Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Tilosban is cigiznek Szegeden

A hódmezővásárhelyi önkormányzat úgy döntött, megtiltja a dohányzást a városházán. Utánajártunk, mi a helyzet a szegedi közintézményekben: a városházán és a TIK-ben is egyetlen kijelölt helyen, nyitott térben engedélyezett a füstölés. Azért találtunk csikket tilosban is.
– Tiltakozásul odaláncolom magam valahova meztelenül – nyilatkozta lapunknak egy elkeseredett dohányos június elején, mikor arról írtunk: a kormány 2009-től betiltaná a nyilvános zárt helyeken a dohányzást.
A vásárhelyi önkormányzat ennek mehetett elébe, mikor a napokban döntött arról, megtiltja a dohányzást a városházán. Körülnéztünk a szegedi közintézményekben is – nem tapasztaltunk a fönt idézetthez hasonló ellenállást. A korlátozások évek óta működnek, s olyan szigorúak, hogy a jogszabály elfogadásának esetén sem kell változtatni rajtuk.

„A dohányzásra kijelölt helyek kivételével az épületben dohányozni tilos" – olvasható a szegedi városháza recepcióján. Cigarettázni csak az udvar és a Fekete Sas utcai kapu közötti lépcsőházban illetve a másik épület udvarán, a kijelölt helyen lehet. – Jó pár éve így van ez már, nem okoz problémát – mondják a kávéjukat kortyolgató alkalmazottak, akiknek az sem okoz kényelmetlenséget, hogy a hideg évszakokban csupán télikabátban gyújthatnak rá. Több piros kukát is kihelyeztek, tábla is van: kijelölt dohányzóhely. Kizárólag itt gyújt rá Botka László polgármester is, aki hangsúlyozta, komolyan veszik a tilalmat és az esetleges szigorítást is.

Visszavonulóban a cigi

A fejlett világ számos országában erőteljesen visszaszorult a cigarettázók száma, így a dohánymultik immár az afrikai és ázsiai, kevésbé felvilágosult fogyasztókra koncentrálnak. A dohányzás elleni évtizedes küzdelem eredményességére jó példa Kanada, ahol nem látni az utcán bagózó embereket, s nincs eldobott csikk még a legforgalmasabb közterületeken sem. A 30 millió kanadaiból 1 milliónál is kevesebben dohányoznak, köszönhetően az évtizedes felvilágosító munkának. A világ fejlett részein a munkaadók jól tudják, hogy számukra is a legdrágább a cigizéssel vagy az azzal kapcsolatos betegséggel kiesett munkaidő.

Kivéve, aki mégsem. Néhányan, úgy látszik, nem bírják ki az udvarig: fotóriporterünk az első emelet folyosóján található hamutálakban is felfedezett néhány csikket, csakúgy, mint a bejáratnál, az aulában.
A megyeházán szintén nem lehet épületen belül cigizni, csak a Rákóczi téri bejáratnál – vagy máshol az utcán.

A József Attila Tanulmányi és Információs Központ fejlesztési igazgatója, Majó Zoltán elmondta, mindig tilos volt a dohányzás az épületben, a főbejárat két oldalán van kijelölt dohányzóhely. A büfében külön helyiségben fogyaszthatják ételüket, italukat a dohányzók, illetve nemdohányzók: az egyetlen probléma, hogy a füstmentes helyiség bejárata pontosan a dohányzóhely kellős közepén található.

– Többen panaszkodtak már emiatt, jogosnak is tartjuk az észrevételt, csakhogy a két helyiség megcserélése 10 millió forintba kerülne. Míg ugyanis a dohányzóban óránként 25 alkalommal cserélődik a levegő, a másik helyiségben csupán ötször, ami egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy engedélyt kapjunk az átalakításra – mondta a fejlesztési igazgató, a tervezők figyelmetlenségét okolva a helyzetért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszáz sziréna áll készenlétben megyeszerte

Mivel szerencsére nem kellenek, nem is figyelünk oda, hol vannak a környezetünkben lakossági… Tovább olvasom