Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Tesztelik a horgásztavat az algyői hídnál

Algyő - Tesztidőszakát éli az az algyői horgásztó, amelynél tavaly ősszel még a földmunkák zajlottak. Vízzel nemrégiben töltötték fel, és most a vízszint változását figyelik. A tervezett szabadidőközpont azonban csak évek múlva épül ki a partján.
Hosszú távra tervezett Juhász Sándor útépítési vállalkozó, amikor arra gondolt, hogy az algyői híd lábánál maszek horgásztavat, valamint lovaglásra, biciklizésre alkalmas kirándulóhelyet, szabadidőparkot hoz létre saját telkén. Magát a területet – amelyen korábban is tó állt – is fiai, Lóránt és Attila nevére vásárolta meg a Délút Kft. vezetője, hiszen jól tudta, egy ilyen, nem termelő beruházás hosszú évek alatt fejeződhet be, és majd csak évtizedek múlva térülhet meg.

Tavaly ősszel a földmunkák kezdődtek el, mintegy 5 hektáron kialakították a tó helyét: csak a fenék rendezése kapcsán 30 ezer köbméter agyagot szedtek ki – mondta el az egyik tulajdonos, Juhász Lóránt. Egyhektárnyi területen 4 méter mélyre mentek le, hogy a „halágyat" létrehozzák, a tavacska többi része átlagosan két méter mély. – Eleget tettünkk a vízügy kérésének is, a töltéstől számítva körülbelül 50 méterrel beljebb hoztuk a tó szélét, a partot pedig a fenékből kiszedett földdel töltöttuk fel – tette hozzá Juhász. Majd idén nyár elején ráengedték a hektárokra a Tisza vizét.

Juhász Sándor a táblával, mely jelzi, a tó még nem
Juhász Sándor a táblával, mely jelzi, a tó még nem "működik".
Fotó: Karnok Csaba

Hogyan tesztelik a tavat? Naponta mérik a vízszintet, ezzel azt figyelik meg, jól működik-e a hat méter vastag vízzáró agyagréteg. Nézik, miként változik a vízszint, ha kánikula van, és miként, ha jelentős mennyiségű csapadék esik.

A tulajdonosok szerint még csak a beruházás első üteme fejeződött be, de már így is több mint 20 millió forintot fordítottak a horgásztóra. A beruházás java azonban még hátravan, hiszen a tervezett szabadidőközpont létesítményeit fel kell építeni, a tó körüli területet pedig rendezni kell. Erre azonban már kevés a magántőke, pályázati forrásra van szükség. Az elkövetkezőkben ezeket a lehetőségeket figyelik. Mivel hosszú távú beruházásról van szó, a befektetett pénz is csak évtizedek múlva térülhet meg.

Horgásztó, játszótér

Vízisportokban nem, inkább horgászásban, biciklizésben, sétalovaglásban, vagyis békés családi programok számára kialakítandó terepben gondolkodnak a tulajdonosok Algyőn. Kell egy olyan hely, közel Szegedhez, ahová hétvégeken kimehetnek a családok, és kevés pénzért is jól érezhetik magukat – ez a vállalkozók hitvallása.

Olvasóink írták

  • 7. Botka László 2008. augusztus 01. 10:08
    „Nem vagyok fütyi, kikérem magamnak!”
  • 6. Anonim2008 2008. augusztus 01. 08:51
    „1. Amikor gyerek voltam, volt itt egy szép horgásztó, étteremmel.
    Később, a töltés védett oldalán dréncsövet (perforált műanyag cső, vízgyűjtésre) fektettek le a hídtól a reptérig (?) árvízvédelmi okoból, hogy a védett oldali szivárgó és belvizet (?) összeszedje és a Komp utcánál az ártérbe visszavezesse.
    Ezek után a vizet folyamatosan, évente pótolni kellett, mert a dréncső összeszedte a tó vizét.
    Miután az akkori tulaj az éttermet és a tavat is sorsára hagyta, a tó rövid időn belül eltűnt. Az utóbbi 10-15 évben a tó medre teljesen száraz volt, míg a 47-es út másik oldalán csövezetlen környezetben a "Háromszög" és "Négyszög" tavakban folyamatosan volt víz.
    Most, a tavat átdolgozták, a partot a töltéstől 50 méterrel beljebb tolták.
    REMÉLEM AZ ÁRVÍZVÉDELMI DRÉNCSŐ NEM LETT MEGBUHERÁLVA!

    2. "Kell egy olyan hely, közel Szegedhez, ahová hétvégeken kimehetnek a családok, és kevés pénzért is jól érezhetik magukat - ez a vállalkozók hitvallása."
    Ilyen családi, kevés pénzből jól érzős nap volt tegnap délután is, amikor Jet-ski járgányok teste szelte a vizet és motorjának bőgése zengte be a falut. EZ A VÁLLALKOZÓK HITVALLÁSA.”
  • 5. összeesükvéselmélet 2008. július 29. 16:02
    „Ká!
    Előtte, nincs is halastó a 4 sávos mellett, könyörgöm megbeszélünk egy időpontot és kiviszle megmutatom, hogy baromságokat beszélsz....”
  • 4. k 2008. július 29. 12:28
    „Az nem 4 sávos valóban, de előtte az!”
  • 3. összeesküvéselmélet 2008. július 29. 09:14
    „Ká!
    Mióta 4 sávos az algyői híd?????? Lemaradtam valamiről?
    Akkor szeretném, ha a külső sávban autóznál :-) ugyanis ott szűkül össze
    Tudom, hol van az Algyői híd lábánál, és az árvízvédelmi töltés lábánál ;-)

    Te is egy agyoninformált vagy, vagy csak csukott szemmel közlekedsz :-P

    Végül is majd egy 2006-os árvízhez hasonlóan majd megúsztatják az algyőieket :-), de ellennyomó medencének sem utolsó

    Szeged fejlődését, meg kérd számon apádtól -> Botka "fütyi" Lacitól :-)”
  • 2. k 2008. július 29. 08:50
    „Láttad már ezt a tavat hol van egyátalán?
    Mert azon a részen széles az út 2*2sávos!
    Lassan Algyő Mórahalmi mintára fejlődik nem ugy mint Szeged!”
  • 1. összeesküvéselmélet 2008. július 29. 07:19
    „csak tán nincs köze az M43-as építéséhez, vagy a vásárhelyi út szélesítéséhez?
    Csak azt tudnám, hogy árvízvédelmi töltés mellett, hogy kapott ez építési engedélyt?

    :-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két előadás között sem pihennek a szabadtéri művészei

Szeged - A Szentivánéji álom worldmusical művészei két előadás között sem lazítanak. A Hermiát alakító Vágó Bernadett útlevelet hosszabbíttat Budapesten, és barátnőjét látogatja meg a kórházban. Szabó P. Szilveszter, alias Oberon házat épít a fővárosban. Kerényi Miklós Gábor, a darab rendezője Londonba utazik. Tovább olvasom