Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Teraszok a szegedi éjszakában

Szeged - Vérforraló vörösbor vagy hűsítő jegeskávé egy langyos nyári éjszakán valamelyik szegedi vendéglátóhely teraszán – ilyen lehet a mediterrán életérzés. Több mint száz terasz üzemel a városban tavasztól őszig.
– Nappal a sodrás miatt ülünk ki – értsd: a csajokat figyelni –, este pedig a bulira alapozunk – hallottuk péntek éjjel a Kárász utcai Corso Café egyik szabadtéri asztalánál ücsörgő Varga Róberttől, aki elmondása szerint pont olyan, mint a terasz: mindenre nyitott.

Igazi mediterrán életérzés esténként valamelyik szegedi vendéglátóhely teraszán tölteni az időt, amint a langy szellő legyezi az ember arcát, mintha Barcelonában kortyolgatná a vörösbort vagy Rómában a jegeskávét. Több mint száz terasz üzemel Szegeden tavasztól őszig. Nem
csak a belvárosban – a lakótelepektől a kertvárosokig a vendéglátósok szinte mindenütt igyekeznek kitelepülni. A nyitottság ugyanis vonzza a vendégeket, számítások szerint akár 20–25 százalékkal is nagyobb lehet így a forgalom.

Baráti társaságok szívesen ücsörögnek a teraszokon, amelyekbôl Szegeden bôven van választék. Fotó: Karnok Csaba
Baráti társaságok szívesen ücsörögnek a teraszokon, amelyekbôl Szegeden bôven van választék.
Fotó: Karnok Csaba

A fent említett kávézó például a 2000-es nyitás után két évvel, az elsők között pakolt ki a Kárász utcára – ma már a többség láthatóan kinn akar helyet találni. Csakúgy, mint az A Cappellában: itt 40 asztalnál mintegy 100 vendég foglalhat helyet. – Így esik legjobban a Rákóczi túrós – indokolta jelenlétét Németh Bernadett, aki nem zárta ki: a nézelődés is stimulálja ízlelőbimbóit. Így tesz a Virág teraszáról hallható, balzsamos élő zene is – „hol jár az eszem", dúdolhatjuk az éjszakában.

Számos terasz csalogat elő zenével: például a Millenniumi Kávéház teraszán is találkozhatunk koncertekkel, és nem a Dugonics téri zenélö szökőkút prezentációjában. A Roosevelt téri Halászcsárda teraszán cigányzenére szürcsölhetjük a halászlét.

A Casablanca elektronikus és akusztikus dallamokkal is csábít – muszáj, ha már egy kicsit kiesik a Kárász utcai forgatagból. Itt meghitt fények az asztalokon, egy-egy mécses vilagít. – Ez mindig hangulatba hoz – utal párkapcsolati praktikáira egy barátnőjével koktélozó fiatalember. A közösen elfogyasztott koktélcseresznye láttan értjük, miért nincs szükseguk plédre – persze a didergősebbek akár nyári éjszakán is betakargathatják magukat a teraszokon. A hétvége éjszakáin erre meg nem volt szükség: több mint 18 fok volt.

Éjfélig virágzik az előkert

Engedély szükséges a kitelepüléshez: ezt minimum 30, maximum 60 napig tart beszerezni az önkormányzat általános igazgatási irodájától. Közterülettel rendelkező homlokzat, működési engedély és egy mellékelt vázrajz szükséges a kérelemhez, ezen kell jelezni, mekkora és milyen jellegű teraszt (hivatalosan: előkertet) szeretne üzemeltetni a vendéglátóhely. Szeged három körzetet állapítottak meg: az egyes a Tisza és a kiskörút közötti rész, itt 600 forint havonta négyzetméterenként a közterület-használati díj. Ugyanez a körtöltésig 400, a körtöltésen kívül 300 forint. A nyitvatartási idő is változó: a lakosok nyugalma érdekében a belvárosban éjfélig szolgálhatják ki a vendégeket a teraszokon. A kettes és a hármas körzetben csak 22 óráig.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. Héhé 2009. augusztus 11. 23:23
    „Nem a Royal csinálta,hanem az Africa Cafe!”
  • 32. persona 2009. augusztus 10. 18:47
    „azt a Royal csinálta, én is szerettem a grillkajákat, amit ott lehetett enni.”
  • 31. IVY 2009. augusztus 10. 16:00
    „Tényleg!
    Hová tűnt pl. a terasz a Kárász-Kölcsey sarkáról? (Douglas-nál)
    Én imádtam oda járni. Idén hiába kerestem.”
  • 30. ClarkGriswald 2009. augusztus 10. 15:16
    „Gyerekek az éjszakai életről azért tudnék nektek mesélni... Igencsak túlzás azt állítani, hogy nincs. Inkább azt mondanám, hogy ami van, az csak péntek és szombat estére központosul. Van azért, higgyétek el! :)”
  • 29. persona 2009. augusztus 10. 12:25
    „nem. bemondom a telefonba, hogy mit tegyenek rá:)”
  • 28. Zs 2009. augusztus 10. 10:37
    „Ez mitől más, mint a házhozszállítás? Előtted pakolják össze??? :DD”
  • 27. persona 2009. augusztus 10. 07:37
    „Flexi, a szocreálra nem mindenki vevő:) a fagylaltot/főtt kukoricát kínáló triciklik nyilván azért tűntek el a városból, mert nincs rá igény. az emberek szívesebben ücsörögnek valamelyik kávézó teraszán.
    Mobil pizza meg igenis van Szegeden, most találtam rá, azóta törzsvendég vagyok náluk: szabadon választható 5 feltétes 32 cm-es pizza 800 forint ingyenes házhoz szállítással. Még az alap és a sajt is szabadon válaszható. "Tucc ennél jobbat? kétlem..:D"”
  • 26. Mignon 2009. augusztus 10. 02:35
    „Remelem, nem szemelyeskedes:
    a DM Szerkesztösegeben nagyon birtam Arpadot!
    Mindeg lakkcipö volt rajta.
    Honnan a csodabol?
    Piros-feher, meg kek es lila, fekete es barna szinü!!
    Jött Sz. Tibi az Ujsag fotokkal (negativokkal), neha en vettem ki a gepböl.........!
    Ö, mar faradt volt.

    Aztan, mi irtunk verseket, novellakat a batrabjai regenyeket is!!!!

    Reg volt, szep volt!!
    (Ha moderakjak, nem haragszom, ez egy kicsit szemelyes!)
    Jo ejt Mindenkinek!”
  • 25. Mignon 2009. augusztus 10. 02:17
    „Abban az idöben, amikor a Korzo "terasz"-arol elküldtek bennünket,
    mindnyajan nagyon össze voltunk kötve a Delmagyarral!!!!

    Voltunk, egy tarsasagban
    Enyedi Arpi, Polner Tomi,Selep Laci bacsi, Priskin ur, Kadas, Kereszturi Pisti, Zsak Laci, es en persze!!!

    Lehet, ez moderalva lesz, csak intöül a mai ujsagiroknak.........!!!
    :D:D:D”
  • 24. Mignon 2009. augusztus 10. 00:26
    „Nekem a "terasz"-rol a Korzo Cukraszda terasza jut eszembe.
    Egyszer mondta nekem a pincernö:
    -Uram! Tudom hogy Ön iro!
    De többet ma nem szolgaljuk ki........
    (Atmentünk iro tarsaimmal a kis Hagiba...

    40-eve!

    Ma, valami McDonalds.
    :(”
  • 23. Dzsoni 2009. augusztus 09. 22:07
    „Na idefigyeljetek nagyokosok! Én énekeltem a Virágba egy párszor (kétszer),de a nagyfőnök egyik alkalom után azt mondta közvetve hogy nem kellünk ,pedig igenis igényes zenét énekeltünk!Számomra Andrea Bocelli és Celine Dion neve AZ igényes zene...nos,mi az ő számaikat énekeltük!De ízlések és ficamok!:) EZ Szeged.....”
  • 22. peterslounge 2009. augusztus 09. 20:56
    „Sajnos nem tudtuk meg Flexsnake úrnak mi az Igényes Zene, ámbár azt megtudtuk hogy Ő egy nálunk sokkal jártasabb a low cost szórakoztatóiparban. Én nem fikáztam, de hidd el kinyilik a bicska a zsebemben a hozzászolásodtól hiszen ha még képzett is lennél zeneileg ha jobban belegondolnál mivel jár a szórakoztatóipar-vendéglátás akkor nem irnál ilyen egetverő ostobaságokat.”
  • 21. pmjelolt 2009. augusztus 09. 20:49
    „peter ,zavaros amit irsz,fogalmazz magyarul!”
  • 20. flexsnake 2009. augusztus 09. 20:40
    „12. éppen te fikázol az előző hozzászólásban.
    Én már megcsináltam a tervet de azt itt nem fogom közreadni , nem bízok benne hogy nem csinálná meg más. Ha lesz rá pénz, megcsinálom én magam.
    De abban biztos lehetsz hogy egy ezresből egész éjszaka úgy bulizhatsz mint aki nem is itt él ;) Meg van rá a megoldás.”
  • 19. peterslounge 2009. augusztus 09. 20:33
    „"igen egy nagy bunko flaxneka,de ebben a témában most igaza van! saját fülemmel hallottam a bountynal:élö zene volt,amolyan 100 évvel ezelötti czigu zene.a többség nem hallotta -csak iszogattak. ott mentem el,a fülemen feléllt a ször! zeneileg képzett vok."

    a boltban vettem egy sajtot nagyon szar ize volt szerintem az összes sajt szar...sajtügyileg képzett vok

    ne haragudj!”
  • 18. pmjelolt 2009. augusztus 09. 20:32
    „az igenyes zene nem toth vera és gabi !!!”
  • 17. pmjelolt 2009. augusztus 09. 20:31
    „jav,felállt”
  • 16. pmjelolt 2009. augusztus 09. 20:30
    „igen egy nagy bunko flaxneka,de ebben a témában most igaza van! saját fülemmel hallottam a bountynal:élö zene volt,amolyan 100 évvel ezelötti czigu zene.a többség nem hallotta -csak iszogattak. ott mentem el,a fülemen feléllt a ször! zeneileg képzett vok.”
  • 15. pmjelolt 2009. augusztus 09. 20:28
    „nocsak flexnake :O tudsz te értelmesen is irni! csak a Gárda fobiád kellene kiüzni belöled. :D”
  • 14. hb 2009. augusztus 09. 20:26
    „flexsnake, egy klasszikust idéznék: el lehet menni innen ha nem tetszik...
    egyébként is már egyre unalmasabb vagy, remélem nem sok pénzt kapsz ezért az állandó fikázásért a délmagyartól, mert abban biztos vagyok hogy te egy fizetett kommentelő vagy, mindenbe belepof....zol folyamatosan...
    neked még a szar is keserű...”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dugó a Kossuth Lajoson

Szeged - Óriási dugó alakult ki a Kossuth Lajos sugárút teljes szakaszán egészen a Bertalan hídig a városon átutazó külföldi vendégmunkások áradata miatt. Tovább olvasom