Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Tehetségek és sztárok a szegedi gitárfesztiválon

Szeged - Az SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay-termében és az IH Rendezvényközpontban április 9-étől 12-éig rendezik meg a XVI. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált. Az alapító, Pavlovits Dávid szerint a város a klasszikus gitárzene hazai fellegvárává vált.

– Gálakoncertünket vasárnap 19.30-tól az IH Rendezvényközpontban tartjuk majd, szeretnénk azt is megünnepelni vele, hogy a Virtuózok című tévéműsorban nagy számban és kiemelkedő sikerrel szerepeltek a szegedi tehetséges, fiatal muzsikusok. Ezért nemcsak a gitárosokat, a szegedi kötődésű Girán Pétert, Gembela Gergelyt és Bozsóki Gergelyt, hanem a hárfás Szauer Biankát és a blockflötés Néveri Bencét is meghívtuk. Közülük többen a Somorjai Péter vezette SZMK Szimfonikus Zenekarral is fellépnek. Az pedig már hagyomány, hogy játszik a gálán Pusztai Antal gitárművész is, aki a dzsessztől a klasszikus műfajokig mindenben otthon van, és komoly rajongótábora alakult már ki Szegeden – mondja a fesztivál alapítója, Pavlovits Dávid. A gitárművész elmondta: a Virtuózok műsor nagy népszerűséget hozott tanítványának, Girán Péternek és neki is. A legmeglepőbb helyeken ismerik fel őket az emberek.

– Olyanok kezdtek el gitárzenét hallgatni a műsor hatására, akik korábban nem is tudták, hogy a klasszikus gitáron mi mindent lehet játszani. Fontos megerősítés volt a műsor a szegedi gitáros iskola számára is, amely az utóbbi 6-8 évben vezető pozícióba került az országban. Gyakran a szegedi egyetemre felvételizik a legtöbb gitáros, itt születik a legtöbb jó versenyeredmény. A műsornak köszönhetően mindez nagyobb publicitást kapott.
 

A Szegedi Gitárzenekar, a SZEGO is játszik a nyitókoncerten. Fotó: DM
A Szegedi Gitárzenekar, a SZEGO is játszik a nyitókoncerten. Fotó: DM


Az induláskor a hangszer népszerűsítése, a fiatal tehetségek támogatása volt a fesztivál életre hívásával az alapítók célja. Mostanra a célok teljesülni látszanak, az eredmények önmagukért beszélnek, a fesztivál pedig hagyománnyá lett.

– A szegedi gitáros iskola és a fesztivál kölcsönösen erősítette egymást, a gitárkoncerteknek mára törzsközönsége alakult ki. Beépült a köztudatba, hogy ez egy dinamikus, temperamentumos, szórakoztató, színes program, nem valami túl konzervatív, merev dolog. Sok fiatalt is sikerült megszólítanunk. A tavalyi gálakoncertünkön annak ellenére is zsúfolt telt ház volt, hogy párhuzamosan a dómban és a zsinagógában is nagy koncertet rendeztek. Sokáig elég volt a gálákra is a Fricsay-terem, de már kinőttük, és már a tavalyit is a sokkal nagyobb befogadóképességű IH Rendezvényközpontban tartottuk – hangsúlyozza Pavlovits Dávid.

Az alapító az idei programból külön is felhívja a figyelmet a félig spanyol, félig francia gitárművész, Thibaut Garcia péntek esti fellépésére. – Ő az új generáció legmarkánsabb figurája, számos nemzetközi díjjal a tarsolyában. Ördögi virtuozitás és erős szuggesztivitás jellemzi. Hihetetlen hatással van a közönségre. Szombat este lép fel a Belorussziából származó, Lengyelországban élő Igor Dedusenko, aki tíz évvel ezelőtt nálunk nyerte az első nemzetközi versenydíját, aminek köszönhetően a Magyar Rádió Márványtermében adott koncertet.

Azóta már bejárta a fél világot, nagy sztár lett, dallamos muzsikát komponáló kortárs zeneszerzőkkel működik együtt. Különlegesnek ígérkezik a hallgatóinkból tavaly szeptemberben alakult, 15 főből álló Szegedi Gitárzenekar, a SZEGO csütörtöki nyitókoncertje is, amelyen egy japán szerző darabját is előadjuk magyarországi bemutatóként.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak nevet a bűnügyi filmeken Czár Zsanett, a főnyomozó

A vakvéletlennek köszönhetően választotta a rendőri pályát a 31 éves Czár Zsanett. Tovább olvasom