Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Teszteltük a 8-ast a klinikáknál - videóval!

Szeged - Kipróbáltuk, milyen lesz a 8-as trolin utazni, ha nyár közepén a Dugonics tértől a klinikák felé is közlekedik. Csendben, zökkenőmentesen utaztunk. A 8-as vonal első bővítése háromszor annyi utast vonzott, most a város 7. legforgalmasabb járata.
Látszott, nem akartak hinni a szemüknek azok, akik péntek délelőtt a Tisza Lajos körút nagyáruház mögötti részén jártak: két trolibusz ment végig a Semmelweis utcáig. A 8-as trolivonal meghosszabbítását tesztelte egy szóló és egy csuklós kocsi. Rajta a megrendelő város, a közlekedési nagyprojektet irányító Szeged Pólus Kft., a kivitelező Szeged SV 2009 Konzorcium, az ellenőrző cégek és hatóságok, az üzemeltető SZKT emberei, valamint a sajtómunkások. Mint megannyi japán turista, filmezett, fotózott, jegyzetelt mindenki.

Próbaúton a 8-as troli. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Úgy haladt a zöld-fehér szóló Mercedes Citaro és a csuklós Skoda, mint kés a vajban. A Dugonics téri végállomást elhagyva megálltunk a Honvéd téri református templomnál, a Gödör étteremnél lévő megállóban. A kiskörútról különösebb nehézség nélkül fordultunk be a Semmelweis utcai SZOTE-menza elé, ahol a végállomás lesz. Onnan szinte hang nélkül gördültünk be a Markovits utcába. Óvatosan, gond nélkül kereszteztük a Boldogasszony sugárutat, és – mintha mindennap erre ingázna a járat – folytattuk az utat a Vitéz utcán, a munkagépek sora mellett a Szentháromság utcáig. Ha nem parkol szabálytalanul a sarkon egy Renault, fel sem tűnt volna a kanyarodás, de ezt az autót óriási ívben kellett kerülni. A Szentháromságon az SZTK-megállóban időztünk pár pillanatig, majd a kiskörúti ötödik új trolimegállót avattuk fel a volt BÁV oldalán. A szakemberek eredményesnek minősítették a próbautat; ez a feltétele annak, hogy a műszaki átadást elkezdhessék.

Utasokat a tervek szerint július közepétől visz a 8-as troli, mert a Semmelweis utcán meg kell várni, hogy az épülő új klinikai tömb közműcseréjét elvégezzék. A 8-as vonala azért nem érinti az új tömböt, és megy tovább a Liliom utcáig, mert az elektromos tömegközlekedési nagyprojekt tervezésekor a klinika tervei még nem voltak konkrétak, így nem tudták a pályázatnál figyelembe venni.

Próbaút a 8-as troli új útvonalán

Szeged 7. legnépszerűbb járata

A 8-as trolivonal meghosszabbítása a klinikák felé 5 új megállóval a tömegközlekedési nagyprojekt része; az elektromos hálózat bővítésével és az új 10-es trolivonal megépítésével együtt 3 milliárd forintba kerül. A szegedi trolivonalak a mostani összesen 30 kilométerről ezzel 36-ra „nyúlnak". Ebből a Körtöltés utca és a Dugonics tér közötti vonal 1670 méterrel, a klinikákig hosszabbodik. A 8-as trolijárat 1982-ben indult, a Vidra utcáig vitt utasokat. Amióta meghosszabbították a Dugonics térig, háromszor annyian szállnak fel rá, mint korábban. Két éve naponta 9430 utast szállított. Ezzel a 4 kilométeres vonal a város 7. legforgalmasabb tömegközlekedési járata.

Olvasóink írták

88 hozzászólás
  • 88. Dema 2010. április 20. 16:12
    „DE miért is kellene akárkit is kitiltani valahonnan? Ennyi erővel az izzdt embereket, Szőke nőket, és a 160 cm-nél kisebeket is ki lehetne tiltani, mert környezet károsítók. Túl sok gázt eregetnek! :D :D a festett szőkék vegyianyagokkat szennyezik a környezetet. Eztért be kell zárni a forászatokat! A vendéglőket is , mert tisztítószereket használnak a mosogatáshoz, stb. A bicikliseket sem felejtsük ki, mert koptatják a biciklisávokon a betont. Ráadásul a bringa fékezésekor a fékpofákról szennyező anyag kerül a levegőbe! Egy modern környezetvédelmi szempontoknak megfelelő személyautó sem szennyez többet, mint egy autóbusz, akármi más!”
  • 87. Dema 2010. április 20. 16:01
    „85. ifj. Nagy Gábor
    De autófüggő! pl Újszeged, vagy Tápé, vagy felsőváros végéről beugrok a virágba egy fagyira mert van egy órám! Tegyük fel, ugyanez már nem kivitelezhető tömegközlekedéssel. Ez csak egy példa volt! Van fél órám, szaladjunk el vegyünk egy cipőt! stb. "Menjünk inkább máshová, ahol van parkoló!" És a kereskedők már be is zárhatnak, mert nem bírják fizetni a magas bérleti díjakat 10-20%-od vevő kiesés esetén. Ennyi!”
  • 86. ifj. Nagy Gábor 2010. április 20. 15:41
    „"A nagykörúton belüli autó kitiltásról!!!
    NEM KICSIT TARTOM MARHASÁGNAK!"

    Igaz.

    A kiskörút a reális határvonal, nem a nagykörút.”
  • 85. ifj. Nagy Gábor 2010. április 20. 15:39
    „84. Dema 2010.04.20. 08:48
    "Lásd, mikor megjelentek a supermarket-tek. Szinte kiürült a nyagyárúház, és a kárász utcai boltok. Minden kereskedő panaszkodott. Máb az országos Pizza hállózat is kivonult Szegedről. A Virág cuki forgalma leesett! Sorolhatnám."

    De akkor ez a supermarketek megjelenése miatt volt és nem a forgalomkorlátozás miatt.

    "Legyen sok vidám ember esténként az utcákon, Színhazba, moziba, stb. vendéglőkbe járjanak szórakozni, és legyenek boldogok az emberek. Nem korlátozni kellene őket, hanem segíteni."

    Ez abszolút nem autófüggő, sőt...”
  • 84. Dema 2010. április 20. 08:48
    „Kedves gróf! Ezt nagyon rosszul tudod! Magán tulajdonba, pl klinika csak a tulajdonos engedélyével mehetsz be! Még ha rendőr vagy akkor is! De egyáltalán nem erről beszéltem. A nagykörúton belüli autó kitiltásról!!!
    NEM KICSIT TARTOM MARHASÁGNAK! Tönkremenne az összes kereskedő, vállalkozó a területen. Lásd, mikor megjelentek a supermarket-tek. Szinte kiürült a nyagyárúház, és a kárász utcai boltok. Minden kereskedő panaszkodott. Máb az országos Pizza hállózat is kivonult Szegedről. A Virág cuki forgalma leesett! Sorolhatnám. Ha egy ici picit is gondolkozunk, akkor ez természetes következmény volt. A Vevők többsége szeret mindent egy helyen, gyorsan, kényelmesen, keveset cipekedve, jó parkolási lehetőséggel vásárolni.
    Persze meg lehet tenni a gépkocsik kirekesztését, csak ezzel számolni kell! Szerintem egy élhetőbb várost kellene teremteni. Vagy egy másik városközpontot teremteni valahol, (pl Öthalomnál) de akkor fel kell készülni, hogy a belvárosból minden oilyan cég elmegy, aki sok ügyfelet lát el. Még az egyetemi oktatás is kimegy előbb utóbb! Csak az ott lakók, és a kevés turista lessz a városba. Szeged egy fiatalos egyetemista város. Legyen sok vidám ember esténként az utcákon, Színhazba, moziba, stb. vendéglőkbe járjanak szórakozni, és legyenek boldogok az emberek. Nem korlátozni kellene őket, hanem segíteni.”
  • 83. gróf 2010. április 19. 16:53
    „82. hozzászólás Dema 2010.04.19. 16:50

    állampolgári jogod, hogy ha betegért mész, vagy viszel akkor bemenj az udvarba.
    De bizony meg kell kérdeznie a portásnak hová és miért mész, mert sok a bliccelő és ingyen parkolni akaró.”
  • 82. Dema 2010. április 19. 16:50
    „77 ezt írja: "Ha rajtam múlna én bizony kitiltanám a nagykörúttól befelé a járműforgalmat, amit egyébként Viktorkáék meg is tesznek!"
    Ebben az esetben a klinika közelébe se mehetsz!! :D Nem ,hogy az udvarba!! :D A másik, hogy ne jótevőt játszon a portás, hanem legyen szabályos parkoló! A portások jóibdulatára kell számolni??”
  • 81. gróf 2010. április 19. 16:45
    „80. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2010.04.19. 16:29

    Ne gondolj nagy számra!

    Egyébként kemoterápiára is hordtunk család tagot. Akkor is simán beengedtek, de az autóval kiálltunk és a kezelés végén újra bementünk kocsival.”
  • 80. ifj. Nagy Gábor 2010. április 19. 16:29
    „79. gróf 2010.04.19. 15:42
    "Mindkettő fiam télen született, a kisebbiknél hó is esett, a portás simán mosolyogva engedett be a kórház udvarába arra a fél órára az autónkkal mikor erre MEGKÉRTEM."

    Pont erre gondoltam, hogy ezekre az esetekre az udvar kapacitása elégséges lehetne-e, mondjuk gondolom nem mindenki kéri meg a portást, de a napi születésszámot sem tudom. :-)”
  • 79. gróf 2010. április 19. 15:42
    „75. hozzászólás Csirén 2010.04.19. 09:00
    Nyugi!
    -Nappal Magyarországon nem igen volt még mínusz húsz fok, de gondolom te olyan ronda vagy, hogy anyádék éjjel osontak ki veled a hátsó ajtón a szülészetről.
    -Te úgyis odapofátlankodsz a rokkant parkolókba akkor mi a bajod, a tefajtádnak mindig lesz parkolója a járdán, a zöldben, a gyalátkelőn.

    Mindkettő fiam télen született, a kisebbiknél hó is esett, a portás simán mosolyogva engedett be a kórház udvarába arra a fél órára az autónkkal mikor erre MEGKÉRTEM.”
  • 78. Dema 2010. április 19. 12:53
    „75. Csirén 2010 :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
    75. Csirénnek megint igaza van, és megint igaza van!! :D
    Szeged egy nagy város! Majd aki eljön Szegedre az hagyja a kocsit pl felsővároson, aztán menjen a színházba kiöltözve gyalog ! (esetleg esőbe, fagy ba hóba!)
    Azért vettünk kocsi, hogy eljussunk a célig! NE KELEJ gyalogolni, biciklizni!
    77. klj_54 Én meg annyi idő alatt, mialatt TE átgyalogoltad fél HMVhelyt azalatt elintézem a dolgaimat Szegeden, és marad időm csinálni még egy gyereket!”
  • 77. klj_54 2010. április 19. 10:27
    „75. hozzászólás Csirén 2010.04.19. 09:00
    1975 december 08 napján született Kata lányom. Egy hét múlva gyalog vittük anyóspajtáshoz a vásárhelyi Erzsébet kórházból a szintén vásárhelyi Futó Mihály utcába!
    És képzed el, ép egészséges kétgyermekes anyuka lett belőle!
    No erre varrjál gombot!
    Ha rajtam múlna én bizony kitiltanám a nagykörúttól befelé a járműforgalmat, amit egyébként Viktorkáék meg is tesznek!
    Egyszerűen ez egy kényszer, persze csak akkor ha valóban nem csak beszélünk az élhető városról, hanem teszünk is érette.”
  • 76. ifj. Nagy Gábor 2010. április 19. 10:25
    „28. Conquer 2010.04.17. 08:58
    "Egy-két dolgot nem értek."

    Én sem.

    Leginkább azt nem értem, hogyhogy nem történnek folyamatosan ilyen iszonyatos esetek más szűk belvárosi utcákban és kereszteződésekben.

    ----------------------------------
    37. schusti 2010.04.17. 11:23
    "A kerékpárút jelenlegi megoldásával meg nagyon nem értek egyet, mert rendesen nincs is felfestve pl. a kis Ságvári előtt, és az autósok akkor is ott fogják kitenni a gyerekeket."

    Pont ez a lényeg. Kizárólag hétköznap reggel 7-8 között lehet megállni, de ha fel lenne festve a kerékpársáv, akkor soha nem lehetne a KRESZ szerint.

    "Amikor is vagy az autó áll meg a bicikliúton"

    Semmiféle bicikliút nincs ott. Egy "ajánlott kerékpársáv", vagy a mostani KRESZ szerint "kerékpáros nyom" (bár annak nem pontosan ez a jelzése) van, amelyet a jelzett időszakban értelemszerűen nem kell figyelembe venni, az út szélén álló autókat balról kell ilyenkor kikerülnie a biciklisnek.

    "vagy a gyerekeknek így is át kell kelniük a kerékpárúton, ami egy fokkal normálisabb lenne, ha a kerékpárosok úgy, ahogy a sugárút távolabbi részein van, a járdáról jól láthatóan leválasztott részen közlekedhetnének, és akkor a gyerekek is jobban szét tudnának nézni és nem egyből a bicikliútra nyitnák a kocsi ajtaját. Talán ezt is végig kellett volna gondolniuk azoknak, akik az iskola előtti járdára nem engedték fel a bicikliutat."

    A fentiek alapján ezzel ellentétben egyáltalán nem kell keresztezniük a kerékpárosok útját a gyerekeknek, a végiggondolás pont erre alapult.

    ----------------------------------
    75. Csirén 2010.04.19. 09:00
    "74. Igen? Úgy gondolod, hogy fő funkciója az új klinikának a járóbeteg ellátás?"

    Igen? Úgy gondolod, hogy a klinikán és környékén csak fekvőbetegek vannak? Dolgozók, kollégiumok, menzák nem?”
  • 75. Csirén 2010. április 19. 09:00
    „74. Igen? Úgy gondolod, hogy fő funkciója az új klinikának a járóbeteg ellátás?
    Neked is kívánom, hogy mínusz 20 fokban vidd az újszülötted haza a Klinikáról úgy, hogy valahol a Fogklinika, vagy a Szivárvány utca tájékán tudj leparkolni. De kívánom még, hogy friss ortopédiai műtét után ugyanoda ugrándozva juss el!”
  • 74. gróf 2010. április 19. 08:24
    „Éppen ideje huszonvalahány évvel az új klinika átadása után, hogy tömegközlekedéssel is el lehet jutni!
    Járda és gyalátkelő lesz valaha előtte?”
  • 73. majdénmegmondom 2010. április 19. 07:09
    „T. Buszsofjőr....és a többiek!

    egy átszállás kb.560-700.- Ft ..........na mindegy nem akarom ragozni, de oda-vissza az már elég sokba fog kerülni.
    Esetleg ha valaki kitalálná (ismét) az átszálló jegyet úgy már lenne értelme talán csatlakozásokra várni/átszállni.
    Mert nincs mindenkinek bérlete, vagy .......amúgy jó reggelit mindenkinek :)”
  • 72. klj_54 2010. április 18. 21:55
    „71. hozzászólás man 2010.04.18. 15:50
    Örülök, hogy örülsz:)
    De nem érted mit akartam írni, ami szomorúvá tesz:(
    Tudod, nem azért szüntették meg a sorkatonaságot, mert drága, hanem azért, mert fiaink alkalmatlanok a katonai szolgálatra!

    Az a kölök, akit a retyóra is kocsival visznek, az nem ismeri meg a mozgás örömét:(
    55 múltam, és ahogy már írtam van saját autóm, nem csak a kamion, amivel dolgozom.
    Mégis aprajafalvára (Deszk , Domaszék) unokázni bringával járok, mert mozogni jó!
    Ezt látják unokáim, akik mind tudnak biciklizni. A nagyobbak is olyan mozgáskultúrával rendelkeznek, mely feltételezi a későbbi egészséges élet lehetőségét. A kisebbek is jó úton járnak e-felé.
    Ez a lényege röviden annak, amiért az általad meg nem értett hozzászólásom írtam.
    Szép álmokat.”
  • 71. man 2010. április 18. 15:50
    „62: Nagyon boldogok vagyunk, hogy te átgyalogoltad fél Kalocsát... Emiatt gyalogoljon mindenki fél szegeden át?”
  • 70. Busdriver 2010. április 18. 12:59
    „További ötleteim:)
    A 2-es busz helyett reaktiválnám a régi 17-est, tehát áttenném Tarjánba a 2-est, és a József A-n menne a Mars térig, onnan pedig tovább a 2-es vonalán. Cserébe a 13-ast megszüntetném, csak csúcsidőben járna, csúcsidőn kívül pedig 13A a MArs térről.
    A 83-as helyett lehetne 74Y, ami mondjuk csak Hattyasig menne. Ezzel talán a 74A-t is meg lehetne szüntetni. A 74Y rákanyarodna a 83-as vonalára, és a Mars térig menne. Másik variáció ha a 11-es átvenné a 83-as útvonalát a Mars tértől. De ez hosszabb lenne. EGyébként azért gondolkodom Tarjánban, mert ott még van hely. Marson nincs. De ha elkészül az új buszpályaudvar, akkor megintcsak újra kell gondolni a nyomvonalakat.”
  • 69. Busdriver 2010. április 18. 12:48
    „Tehát a 20-as a Novotelig menne az eredeti útvonalán, ott úgy oldanám meg, hogy rávezetném a villamospályára(persze a pálya megfelelő átalakítása után), és aki a Kálvinra megy vagy a Centrumhoz, az a villamosra át tudna szállni ott, közös lenne a megálló. És onnan fordulna rá a rakpartra, ahonnan menne az Aradiig, vagy végülis így akkor már jobb a Honvéd tér. És akkor visszafele is a rakparton menne. Végülis akkor az Aradit nem kell bántani így hogy troli lesz, és a 20-as is érintené a rakpart felől. Maradna a Honvéd tér. A rakpartra is tennék 1 megállót. Ha pedig le van zárva a rakpart, akkor menne a régi útvonalán, a Tisza Lajoson. Még az is lehet, hogy növekedne a kihasználtság.”
88 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Végső búcsú Kass Jánostól

Pénteken végső búcsút vettek az életének 83. évében elhunyt Kass János Kossuth-díjas grafikusművésztől, Szeged szülöttétől és díszpolgárától a Farkasréti temetőben. Tovább olvasom