Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Testnevelés, utazás és turizmus az érettségin

Szeged - Jelenleg középszinten 103, emelt szinten pedig 84 tárgyból tehetnek érettségi vizsgát a diákok. Egyre több iskola akkreditáltat speciális tárgyakat, például az anyanyelvi kommunikációt vagy a buddhista vallást.
– Sportújságíró szeretnék lenni, vagy legalábbis valami hasonló szakterületen dolgoznék. Már tíz éve vízilabdázom, ezért az erőnléti edzés sem árt, illetve az újkori olimpiák története is érdekel – sorolta érveit a tizennyolc éves Tóth Dániel, magyarázatként arra, miért a testnevelést választotta ötödik érettségi tantárgyának. A szegedi Ságvári gimnáziumban még két évfolyamtársa döntött így: Rudinszki Ines öt évig röplabdázott, Kiss Petra tizenkét évig kosarazott.

– A gimnáziumban először három évvel ezelőtt választották a testnevelést érettségi tárgynak – tájékoztatott Galambos László, az iskola egyik testnevelő tanára.

2005 óta középszinten 103, emelt szinten 84 tantárgy közül választhatnak érettségi tárgyat a diákok, míg korábban a gimnáziumokban csak 12 kötelező és választható tárgyból lehetett szemezgetni. A kötelező magyar, történelem, matek, és egy választható idegen nyelv mellett számos érdekes tárgyból lehet érettségizni. Az ötödik szabadon választható, egyedileg akkreditált érettségi vizsgatárgy többek közt akár zenei angol, buddhista vallás, pünkösdista hittan, folklór, európai uniós ismeretek, anyanyelvi kommunikáció, tánc és mozgásművészet is lehet.

Petra és Ines mérlegelt, és a testnevelést választotta. Fotó: Segesvári Csaba
Petra és Ines mérlegelt, és a testnevelést választotta. Fotó: Segesvári Csaba

A Ságváriban már a kilencvenes évek eleje óta lehet a délutáni fakultációban oktatott utazás és turizmus nevű tantárgyból érettségizni. A gimnázium diákjai, Csala Angéla és Kozó Kata ilyen irányban szeretnének továbbtanulni, ezért döntöttek a tárgy mellett. Egy dolgozattal kiválthatják az érettségi vizsga írásbeli részét. A mini szakdolgozat témája lehet például egy ötnapos, aktív balatoni út megszervezése.

Akkreditáció

Ahhoz, hogy egy, a központi követelményektől eltérő tantárgyból érettségizni lehessen középszinten, előbb akkreditáltatni kell, amelyet az iskola is kezdeményezhet. Az intézmények általában azokat a tantárgyakat engedélyeztetik érettségi vizsgára, amelyek saját, esetleg speciális tanmenetükben már szerepelnek. Az akkreditáció feltétele, hogy a helyi tantervben meghatározottak szerint a tantárgyat a teljes tanulmányi idő alatt legalább 138 órában tanítsák, és legalább két év végi osztályzata legyen belőle a diáknak.

– A tantárgyat heti két óra elméletben és két óra tömbösített gyakorlatban tanulják. Elvittük a gyerekeket például az Utazás kiállításra Budapestre, és Ferihegyre, ahol szituációs feladatokat kellett megoldaniuk. Emellett egy általuk választott szolgáltatónál hatvanórás nyári gyakorlatot is teljesíteniük kellett – magyarázta Szaszákné Tóth Judit tanárnő.

Kövér Tamás és Szingár Zsolt francia civilizációból érettségizik a szegedi gimnáziumban. Csereúton már többször jártak Franciaországban, úgy érzik, könnyebben megtanulják a francia iskolarendszerről, kultúráról és gazdaságról szóló tételeket – természetesen franciául.

Szegeden az Eötvös József Gimnáziumban többek között mikrobiológiából és anyanyelvi kommunikációból is lehet érettségizni. Utóbbi tantárgy óráin más készségfejlesztő feladatok mellett drámajátékokat játszanak a diákok, amely fejleszti írásbeli, szóbeli kifejező- és metakommunikációs készségüket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozgalmas napok Varga Ádám családjában

Szeged - Tovább kell intézni az Ádám gyógykezelésével kapcsolatos ügyeket – a szoptatás és… Tovább olvasom