyhán is dolgozott volna, rémhírkeltésnek minősítette. Az ügy kirobbanása óta az önkormányzat összes dolgozója elment tüdőszűrésre, az eddigi leletek negatívak lettek. A szülőknek ezután kérdőívet küldtek ki, hogy igénylik-e egy tbc-elleni emlékeztető oltás beadását gyerekeiknek – a nagy többség igennel válaszolt.
Jó tudni

Hazánkban 1954 óta minden újszülöttet oltanak tbc ellen. A tuberkulózis (tbc) olyan idült fertőző betegség, amelyet baktérium okoz. A kórokozó nyálcseppek révén jut át egyik emberről a másikra. Leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de megtámadhatja a központi idegrendszert,  a nyirokrendszert és a vérkeringést is. Kezelés nélkül  az esetek több mint felében halált okoz. Mára viszonylag kevés új esetet diagnosztizálnak hazánkban, elsősorban a legszegényebb, nyomorban élő réteg van veszélyben a betegséggel szemben. Magyarországon a közmunkásoknak munkába állás előtt már nem kötelező a tüdőszűrés, azt csak saját pénzükből végeztethetik el. Orvosi forrásaink szerint, ha az asszony munkába állásakor elvégezték volna a tüdőszűrő vizsgálatot, jó eséllyel már kimutatható lett volna szervezetében a betegség. A tbc lappangási ideje 28-30 nap.




 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Örülnek az esőnek a kacsák

Örülnek az esőnek a kacsák
Nem mindenki bánta az elmúlt hét esős, hűvös tavaszi időjárását. Tovább olvasom