Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Tisza-szabályozás – Tiszadobtól Szegedig

Tartsa föl a kezét, aki kapásból tudja, hol van Tiszadob. Valahol a Tisza mellett? Máris közelebb vagyunk hozzá! Ennél pontosabban? Jól fönn, onnan már látszik Tokaj. Csakhogy a folyó bal partján, bár időtlen idők óta, egészen a szabályozásig a jobb oldalán volt.
Vásárhelyi Pál emlékműve. Fotó: Gyenes Kálmán
Amikor ott jártam, annyira belegabalyodtunk a régi időkbe, kedvem támadt megnézni a szabályozás első kapavágásának helyét. Akkor is, ha zuhogott éppen az eső. Ha nem a Tisza partján lenne Szeged is, akkor is érdekelne a dolog, így pedig különösen. Máig él a közhitben, azzal az első kapavágással ásták meg Szeged sírját. Városunkat azért mosta el az árvíz 1879-ben, mert fölülről kezdték a szabályozást. Úgy meggyorsult a víz, amikor beleütközött a szabályozatlanságba, fölgyülemlett, és fölborította a petresi töltést.

Három emlékmű

Kocsiba ültünk, és mentünk az Urkom-dombra. Fölkanyarodtunk a töltésre, szabad volt az út rajta. A Tiszai Árvízmentesítő Társulat megalakulása után nagy vármegyei ünnepség keretében történt meg az a bizonyos kapavágás. Három termetes emlékmű őrzi a nevezetes eseményt. Nem a faluban, a nagy tett színhelyén. Andrássy Gyuláé az egyik, Széchenyi Istváné a másik és Vásárhelyi Pálé a harmadik. Nem egymás mellett állnak, nem is egyvonalban, háromszöget rajzolna ki az összekötő vonaluk.

Tudom, hogyne tudnám, más a kapa, és más az ásó, és a kapával nem lehet ásni, az ásóval meg nem lehet kapálni.

Ha nem a lelkes érdeklődés hozott volna ide bennünket, akkor is észre kellett volna vennem, zuhogó esőben is töretlen a biológia. Az elképesztő szúnyogözön ellen nem volt védelem. Ekkorát utoljára Tihanyban éltünk át legalább húsz évvel ezelőtt, amikor egy parti fagylaltossátor előtt álltunk sorba gombócainkért. Ha az autó ablaktörlő borotváit szereltük volna magunkra, elöl is, hátul is, akkor is agyoncsíptek volna bennünket.
Elsőnek az Andrássy-emlék esett utunkba. Okának kellett lennie, hogy az első kapavágást az ő birtokán tették meg. Nem néztem utána, de biztosra veszem, abban a bizonyos árvízmentesítő társulatban is vezető szerep jutott neki. Világos fejű uraságnak tűnik most, aki azt is elviselte, sőt támogatta is, hogy birtokának egyik része az egyik partról átcsatolódjon a másik partra.

Három vaskos oszlop a földgömböt – a földgolyót – tartja. 1905-ben állították.
Széchenyié csonka gúla alakú, szintén tömzsi, és be van kerítve. Szász Károly sorai vannak rávésve az egyik oldalon:
„Két hatalom versenge soká
E róna bírásán,
Emberi szorgalom és a vizek ős eleme.
Széchenyi lett bíró, a Tiszát mederbe szorítá,
Szózata s a nagy tér már szabad és mienk örökké".
A másik oldalán pedig ez:
„Gróf Széchenyi Istvánnak, a Tisza-szabályozás nagy műve megindítójának, ahol maga a munkát megkezdte, hálás emlékül emelte az Alsó-Zabolchi Tiszaszabályozó Társulat. MDCCCLXV. (1865)"

Gróf Széchenyi István emlékműve
Most mutasd meg, mit tudsz?


Egészen új keletű, és a másik kettőnél monumentálisabb a Vásárhelyié. Ez olvasható a tábláján:
„Vásárhelyi Pál
1795-1846
a Tisza-szabályozás elindítója emlékére
Állította az Országos Vízügyi Hivatal
1969."

Ha jól sejtem, ezt az utolsót ugyanaz a garnitúra állíttatta, amelyik az 1970-es nagy árvíz alatt szervezte a védekezést. Mintha megint azt mondta volna az öreg Tisza, most mutasd meg, mit tudsz. Az emlékmű hátulján tribün, nyilván a nagyszabású ünnep résztevőinek. Tábla itt is, Vörösmarty soraival:
„Hallom-e még zúgásodat, Tisza féktelen árja!
Látom-e, zöld koszorús róna, virányaidat?
Eljön-e a délibáb tündér palotáival álmom
Képeihez, szebbnek festeni a honi tért?
Oh siket és vak a föld. De ha nemzetem egykor idézné
Hű nevemet, lelkem hallja s megérti e szót."

De ismerős! Honnan is? Megvan! Vásárhelyi Pál sírkövére. Gratulálok annak a vízügyesnek, akinek eszébe jutott. Halld meg, Vásárhelyi Pál lelke, mostanában sokat idézik hű nevedet. Áldott és áldatlan parlamenti vita is dúl terveid fölött. És a Tisza ma is árad, amikor akar.

Nyírfaligetben áll ez az emlékmű. Szép a liget is, tagadhatatlanul szép, az ősz minden ragyogása benne van, de megfordul azért a fejünkben ez a retrográd gondolat is: csak nem az orosz nyírfákat álmodta ide a tervező?
Azért mondom az ősz ragyogását, mert mire ezt is körüljártuk illő áhítattal, elállt az eső. Szép almáskertet is láthatunk a közelben. Szép lehetett hajdanán, lelki szemeimmel látom is almával megrakva, de ma a tönkremenés szélén áll. A megye szimbóluma volt nem is olyan régen a szabolcsi jonatán, most meg pusztul? Mint Árpád vére? – hogy Kölcseyt is megidézzük még egy pillanatra.
– Miért nem permetezték?
– Nincsen ára az almának. A vegyszerre se elég.
Na, ennek az áradatnak mikor tudunk gátat építeni? Ha eljön egyáltalán az az idő, egy emlékművet az is megérdemel.

Szép ez a konok kegyelet, meg is hajtom a fejemet az esernyő alatt, és Vásárhelyi emléke előtt már esernyő nélkül is, de engem még mindig a szegedi tragédia érdekel. Tartható még egyáltalán a vád? Itthon fölhívtam telefonon Vágás István szegedi vizesmérnököt, és a nagyon régi ismeretségre hivatkozva föltettem neki a hergelő kérdést. Föl is paprikásodott azonnal.

Gróf Andrássy Gyula emlékműve
A Maros a ludas?


– Nem fordítva kezdték el a szabályozást! Valahogy nem tud a köztudatba behatolni az a tény, hogy Szeged akkori vesztét nem a Tisza, hanem a Maros áradása okozta.

Az asztrológusok sokat adnak a bolygók együttállására, a vízügyesek meg az egymásba ömlő folyók egyidejű áradására. Visszaduzzasztott a Maros. Petres nincsen olyan nagyon messze Szegedhez, nagyon erőlködnie se kellett. A tiszai tetőzés egyébként is csak március 15-én ért Szegedre.

Csak azért írom le a Tisza tetőzését, mert mondta. Gyatra eszem szóba se jöhet a minden vízállások legjobb tudója előtt, de hallottam én töltések fölborulásáról tetőzések előtt is. Az azonban meglepett, amit utána mondott:

– Minden önkényuralom sokat áldoz a vízre. A Monarchia is ezt tette. A sóadót is a vízügyesek rendelkezésére bocsátotta, ami akkoriban igen nagy szó volt. Jött a szabadságharc, elvitte ezt is. Aztán jött a kiegyezés, és fölborult minden. Most is ismétlődik a történelem. Irtják, szabják, csökkentik a vízügyi létszámot. Lehet, hogy legközelebb nem Szeged úszik el, valamelyik másik város a Tisza, a Duna vagy akármelyik folyónk mellett. Itt van például a Temes áradása a szomszédban. Három helyen is talajtörés történt.

Pénz is volt, munkaerő is volt

– Miért éppen Dobon esett az első kapavágás? Tisza följebb is van és lejjebb is.
– Valószínűleg azért, mert ott volt a pénz is, és a munkaerő is hozzá. „Vízszerkezetnek" hívták azokat a társult közösségeket, amelyek a szabályozást kézbe vették. A mostani vízügyi igazgatóságok elődei voltak talán? Nyolc vagy tíz ilyen létezett, mind bele is vágott a Tiszába, külön-külön. Már ezért se igaz, hogy fölülről kezdték.
– Széchenyi István azontúl, hogy a legnagyobb magyar titulusát máig viseli, hogyan került bele a játékba?
– Andrássy, mint mondtam, föltehetően saját pénzt is áldozott rá, Széchenyi pedig kölcsönöket is kapott bizonyos bankoktól. És személyesen is itt volt. Vásárhelyi Pált pedig azért tették ide, ha megkésve is, mert az egész szabályozás mégiscsak az ő tervei szerint indult.

Aki netán az előbbiekből azt a következtetést akarná levonni, hogy Vágás István mindenféle önkényuralmak legfőbb visszasírója, iszonyatosan nagyot téved. Csak megesik néha, megfeledkeznek jó Petőfink szaváról: „Azért a víz az úr!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lába kelt a Dóm téri macskaköveknek

Foltokban szedték fel a rongálók a Dóm tér díszburkolatát. A terület kezelője gyerekes poénkodókat… Tovább olvasom