Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Tigi, a törpevízilólány a Szegedi Vadaspark új lakója

Új jövevény érkezett tegnap a Szegedi Vadasparkba. Tigit, a Csehországban született törpevízilólányt alig egy hete választották el anyjától. A Szegedi Vadaspark dolgozói azonban mindent megtesznek azért, hogy jól érezze itt magát.
Kicsik és nagyok örömére új lakó költözött a Szegedi Vadasparkba. A kis jövevény, a másfél éves törpevízilólány, Tigi Olmützben (Csehország) látta meg a napvilágot. Az új állatot nemzetközi tenyészprogram keretében hozták a vadasparkba, ahol saját kifutót kapott.

– Mivel a szegedi egy erdőben kialakított állatkert, a fő célunk, hogy erdőben élő élőlényeket mutassunk be. Ebbe a koncepcióba beleillik Tigi is, hiszen a törpevízilovak eredeti lakóhelye, Nyugat-Afrika, pontosabban a Kongó vidékének őserdei és mocsarai. A törpevíziló nagyobb termetű rokonától, a nílusi vízilótól eltérően magányosan vagy párban él – mondta el Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója.

250 kilogramm is lehet

A vízilovaknak két fajtája él a Földön: a nílusi víziló és a törpe víziló, mindkettő Afrikában őshonos. Utóbbi a szárazföldön hozza világra kicsinyeit, melyek akkorák, mint egy kifejlett házinyúl. Születésük után rögtön felállnak és kéthetesen már tudnak úszni. A kifejlett törpevíziló hossza 180-185 centiméter, testsúlya akár 180-250 kilogramm is lehet. A felnőtt állatnak – emberen kívül – legfeljebb a leopárd lehet az ellensége.  
Tigi a flamingóktól – amelyeket vissza kellett adni a rózsaszín madarakat kölcsönbe adó állatkertnek – örökölte a házat, amelyet kicsit átalakítottak számára. A kifutóval saját kis tavat is kapott. Csak egy hete választották el az anyukájától, ezért nagyon megilletődötten nézelődött új lakóhelyén.

Mivel a vadonban is ilyen korban hagyná el anyját, a vadaspark dolgozói bíznak abban, hogy pár hét alatt rendbe jön a lelke, és megszokik új otthonában. Addigra remélhetőleg szomszédai, a huszármajmok is elfogadják jelenlétét, és nem nyugtalankodnak majd úgy, mint most, mikor meglátják. Tigi kedvence a saláta, ezenkívül répával, gyümölcsökkel és falevelekkel etetik. Nagyon válogatós, és nem is eszik olyan sokat, mint nílusi rokonai.

A törpevízilovakból mintegy háromezer példány él szabadon, állatkertekben pedig 360 egyedet nevelnek. A faj megmentésére a kilencvenes évek elején indult tenyészprogram. Veprik Róbert bízik benne, hogy jövőre egy hím példányt is kaphatnak Tigi mellé. Erre azért is lennének nagyon büszkék, mert az országban csak két állatkertben él hím is a nőstény víziló mellett.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged kedvenc tehene

Tegnap délután búcsút intettek városunknak a tarkabarka tehenek. Aki akart, még utoljára csodájára… Tovább olvasom