Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Télapó is járt Szegeden a gyermeknapon

Szeged - A vadasparkban állatos vetélkedővel, a Napfényfürdőben csúszdaversennyel, a Zápor-tónál pedig pónilovaglással kedveskedtek a szervezők gyermeknap alkalmából tegnap a fiataloknak. A városi rendezvényt pedig még a Télapó is megtisztelte jelenlétével.
Kegyesek voltak az égiek tegnap a fiatalokhoz: a lehűlés előtt még hol napos, hol borongós, ám ennek ellenére kellemes meleg időben lehetett megtartani a gyermeknapot. Volt is tömeg szinte minden rendezvényen.

A két ingyenes programon, a megye és a város rendezvényén voltak a legtöbben. A Zápor-tónál a nagycsaládosok és az állami gondozottak ünnepeltek mindazokkal, akik a bőséges kínálatból a tarjáni programot választották. Volt vattacukor, pónilovaglás, arcfestés és színházi előadás, akik pedig kicsit mozgalmasabb időtöltésre vágytak, különböző ügyességi versenyeken vehettek részt.

A vadasparkban állatos vetélkedővel várták a fiatalokat. Fotó: DM/DV
A vadasparkban állatos vetélkedővel várták a fiatalokat.
Fotó: Németh Norbert

A Százszorszép Gyermekház előtt felállított színpadon egész nap egymást követték a fellépők, közben pedig a kézműves-asztaloknál alkotni is lehetett. A legnagyobb sikere kint a lufihajtogató bohócnak, bent, a gyermekházban pedig az országos vasútmodell- és legókiállításnak volt. Csak hosszas tülekedés után lehetett a terepasztalokon suhanó villanyvonatok közelébe jutni, de kevesen voltak, akik visszafordultak az ajtóból. A legszemfülesebbek a város rendezvényén a Télapóval is találkozhattak. Hogy hogyan tévedt ide a 30 fokos melegben, nem derült ki – igaz, egyik gyerek sem reklamált emiatt.


Aki nem sajnált belépőt fizetni gyermeknapi programért, szintén több rendezvény közül választhatott. A vadasparkban több ezren vettek részt a delmagyar.hu és a Déli Apró által támogatott vidám délelőttön. A fő program itt természetesen az állatnézegetés volt, ám a gyerekek 8 állomásos „akadályversenyre" is benevezhettek, ahol többek között állathangot kellett felismerniük vagy éppen utánozniuk, esetleg koponyája alapján beazonosítaniuk egy-egy fajt.

Talán az időjárásnak volt köszönhető, hogy a Napfényfürdő Aquapolis gyermeknapján nem volt túlságosan nagy a tömeg. Legalábbis a programok helyszínén, a szabadtéri medencéknél, mert a fedett csúszdaparkban viszont hatalmas volt a nyüzsgés. A hangulatra mindenesetre itt sem lehetett panasz: a résztvevők lelkesen versenyeztek a csúszdákon, és tömték magukba időre a palacsintát. A többiek pedig örültek, hogy ezen a napon ingyenesen – illetve 12 év felett kedvezményes áron – mehettek be a fürdőbe.

Napfényfürdő Aquapolis gyermeknapján sem lehetett panasz a hangulatra. Fotó: DM/DV
A Napfényfürdő Aquapolis gyermeknapján sem lehetett panasz a hangulatra.
Fotó: DM/DV

A gyermekszépségverseny díjazottjait köszöntöttük

A Százszorszép Gyermekház előtt Szeged város gyermeknapján átadtuk a gyermekszépségversenyünk díjait. Több mint ezerkétszáz fényképet töltöttek fel olvasóink gyermekeikről, unokáikról a delmagyar.hu nagy családi fotóalbumába. A műsor elején játékra hívtuk a gyerkőcöket: a helyes megfejtők Játékdzsungel-belépőket kaptak, amelyekkel egy órán keresztül virgonckodhatnak a Szatymazi utcai gyermekmegőrzőben. A játék után kezdődött az eredményhirdetés. Előbb az Anno, majd az Én és az anyukám helyezettjeit díjaztuk. Utána következett az Ikrek és a Vicces videók kategória. A két fő kategória, a Gézengúzok és a Nicsak, ki beszél! előtt újra játszottunk: az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe szóló belépőjegyeket sorsoltuk ki. A fődíj két bicikli volt, amelyek közül az egyiket Kothencz Viki, a másikat Balogh Szonja Dominika nyerte.

Olvasóink írták

  • 1. xrxtq 2010. május 31. 12:09
    „Enyje kedves télapó, aztán nem állatkínzás-e a rénszarvast ilyen melegben beindítani?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világháborús hősökre emlékeztek

Szeged - Koszorúzással emlékezett az I. és II. világháborúban elesett katonákra a Honvéd… Tovább olvasom