Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Terápiás centrumot avattak Szegeden

Szeged - Új biológiai terápiás centrumot avattak szerdán, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának I. számú Belgyógyászati Klinikáján; a Biosphera Biológiai Terápiás Centrum nagy előrelépés néhány speciális kórkép kezelésében - mondta el az átadót követően az a klinika vezetője.
Wittmann Tibor közölte: elsősorban három kórkép-csoport betegségeit kezelik majd a centrumban, így a vastag- és vékonybél gyulladásait, a súlyos pikkelysömörös betegeket, illetve a reumatológiai gyulladásokkal küzdő pácienseket.

Ezeknek a betegségeknek a kezelése több lépcsős. A centrumban alkalmazott eljárásra azok a páciensek érkeznek, akiknek állapota más kezeléssel már nem javítható. Szigorú beosztás szerint, egyszerre három beteg kap infúziós kezelést, mely két órát vesz igénybe. Ezt kényelmes masszázs-fotelekben veszik fel a páciensek, miközben lehetőségük van a betegségükkel kapcsolatos oktatófilmeket nézni, vagy tanácsot kérni az ott levő szakemberektől. A beruházás ötmillió forintba került.

Az ország keleti felén egyébként rendkívül kevés hasonló centrum van. Országosan összesen mintegy tizenhét központ működik, s ebből a szegedivel együtt csak három a Dunától keletre. A sok beteg miatt komoly beosztást igényel a munka - mondta el a professzor.

A biológiai terápia során olyan fehérje természetű készítményt juttatnak a szervezetbe, amely a betegségekre közvetlenül hat. A tb által támogatott infúzió beadása egyszeri alkalommal átlagosan 250 ezer forintba kerül, ezért szigorú szakmai szűrést követően kapják meg a betegek. Súlyosabb problémák esetén három kezeléssel lehet „megfogni" a betegséget. Ezt követően a betegek jelentős része meggyógyul, de vannak olyanok, akiknél a fenntartó kezelést hosszú távon, nyolc hetente el kell végezni.

Csak a szegedi klinika több mint száz beteget kezel, számuk a központ megnyílásával várhatóan tovább nő - tette hozzá Wittmann Tibor.

A kezelésre Szegeden egy éve van lehetőség, de eddig a különböző klinikai egységekben szétszórtan végezték azt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Toroczkai is beszáll a kampányba

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak is lesz képviselőjelöltje Szegeden a Jobbikkal közösen - de nem Toroczkai László, ő csak kampányol. Tovább olvasom