Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Tilosból nem jön medvehagyma: korábban nagyot kaszáltak a Mecsekben

Szeged - A Mecsek engedélyezett területeiről, Szigetvárról, Erdélyből jön a Mars téren kapható medvehagyma zöme. Van olyan árus is, aki gondban van, mert arról a területről hozta évekig a növényt, ahol a gyűjtést idén a túlszedés miatt betiltották.
Évek óta növekszik a kora tavasszal felbukkanó medvehagyma népszerűsége. Olyannyira, hogy az elsősorban vadon termő növényt az utóbbi években szinte ipari mennyiségben szedték, az erdészek szerint erősen megritkítva a fő lelőhelyének számító mecseki állományát. Emiatt aztán az idén a leginkább kifosztott 500 hektáron megtiltották a gyűjtését. A fokhagymaszagú, csokorba kötött zöld levelek azonban idén is megjelentek a Mars téri piacon.
 Gere Jánosné és Mozsgai Józsefné Szigetvárról érkeztek. Egy csokor medvehagymáért 250 forintot kérnek a Mars téri piacon.  Fotó: Frank Yvette
Gere Jánosné és Mozsgai Józsefné Szigetvárról érkeztek. Egy csokor medvehagymáért 250 forintot kérnek a Mars téri piacon. Fotó: Frank Yvette

 
Elkerülhető a tragédia – segít az illat

Három éve halt meg egy székesfehérvári bokszedző, miután medvehagyma helyett a saját maga által szedett gyöngyviráglevelet sütött a rántottájába. Pedig nem túl nehéz megkülönböztetni egymástól a két növényt: a medvehagyma levelei fokhagymaillatúak, ha megdörzsöljük és szélességük három-négy centiméter, szemben a mérgező gyöngyvirágé jóval szélesebb, hat-tíz centiméteres leveleivel.
– Ezt a nagybanin vettem, nem én szedtem. Az biztos, hogy a Mecsekből jött, de hogy pontosan honnan, azt nem tudom – árulta el Gergelyné Szöllősi Erika, aki 250 forintért adta a medvehagyma csomóját. Két hét múlva egyébként maguk is elmennek szedni, de nem a Mecsekbe, hanem az erdélyi Retyezát lábához, ahol később indulnak be a zöld levelek, de tovább, május végéig van belőlük utánpótlás. Ráadásul Romániában sehol sem tiltják a gyűjtését, sőt mennyiségi korlát sincs. Igaz, ott mindenki csak személyes szükségletre gyűjt, nem jellemző, hogy túlszednék a növényt.

– Jaj, aranyom, nem csak a Mecsekben van ám medvehagyma! Mi Szigetvárról jöttünk, az ottani erdőkben szedjük – világosított föl Gere Jánosné, aki Mozsgai Józsefnével egy buszon, de külön táskával érkezett Szegedre. Mindketten hozták a külön engedély nélkül szedhető két kilót – a fele ottjártunkkor még megvolt. A két hetvenes asszony már ingyen utazik, nyugdíjkiegészítésként szedik és árulják a föld fölött késsel lemetszett leveleket. Ilyenkor még háromórás hajlongással jön össze a két kiló, és a hónap végén, fizetés előtt nehezen is fogy.
Már saját medvehagymaültetvénye is lehet annak, aki Antal Róbertnél vásárol cserepes növényt. Fotó: Frank Yvette
Már saját medvehagymaültetvénye is lehet annak, aki Antal Róbertnél vásárol cserepes növényt. Fotó: Frank Yvette

– Hallottam a tiltásról, de ez garantáltan nem onnan származik, ugyanis én a saját kertemben termesztem – árulta el a nagycsarnokban árusító Antal Róbert, aki cserepekben hagymástól és vágva csomóban is kínálta a portékát. A fiatalember egyetért a korlátozással, ugyanis neki a helyiek elmondták, hogy egyesek tényleg szó szerint lekaszálták a medvehagymát, állítólag több tonnát szállítottak belőle külföldre onnan. A növény pedig hiába hagymás, a magjait el kell szórnia, különben nem tud szaporodni. Azt mondta, előre gondolkodott, amikor otthon 50 négyzetméteren medvehagyma-termesztésbe fogott, mert szerinte a túlszedés miatt hamarosan másutt is megtilthatják a gyűjtést.
50 ezer lenne az engedély

Beszéltünk egy olyan árussal is, aki évekig arról az Orfű környéki területről gyűjtötte be a medvehagymát, ahol ezt most megtiltották. Állítása és fotói szerint tavaly dugig volt a terület a növénnyel, virágoztak is, így idén is erre számít, de egyelőre nem járt ott, mert az erdészek több százezer forintra megbüntetik, akit ott gyűjtésen érnek. Tavaly még 15 ezer forintért váltott engedélyt a helyre, idén már 50 ezerbe kerülne a papír egy másik, hasonlóan gazdag élőhelyre. Attól azonban, hogy engedélyt vált, nincs kizárólagos szedési joga: két kilót bárki szedhet naponta. Ez így nem éri meg – mondta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virágok és színek inspiráltak, szemeteszsákból készült a kisestélyi

Virágok és színek inspiráltak, szemeteszsákból készült a kisestélyi
Az IH-ban tartott Tavaszváró Divatbemutató kollekcióinak tervezői és készítői a Tömörkény Gimnázium… Tovább olvasom