Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Tiborék reflexből összehúzták magukat

Szeged - Csoda, hogy megúszta a Suzuki vezetője és utasa a hétfői balesetet: a szegedi nagykörúton két kamion közé préselődött a kis autó.
– Mindenre emlékszem, nem vesztettem el az eszméletemet – mondta kicsit fáradtan a 28 éves fiatalember, Kispéter Tibor Levente, a hétfői suzukis baleset sérültje, akit tegnap meglátogattunk a kórházban. Megírtuk: két kamion közé szorult, és összenyomódott egy szürkéskék Suzuki a szegedi nagykörúton, a katasztrófavédelem székháza előtt. A személykocsi megállt az előtte álló kamion mögött, majd egy másik teherautó hátulról beleszaladt – a Suzuki totálkáros lett.

A kocsi egy 19 éves lányé, aki az anyósülésen ült, az autóját a munkatársa vezette – a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél dolgoznak. Csoda, hogy élve megúszták: a sofőrt sérülésekkel kórházba szállították, miután a tűzoltók kivágták az összepréselődött roncsból, a fiatal autótulajdonos pedig a saját lábán hagyta el a helyszínt.

Éjszaka műtötték a suzukis baleset sérültjét, szilánkosra tört a lába. Fotók: Segesvári Csaba
Éjszaka műtötték a suzukis baleset sérültjét, szilánkosra tört a lába.
Fotó: Segesvári Csaba

– Már egy ideje egy kamion mögött várakoztunk a kereszteződésben, amikor a tükörben megláttam, hogy mögöttünk is egy kamion közeledik. Ráléptem a fékre, hogy a vezetője lássa a lámpát, és álljon meg, de úgy tűnt, nem lassult. Mikor megint belenéztem a tükörbe, láttam, hogy menthetetlenül belénk fog jönni. Mindketten reflexből összehúztuk magunkat, és jött a csattanás – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Kispéter Tibor Levente. A bal lába az ütközéskor megfeszült, és mint utóbb kiderült, szilánkosra tört a lábszára és a bokája. Éjjel megműtötték, három csavarral rögzítették.

– Az ütközés pillanatában azon gondolkoztam, mit csinálhatnék, hogy megússzuk. Aztán puff! Borzasztó, amikor már egy másodperc sincs cselekedni, hanem csak nézed, hogy mozognak-e még a tagjaid – mondta csendesen.

Éjszaka műtötték a suzukis baleset sérültjét, szilánkosra tört a lába. Fotók: Segesvári Csaba
Éjszaka műtötték a suzukis baleset sérültjét, szilánkosra tört a lába.
Fotó: Segesvári Csaba

– Az ütközés után először arra gondoltam, hogy ki szeretnék szállni. De nem tudtam, borzasztóan fájt a lábam. A munkatársamnak kiabáltam, hogy szálljon ki! Füstölt az autó, féltem, hogy lángra kap. Van egy feleségem és egy hatéves kislányom. Amint tudtam, azonnal őket hívtam – árulta el a fiatal férfi.

A kórházban egymás után érkeztek hozzá a látogatók, a kolléganője is bennjárt. A fiatalember azt mondta, jó a sok vendég, elterelik a figyelmét arról, hogy mennyire fáj a lába.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. qqq 2010. június 04. 22:15
    „magyar volt dezski”
  • 35. flexsnake 2009. október 23. 19:39
    „33. persze, hogyne. És te mondhatod meg milyen színű legyen a tapéta. Majd kap egy barackot a kobakjára és mindenki hepi.”
  • 34. MrRobertos 2009. október 23. 16:31
    „zozzy 2009.10.21. 14:23 szerint magyar kamion volt... bár akkor is be kellene tartania a kreszt neki is”
  • 33. MrRobertos 2009. október 23. 16:28
    „remélem a kaionos egy életre rács mögé kerül”
  • 32. flexsnake 2009. október 22. 15:09
    „Na a birkák megtanultak írni. Oszt szerinted szórakozásból járnak át a román rendőrök közösen a magyarokkal ellenőrizni?”
  • 31. őrgróf 2009. október 22. 14:01
    „savarjónak van igaza!!! Egyébként milyen kamion volt? Csak nem román?”
  • 30. IVY 2009. október 22. 13:47
    „A kép tényleg kettős.:)”
  • 29. CID 2009. október 22. 13:41
    „Beth :Jön a következő DM-es játék " keresd meg a két kép közötti 5 különbséget" :)”
  • 28. IVY 2009. október 22. 09:53
    „Drága!
    Jó neked.:)
    A busz sajnos nem ismer kerülőutakat.”
  • 27. Zs 2009. október 22. 09:46
    „A nagykrt. egy db iszonyat, de eddig még frankón elkerültem amikor és ahol gáz volt.”
  • 26. IVY 2009. október 22. 08:32
    „Ma reggel (ismét!!) balhé volt a körúton!!!
    Már teljesen hozzászoktam, hogy hetente többször is, a dugóban dekkolok a ktsg. kamionosok által okozott balesetek miatt!!!!!!”
  • 25. prix 2009. október 21. 23:09
    „Beth!

    Gondolom csak meg akarták mutatni, hogy még mindig ott van :-)

    Egyébként meg ruszkik...izé...kamionok haza!”
  • 24. Beth 2009. október 21. 21:50
    „Nekem van kettős látásom, vagy tényleg két kép van a cikkben?”
  • 23. savarjo 2009. október 21. 21:01
    „Döbbenet, hogy a városban évek óta mi zajlik az utakon.- Az autópálya megépítésével erre sem gondolt a kormány, sem a város vezetése, most kell a mellkast vergetni -MEGCSINÁLTUK!!!!
    Mivel nincs kiút-a körgyűrű megépüléséig, a kamionosoktól csak az aktív rendőri jelenlét menthet meg minket. A kamionok gyorsan mennek, össze- vissza előznek balról, jobbról, dudálnak, erőszakosak, Drasztikus helyi büntetéseket !!!!!!! Nem az 50-60 km/ó kell lesni trafipaxszal, hanem büntetni ezeket, mint Párizsban, Strassbourgban, Szerbiában. Ha minden km után 100 euró büntetést akasztanak le a rendőrők a randalirozókról, 1 hét múlva csend és rend lesz, ha mégsem, legalább telik az útalap kasszája.
    Ez így tovább nem mehet, a rendőrségi dolgozók is jártak már pórul, miért nem lehet teljes mell - bedobással fellépni. mindenképpen balkánizálódnunk kell ????”
  • 22. szgdlilly 2009. október 21. 20:33
    „nem értem, miért nem tiltják ki Szegedről a kamionokat! Építsék már meg azt a rohadt elkerülőutakat! Nah, ebben miért nem jár élen a városvezetés! Fontosabb, mint középeurópa legnagyobb csuzdájára pénzt kidobni!”
  • 21. Huba 2009. október 21. 15:56
    „20. zozzy
    A magyar kamionnak sincs semmi keresnivalója a városban! A tranzitdíj ne csak a külföldiekre vonatkozzon.”
  • 20. zozzy 2009. október 21. 14:23
    „Csak annyit a félreértések végett hogy a kamion magyar volt.....sajnos”
  • 19. Huba 2009. október 21. 13:26
    „Hála istennek ők meguszták! A sündörségnek továbbra sem lépni a helyzettel kapcsolatosan semmit.
    MAJD HA MEGHAL VALAKI!! Bezzeg a magyar autóst b.szogatják okkal ok nélkül. Menjetek ki Romániába vagy Szerbiaba, nem usszátok meg bírság nélkül!
    Azt az ötletet támogatom, hogy a városon áthaladó kamionok fizessenek a városnak tranzit díjat.
    Jobbulást Tibor!”
  • 18. karaly 2009. október 21. 13:25
    „#14. 3xhe: Aki kitalalta, hogy vegyek fel Romaniat es Bulgariat EU-ba. A felvetel ota 3x annyi a teherforgalom.

    Ez így igaz!”
  • 17. gróf 2009. október 21. 13:18
    „10. hozzászólás Moderátor 2009.10.21. 11:24

    Megsértődött valaki? Jaaaa SENKI!

    Az újság önérzeteskedik...”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem keresik a szülők a H1N1 elleni oltást

A szülők az ellentmondó hírek miatt bizonytalanok, bizalmatlanok – és a gyerekgyógyászoknak is vannak fenntartásaik. Tovább olvasom