Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

Tesióra vitorláson

A tavaszi félévtől a szegedi egyetem polgárai számára evezés-vitorlázás órát is meghirdettek, így a kötelező testnevelés kurzusokat a hallgatók a Tiszán is teljesíthetik. Az sportközpont kínálatában ezenkívül több szokatlan, érdekes sportlehetőség is szerepel – például az ejtőernyős ugrás.
A Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja összesen 300 órát hirdet meg félévente, ezeken csaknem hatezer hallgató kapcsolódik ki. A palettán öt év szünet után újra szerepel a vitorlázásóra. – A vitorlázók elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek majd – mondta Szabó József, a sportközpont vezetője. – A félév végén írásban, és a Tisza vizén is számot kell adniuk a tanultakról egy bizottság előtt. Ha sikerül a vizsga, állami végzettséget kapnak: jogosítványuk lesz vitorlásra vagy jet-skire.

A vitorlázáson kívül a sportközpont számos különleges sportkurzust kínál honlapján Extrém lehetőségek címszó alatt. Ezek nagy része ugyan térítéses, de az óradíj a diákok pénztárcájához szabott. A piaci ár 50–60 százalékát kell befizetniük egy félévre, ez némelyik sportnál még így is több tízezer forintra rúghat. A hallgatók jelentkezhetnek többek között lovaglás, ökölvívás, rögbi, golf, lövészet és falmászás kurzusra, de akár búvárkodhatnak is. Az őszi félévtől pedig az íjászat bevezetését is tervezi a sportközpont.

Diákbarát árak

Az egyetem hallgatói számára négy félévnyi tornaórát tesz kötelezővé a tanulmányi és vizsgaszabályzat. Ezeken a részvétel ingyenes, ha nem külső egyesület által tartott órát választ a diák. Ha valaki úgy dönt, hogy a négy kurzuson túlmenően is az egyetem keretein belül edzené testét, akkor térítést kell fizetnie. Óránként 300 forintba kerül az egyetemi tesi, de még így is olcsóbban megússzák a hallgatók, mintha máshová járnának el sportolni.

– A térítéses óráinkat nem az egyetem berkeiben tartjuk. Ezekhez az eszközöket és az oktatókat külső sportegyesületek biztosítják – beszélt Szabó József az oktatás hátteréről. Az óraválaszték bővülését a központ vezetője szerint az egyetemi integráció hozta magával, de a folyamat már az Ady téren elkezdődött, amikor még a mostani TIK helyén álltak a sportpályák. A különleges órákat kis létszámmal hirdetik meg, aki ezekre szeretne járni, hamar kell ébrednie, hogy beférjen a gyorsan betelő kurzusok egyikére.

Kiérdemlik a legbátrabb hallgató címet azok, akik ejtőernyőzésre jelentkeznek. Kiss Gabriella biológus már túl van egy ilyen kurzuson, és azóta is űzi ezt a különleges sportot: már 18 ugrást tudhat maga mögött. – Először egy két hónapos tanfolyamon megtanultuk az elméleti alapokat, az ejtőernyőzés fizikáját. Aztán teljes felszerelésben egy rúdon lógva gyakoroltuk az ugráshoz szükséges mozdulatokat, és csak ezután, a kurzus végén következett az ugrás – mesélte Gabriella.

Az ejtőernyős óra nem olcsó, 30 ezer forintba kerül egy félév, de ebben benne van két ugrás, az orvosi vizsgálat díja, a biztosítás és a tankönyvek ára is. – A legjobb, amikor a repülőgép ajtaja kinyílik, és elhangzik a felszólítás: Felállni! – beszélt élményeiről a lány. – Ilyenkor az adrenalinszint az egekbe szökik. Volt köztünk, aki az ajtóból jött vissza, mert inába szállt a bátorsága. Zuhanás közben már inkább a helyes mozdulatokra figyelünk, aztán pedig a zökkenőmentes földet érésre. Az ejtőernyőzés az egyik legjobb dolog a világon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírrablók is jártak az elhagyott kriptában

Ismeretlenek megbontottak egy kriptát a szegedi Belvárosi temetőben. Az elhanyagolt, szemetes… Tovább olvasom