Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Thealter: tizenkilenc, papírforgók, illúzió és harmónia

Szeged - Egy fesztivált megnyitni sosem könnyű, főleg, ha az a 19., és az illúzió jegyében telik.
Balog József fesztiváligazgató azonban most sem hagyta cserben a megnyitóra érkezett vendégeket: olyan szöveget kanyarított az illúzió, a színház, a nézők és a színházcsinálók viszonyáról, hogy a köszöntő végén már nem voltunk biztosak benne, hogy most a zsinagóga kertjében állunk vagy sem, hogy most egy fesztiválon vagyunk vagy mindez csak illúzió.

A Hajnóczy utcai zsinagóga udvara idén is megtelt, a kerítést színes papírforgók díszítették, az önkéntesek szokás szerint terített asztallal - dinnyével, barackkal, süteménnyel, üdítővel és borral - várták a vendégeket.

Tizenkilenc, papírforgók, illúzió és harmónia. Fotó: Nyemcsok Éva Eső (galréia)

A nyitóprogram rendkívül erős volt: ismét láthattuk Szegeden Nagy Józsefet és társulatát. Sho-bo-gen-zo - Az igazlátás ösvényei című előadásukat a 13. században élt zen mester, Dógen fűműve ihlette, az igazi harmónia utáni vágyról szól. Nagy József és Cecile Loyer táncosok felelgettek Joëlle Léandre (nagybőgő, ének) és Szelevényi Ákos (fúvós- és ütőhangszerek) muzsikájára.

Az első napot a Szegedi Egyetemi Színház sajátos Don Quijote-értelmezése zárta sok humorral. Kiderült: a búsképű lovag még ma is köztünk él - az is lehet, hogy bennünk. És persze mindennek az ellenkezője is igaz lehet, ha már ez a fesztivál az illúzió jegyében telik.

Joëlle Léandre. Fotó: Nyemcsok Éva Eső (galéria)

És ami még ma jön a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján

17.00: Barboncás Társulat: Mese Mátyás király udvarából - Vasvári SZKI
17.00: Horváth Mihály Gimnázium, dráma tagozat: Színház a mellényzsebben - Klauzál tér
17.30: Kőrösi András fotókiállítása: Messze - Kisszínház
18.00: Jelena Stikova: Tula - Kisszínház
20.00: Menszátor Héresz Attila: Hamlet-illúziók - Régi Zsinagóga
22.00: Radikális Szabadidő Színház: Gyros-töredékek (1.0) - JATE-klub

Olvasóink írták

  • 3. nyemcsok 2009. július 22. 13:56
    „www.thealter.hu
    itt olvasható a fesztiválblog”
  • 2. theseus 2009. július 22. 10:37
    „Ez még a hétfői beszámoló. Mikor jönnek a kritikák a keddi napról?
    A kedd esti Hamlet-illúiók fantasztikus volt, sajnálhatja, aki kihagyta.”
  • 1. flexsnake 2009. július 21. 21:19
    „köszi a jegyeket Dm :) Jó volt az előadás :) De szerintem az estire is elmegyek a jatéban, azt már saját zsebből.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letették az új szegedi múzeumraktár alapkövét

Szeged - A Délmagyarország mai száma is bekerült a Móra-múzeum új raktárának alapkövébe a… Tovább olvasom