Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Teszteltük az ügyeletes patikát

Szeged - Canossa-járáshoz is hasonlatos lehet, mire a gyógyírre áhítozó megleli Szegeden az ügyeletes patikát. A forgóban 23 gyógyszertár vesz részt. Az évváltás idején teszteltük az ügyeletest. Meglepődtünk: az ünnepnapra kijelölt patikán kívül nyitva találtunk más gyógyszertárat is.
A Dóm Patika előterében Barnáné Szénási Zsuzsa átadja a 7 éves kislánya köhögésére fölírt gyógyír receptjét Lacsán Péter gyógyszerésznek. A gyerekügyeleten látta kiírva, most épp melyik patika az ügyeletes.

Ünnepnap az új év első elsejéje, mégis tárva-nyitva a Kígyó. Csak nem a korábbi állandó ügyeletességből következő megszokásból húz folyamatosan hasznot a belvárosi patika? Hasonlóképpen nyitva láttuk az egyik hipermarketbe települt gyógyszertárat is. Ennek örül, akinek sürgős gyógyírre van szüksége. Ám a kötelező ügyeletesnek kijelölt patika valószínűleg nem örvend a megnyirbált betegforgalomnak.

– Elfelejtettem, hogy már nem a plázabeli gyógyszertár az állandó ügyeletes. A múlt év decemberének első hétvégéjén akartunk a kisbabánknak lázcsillapító kúpot vásárolni. A bevásárlóközpontbeli patika ajtaján azt olvastuk: a Kossuth Lajos sugárúti gyógyszertár az ügyeletes. De ott se a csengetésre, se a telefonhívásra nem érkezett reakció. Az ajtó mellett 4–5 cetlin is azt olvastam: délelőtt 10-kor is zárva volt – mesélte kalandját Rácz Anett, aki akkor örült, hogy az egyik hipermarketbeli gyógyszertárban véget ért kálváriájuk.

Szilvesztertől újévig a Dóm téri Patika ügyelt Lacsán Péter vezetésével. Fotó: Karnok Csaba
Szilvesztertől újévig a Dóm téri Patika ügyelt Lacsán Péter vezetésével.
Fotó: Karnok Csaba

A múlt év júniusa közepétől változott a megszokott rend: Szegeden a Kígyó, majd a plázabeli patika se vállalta egyedül a veszteségesnek mondott állandó ügyeletet. Azóta – a regionális tiszti főgyógyszerész, Cseh Ildikó előírására – heti váltásban 23 belvárosi patika között forog az ügyelet és a beteg. A döntés ellen 12, zömében kisebb patika fellebbezett. Az ügyből per lett. A helyzetet bonyolítja, hogy két új gyógyszertár is nyitott a környéken, egyikük szívesen vállalná az állandó ügyeletet.

– Elfogyott a szívritmus-szabályozó gyógyszerem – magyarázza Gera József, miért találkozunk az újév napján az ügyeletes gyógyszertárban. – Nekem mindegy, melyik gyógyszertár az ügyeletes, mert Délmagyar-előfizető vagyok, és az újságból mindig tudom, merre induljak.

Trombózis elleni szertől az „esemény utáni tablettáig"

– Szilveszter éjszakájától az új év első napján délig nagyjából 100 betegnek adtunk ki gyógyszert. Egy átlagos téli napon 150-es a forgalmunk – jellemezte helyzetüket az új rend óta először ügyeletet teljesítő Dóm Patika ügyvezető igazgatója. Lacsán Péter elárulta: szokásos készletüket bővíteniük kellett az ügyeletre. Az orrvérzéstől kezdve a székrekedésen át egészen a trombózisgyanúig sokféle bajban segítettek. A vásárlók között akadt, aki súlyos kiszáradásos tünetű gyermekének kért gyógyszert, de sok „esemény utáni tablettát" is kiadtak.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. maz 2010. január 06. 16:54
    „nekem montak a kigyoba jojon vissza egy oramulva mert most napot zar es nem ad semmit kedves neni volt meg kozolte felszamit valami ejszakai dijat”
  • 21. Strat-n 2010. január 05. 08:50
    „De okos mindenki, hogy megtalálta a neten. De! Amelyik ügyeletesnek volt írva az zárva volt! Írták is a honlapon, hogy ez változhat, hát változott is. A kölök meg lázas volt.”
  • 20. spiler 2010. január 05. 08:19
    „MANAPSÁG TÖBB PATIKA NYILLIK MINT húsbolt.
    BIZTOS JÓ ÜZLET AMELY PATIKA NEM TART ÜGYELETET AZT BEKELL ZÁRATNI,holnap már ök fognak jelentkezni /akátr társadalmi munlába is... persze ez is csak hülyeség/ha a boltoknak megtudja határozni az önk.,hogy mikor nyissanak,kenyeret áruljanak akkor itt miért nem ilyen HATÁROZOTTAK.van elég hirdető ujság a heti plokban szerepektetni kell az ügy patika nevét,cimét,telefon számát/ van akkora haszon,hogy a tulajnak is megérje/”
  • 19. flexsnake 2010. január 04. 23:28
    „18. juj, hát nem ezért kapják a fizetésüket? Egy gyógyszerészt sem láttam még segélyért sorban állni :D Biztos mert olyan szarul élnek a pénzünkön. Nem sírni, dolgozni!”
  • 18. makkmarcsi 2010. január 04. 23:12
    „Végtelenül sajnálom a hozzászólók elégedetlenségét!Egyikük sem gondolt bele, hogy jelenleg hány ezer gyógyszer-és egyéb készítmény van forgalomban,és ezt mennyibe kerül készleten tartani, és a patikai dolgozók, annak ellenére, hogy nincs olyan amelyben minden gyógyszer megtalálható minden időpillanatban, mindig azon dolgoznak, hogy a jogszabályok által előírt lehetőségeket használva, ÖNÉRT dolgoznak.Sajnálom, hogy nem ez a tapasztalat.Nézzék meg bármely hivatalban, hogy gondolkodnak-e annyit az önök problémájának megoldásán, mint a patikában.Csak tessék ezt végiggondolni!”
  • 17. Szücsiii 2010. január 04. 21:33
    „Én fel szoktam hívni a 104-n a mentőket. Ingyen is van, és szívesen megmodják, hogy éppen melyik gyógyszertár az ügyeletes. Jó kis tipp, ugye? :))”
  • 16. szatyi 2010. január 04. 20:28
    „Értem én,-eddig is értettem,- csak a DM nem érti, hogy a kép aláírása a félrevezető”
  • 15. leeannlarue 2010. január 04. 19:10
    „helyesbítek: Dóm Patika, téri nélkül.”
  • 14. leeannlarue 2010. január 04. 19:04
    „9. szatyi: Dóm téri Patika a neve. ez van. a Dóm Cukrászda is az Oskolán van. :D”
  • 13. igazságkereső 2010. január 04. 18:30
    „Nem csak a patikák ügyeleti rendszerének tökéletlenség okozza gondot, ha nem az is,hogy az orvos által felírt fontos gyógyszerek többsége nincs készleten a patikák egy némelyikében,ha nem közlik,hogy menjünk vissza másnap,majd megrendelik.Vannak természetesen nagyon jó gyógyszertárak,nem sorolom fel, mint ahogy tapintatból nem sorolom fel azokat a gyógyszertárakat, ahol nem képesek készleten tárolni fontos gyógyszereket.Ugyan akkor már minden hol gyógyszertárat akarnak nyitni, s így ez teljesen felesleges!

    Többször gondoltam már arra, hogy a városi és megyei tiszti főgyógyszerésznél teszek panaszt e miatt,persze ami késik nem múlik!Ne nyissanak gyógyszertárat olyanok akik nem értenek hozzá, a számítógépes készletnyilvántartást "félvállról" veszik, stb!”
  • 12. gondolkodo 2010. január 04. 17:59
    „Canossa-járáshos nem lehet hasonlatos! Két-három kattintás a neten és máris kiderül, hogy mi is az a Canossa-járás! Odysseusz bolyongott a világban, keresve az utat! - márpedig a kettőt összekeverni...
    Si tacuisses, philisophus mansisses!”
  • 11. rebellis 2010. január 04. 17:48
    „Azért a közelezően elrendelt, éjjel-nappali ügyelet és a pl. munkaszüneti napon 10-ig tartó nyitvatartás között óriási a különbség. Egy sima mezei hétvégén is nyitva vannak?”
  • 10. Nyomozo 2010. január 04. 17:19
    „Nagyon veszteséges!! Azért volt három nyitva. Trükköztek egy kicsit nem-e kapnak egy picinyke lóvét Botka Bácsitól. A következőbe azért sírnak, hogy ügyelhessenek. Nem volt az olyan rossz buli!”
  • 9. szatyi 2010. január 04. 15:07
    „Akkor csak jól sejtettem, hogy félrevezető az egész.
    Helyesen: Oskola utcai Patika?”
  • 8. sevenof9 2010. január 04. 14:42
    „"kisbabánknak lázcsillapító kúpot vásárolni"

    egyreszt az otc masreszt meg legyel elorelatobb es tarolj parat a hutoben.”
  • 7. leeannlarue 2010. január 04. 14:40
    „3. szatyi: az Oskola utcában, a Dóm Cukrászdával kb. szemben.”
  • 6. eva45 2010. január 04. 14:29
    „Kipróbáltam beírtam hogy ügyeletes gyógyszertár. Igaz ez országos de gyorsan meg lehet találni mindent benne.
    Fél perc pedig én nem vagyok nagy netező.”
  • 5. flexsnake 2010. január 04. 14:05
    „2. esetleg be is írhattad volna a címet ide akkor.

    Ja nekem is a nagy esemény után tabletta kellett :D Fejfájásra :D Esemény helyetti nincs? :D”
  • 4. Tata80 2010. január 04. 12:20
    „Őrület ez a rendszer!!! Én a jó múltkor először elmenten naivan a kígyóba,utána a plázába,végül egy harmadik gyógyszertár volt az aktuális ügyeletes.

    Kedves Ktimi vagy aki tudja,meg mondaná,hogy hol található a neten az a bizonyos táblázat.

    köszönöm...”
  • 3. szatyi 2010. január 04. 11:58
    „Hol van ez a "Dóm téri Patika"?”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beteg gyerekeket rehabilitálnak Újszegeden

Sérült vagy veleszületett betegséggel küzdő gyerekek rehabilitálásával is foglalkoznak a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikája újszegedi részlegében. Tovább olvasom