Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Teszteltük a szegedi játszótereket

Szeged - 4-es átlaggal zárta a tanévet 10 szegedi játszótér: ennyit teszteltünk Tarjántól Alsóvárosig. A szülők és a gyerekek szigorúan osztályoztak: 1-est adtak a veszélyes vasmonstrumokért, a biztonságos és árnyékos játszóhelyeket 5-össel díjazták.
– Vadonatúj játszótér a Csorba utcai. Még szép, hogy szép. 5-öst kapna, de látszik, a nagyobb gyerekek súlya alatt megrogyott a műanyag kerítés. Ezért csak 5-ös alá – értékelték a kisgyermekes anyukák a tavaly épült 18 tarjáni játszótér egyikét. Bizonyítványt osztottunk a nyári szünet első napjaiban tíz szegedi játszóhelynek.

A felsővárosi Kemes utcában és a Csaba utcai paneltömbök között lasszóval fogtuk a gyerekeket az osztályozáshoz. Erre a két térre önként nem jönnének a vasmászókák és az aszfaltos aljú hinták miatt. Jobb is, különben a sok horzsolás, ütés miatt szériatartozék lenne az elsősegélydoboz. Képzeletbeli naplónkba beírtak egy-egy „nagy kanyi karót".

Az átlagot a belváros felé haladva javította a felsővárosi Vajda utca mini játszótere egy „halvány" 5-össel. Hibája, hogy a rugós elefántra és a homokozóra – kánikulában nem mellékesen – odatűz a nap.

1-es a Csaba utcai játszótérnek...
1-es a Csaba utcai játszótérnek...

Egyhangú 5-össel vette az akadályt a Szent György tér. Mint ahogy a Roosevelt térnek is egyhangú csillagos 5-öst szavazott meg a Bálint Sándor tagiskola gyerekcsapata és a felügyelő tanárok „osztályozó konferenciája". Sokféle biztonságos játékot találni az árnyékban az újszegedi Vedres utcában, plusz dicséretes 5-öst érdemelt a fakerítésért.

...nagy 5-ös a Roosevelt térinek. Fotók: Schmidt Andrea
...nagy 5-ös a Roosevelt térinek.
Fotók: Schmidt Andrea

4-est írtunk a Honvéd tér, az alsóvárosi Mátyás tér és a Szabadság tér bizonyítványába. Szigorú alkalmi zsűrink a Honvéd téren házi feladatot adott a városi játszótérfelelősnek: eldugult a kút, és a megfogyatkozott homokozóba vár formázható selyemhomokot. Alsóvároson mindenki elégedetten sorolta a játszóterek előnyeit, ám sok a széthagyott csikk és a kutyagumi, hiánycikk a kerítés. Gyorstesztünk tapasztalatait továbbítottuk a játszótereket kezelő Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek. Ahol szépészeti beavatkozásra van szükség, a rendes heti bejáráskor megnézik, és orvosolják.

Beavatkozás 44 helyen

177 játszótér közül 59 felel meg az uniós szabványnak. Megírtuk: 68 gyógyíthatatlanul balesetveszélyes. Kovács János, a fenntartó Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. igazgatóhelyettese elmondta: ennek a felét leszerelik, a helyét ősszel füvesítik 20 millió forintból. Sorra kerül például a Kemes, a Debreceni, a Retek utca 15–17., az Erős János és a Kockaház utca. Határidő: október vége. A költségvetés év eleji meghatározása után a kivitelezőt pályáztatták, ezért nem tudtak hamarabb hozzálátni. A fennmaradó 50 játszótérből 10-et hoznak rendbe az idén összesen 30 millió forintért. Megfiatalodik többek között a Szilléri sugárúti, a Csaba utca 44. szám mögötti, a Gyík, a Bite Pál, a Vedres és a Nyitra utcai.

Olvasóink írták

  • 9. trixi11 2009. június 27. 09:01
    „Érdekes ez a játszótér mizéria... Amelyik játszótér a "kirakatban" van arra mindig van miből áldozni, de az eldugottabb kis mókaparkok esetében nem probléma a balesetveszély!”
  • 8. Triton 2009. június 27. 07:22
    „A cikkből is kiderül, de szülöként és a játszótereket használóként is az a véleményem, hogy az összes 5.ös 1998-2002 között készült játszótér. Akkor az apróságokra is sokkal jobban odafigyeltek.”
  • 7. sevenof9 2009. június 27. 02:57
    „1 a varoslakoknak nem lenen szabad kutyat tartani. egyaltana semmit. koltozzon tanyara.

    2 homok a hinta alatt. tokonszurom magam,most mi lesz? rohanjunk az ombucmanhoz!”
  • 6. hehe 2009. június 26. 22:44
    „AZ ERDÖ UTCAI HÁNY PONTOT KAP ? NÉZÉK MEGY HOGY MILYEN . A HINTA ALÁ HOMOKOT RAKTAK NEM PEDIG AZT A GUMIS PADLÓT.”
  • 5. hehe 2009. június 26. 22:39
    „A KUTYAGUMIS JÁTSZÓTÉR A LEGJOBB !”
  • 4. sevenof9 2009. június 26. 22:00
    „en azert nagyokat csodalkozom,hogy meg egyaltalan van nepesseg Mo-n. A hetvenes/nyolcvanas evekben- mi tudatlanok- barmifele ISO meg EU szabvany nelkul,nem mellkesen elsosegely doboz nelkul hasznaltuk azokat az atkozott beton-aszfalt jatszotereket. Csoda,hogy itt vagyunk,komolyan mondom. Igen,leestunk,verzett,fajt,tort,de ossze lettunk oltve es kesz. Legkozelebb jobban vigyaztunk.
    En speciel a kisstadionban nyaltam akkorat egy kezimeccsen,hogy minden vegtagomrol jott a bor. Leukoplaszt,csorgo ver es meg 40 percett jatszottam. Igaz hazafele mar kutyaul fajt,na nem hiaba az adrenalin (igen,mi meg elveztuk a "tiszta" sportot). Nem volt AIDsroado meg mento meg panik,a jatek resze volt a serules.

    Aki pedig arnyekot akar,uljon be a pottyantos budiba.

    Erre mondta kedvenc tesitanarom,nem vagyunk mi marhak,hogy az arnyekban alljunk...

    Mik ezek a mai gyerekek,cukorbabak? Ennyire nem kellene amerikat majmolni...”
  • 3. gkovacs 2009. június 26. 20:37
    „"Teszteltük a szegedi játszótereket"

    Ennyi erővel ki is lehetett volna próbálni!

    Beszéljünk már egy kicsit magyarul Magyarországon!”
  • 2. szil5 2009. június 26. 18:09
    „A Roosevelt téri játszótérrel csak az elhelyezkedése a baj. A hídon nagy az autó forgalom . Nem tudom a levegő szennyezettségét mérte-e már ott valaki?
    Egy kis adalék játszótér/ játszóház témához:

    http://psycho.blog.hu/index.php?s=j%C3%A1tsz%C3%B3h%C3%A1zak&sentence=OR&submit=Keres%C3%A9s”
  • 1. Gingko 2009. június 26. 17:47
    „Tegnap az unokáimmal a cikkben említett Csorba utcai játszótéren voltunk, majd átmentünk az utca másik oldalán lévőre. A kötélhíd karfáját az oszlophoz rögzítő csavar balesetveszélyes! Hiányzik róla a félgömb formájú anyacsavar.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A matematikát szeretik a kisdiákok

Szeged - Kitűnő bizonyítványt és számos oklevelet hoztak magukkal azok a tanulók, összesen 214-en, akik eljöttek lapunk Szín 5-ös fotózására, amit tegnap – immár harmadik alkalommal – tartottunk Szegeden, a Technika Házában. Tovább olvasom