Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

The Cure a Partfürdőn

A SZIN-en a csúcspontot a ma esti The Cure koncert jelenti. Az éjszaka Szegedre érkezett zenészek a bioételeket és a szállodai csendet kultiválják.
A SZIN legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncertjét rendezik meg ma este 10 órától. A Partfürdő nagyszínpadán a The Cure ad koncertet. Az 1976-ban alakult zenekar felállása az elmúlt évtizedek alatt állandóan változott, az eredeti tagok közül mára csak Robert Smith költő-énekes-gitáros maradt. 1979 májusában került a boltokba a brit banda bemutatkozó albuma, a Three Imaginary Boys, amelyet még két klasszikus popkislemez követett, a Boys Don’t Cry, és a Jumping Someone Else’s Train. A veterán dark zenekar először 1989-ben koncertezett Magyarországon, majd – szintén Budapesten – a Szigeten játszottak három évvel ezelőtt.

A sztárok az elmúlt éjszaka érkeztek Szegedre. A mintegy húszfős társaságot a Novotelben szállásolták el. Szabó Mihály, a négycsillagos igazgatója elmondta: a zenekar menedzsmentje azt kérte, hogy Robert Smith a lehető legcsendesebb lakosztályt kapja, továbbá, hogy a technikai személyzetet és a zenekart külön emeleten szállásolják el. A szálloda egy hete kapta meg a The Cure úgynevezett kívánságlistáját. Napi három étkezést kértek a világsztárok, leginkább bio-alapanyagú ételekből. Például friss, forró vegetáriánus levest esznek, második fogásként halat és zöldséges-burgonyás ételt, frissen főzött, vagy kínai módra rázva-sütve készített tésztát. Rendeltek csilit, fokhagymát, parmezán sajtot reszelve, őrölt paprikát és bazsalikomot. Ezek beszerzése nem okozott gondot a hotelnek, a szintén kért különleges felvágott – egyfajta angol kolbász – Szegeden viszont nem volt kapható, így a szállodaigazgató kapcsolatai révén az
Klikk a képre!
országhatáron belülről rendelte meg a kért étket. A The Cure nonstop szobaszervizt, 24 órán át működő konyhát és bárt kért. Ez a Novotelben nem alapszolgáltatás, de természetesen megoldják. A vendégek felhívták a szálloda figyelmét ara is, hogy addig nem foglalják el a szobákat, amíg a saját biztonsági emberük át nem vizsgálja azokat.

A zenekar iránt óriási az érdeklődés, és nem csupán a hazai rajongók körében. Japánból 130 fős csoport jelezte érkezését, Belgrádból pedig egy utazási iroda 17 buszt indít a koncertre. A szervezők felkészültek a nagy rohamra: egy óra alatt 2500 embert tudnak beengedni a kapun – a fővárosi Szigeten ez a szám ötezer. A Partfürdő maximálisan 25 ezer embert tud befogadni, s az is előfordulhat, hogy az újszegedi strandra ki kell tenni a megtelt táblát.

Már a The Cure koncertje előtt érdemes ma kilátogatni a SZIN-re: este 7 órakor a Filmmúzeum sátorban Farkas Bertalannal találkozhatnak, az első magyar űrhajós 25 évvel ezelőtt járt a világűrben. Érdemes megnézni a Bánát szerb táncegyüttes műsorát, a slágerbarátok pedig bizonyára a SZINparty sátrat választják, ahol a Kistehén tánczenekartól lesz hallható a Cybergyerek című zenei eposz. A The Cure után levezetésképpen a 80-as partyt ajánljuk a retro rajongóinak, Megyeri és Sokol prezentálásában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A válságmenedzser betiltotta a fórumot

László Gábor önkormányzati biztos megtiltotta, hogy az érdekképviseletek dolgozói értekezletet… Tovább olvasom