Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Tiszát lehet rekeszteni a patikákkal Szegeden

Tiszát lehet rekeszteni Szegeden patikákkal: az elmúlt két évben 12 új nyitott, és egy zárt be. A gyógyszertári élesedő verseny a városokban dúl, a széleket és a kistelepüléseket nem érinti. A beteg az előnyöket kínáló helyre húz.
– Elcsodálkozom, amikor újabb patika nyitásáról hallok, mert a betegek részéről nem tapasztalom, hogy igényelnék. A vásárlóerő nagyon csökkent – összegzi tapasztalatát Törökné Kormányos Irén. A bemutatkozáskor doktori címét szerényen elhallgató gyógyszerész Szeged egyik legrégebbi patikájának egyszemélyes éltetője. A Boldogasszony sugárút és a Bokor utca sarkán száz éve álló patika forgalma a két évvel ezelőttinek a fele: szinte egy személyt se tart már el, annyira kevesen térnek be ide vénnyel, vagy a gyógyszerész személyre szóló tanácsáért.

A patikaalapítási liberalizáció hatása, hogy a 2007-beli 35 gyógyszertár helyett ma 47 verseng a szegedi betegek kegyeiért.

Közel száz éves múlttal versenyez az újakkal Szegeden a Boldogasszony Gyógyszertár. Fotó: Karnok Csaba
Közel száz éves múlttal versenyez az újakkal Szegeden a Boldogasszony Gyógyszertár.
Fotó: Karnok Csaba

További két kérelemről tud Boros Péter. A regionális tisztigyógyszerész elismeri: nem a szakma, hanem befektetői körök alapítanak gyógyszertárat. Megjelentek a „láncok": legalább négy különböző hálózat létezik, az ezekhez tartozó patikák olyan előnyöket érvényesíthetnek, amelyekkel a jórészt családi vállalkozásokként működő régebbi és kisebb patikák nem képesek versengeni.

– Nagyon szigorú törvényi előírásoknak kell megfelelni egy gyógyszertár alapításakor. A konkurencia megjelenésének egyik zárt kör sem örül, most a patikusokat érinti érzékenyen a verseny – magyarázza a magát a tulajdonosi kör képviselőjének nevező Szőke László, amikor Szeged legújabb gyógyszertára, a Dr. Hella tapasztalatairól kérdezzük. Elismeri: a hely, a rendelőintézet közelsége ösztönözte befektetőiket arra, hogy Győr, Pápa, Nagykanizsa, Keszthely és Vác után a dél-alföldi Szeged belvárosában is megjelenjenek. – Itt sokkal nagyobb és élesebb a verseny, mint a dunántúli városokban. Nem szerveződünk láncba, mert patikáink így jobban képesek koncentrálni a helyi adottságokra.

Fotó: Karnok Csaba
Nőtt 2007 óta a gyógyszertárak száma a kisebb városokban is.
Fotó: Karnok Csaba

Nőtt 2007 óta a gyógyszertárak száma a kisebb városokban is: például plusz eggyel Csongrádon, Kisteleken, Sándorfalván, Szentesen; míg Makón kettővel, Hódmezővásárhelyen öttel. Ugyanakkor a városszéleken nem és a kistelepülések közül is csak az egyetlen Tiszaszigeten nyílt új patika. Igaz, a Szeged részének tekintett Szentmihályon egy bezárt.


– A kistelepüléseken élők ellátása, az ügyelet megoldása a célja annak, hogy könnyítik a gyógyszertár-alapítást – emlékeztet a Molnár Lajos-féle miniszteri érvelésre a vásárhelyi Kőhegyi Ferenc, a gyógyszerészkamara megyei elnöke. – Az addig európai színvonalú gyógyszerellátást biztosító patikákra szabadított karvalytőke szétveri a szakmát. A városokban profitra vadászó gyógyszertár-alapítók a kistelepüléseket és a városszéleket hanyagolják, az ügyeleti rendet fölborították. Az ilyen patikákban „beteg" helyett „vásárlónak" nevezik a kuncsaftokat, a tanácsadói és orvost segítő szerepkörükből kizökkentik a gyógyszerészeket, akiket az új helyzet kereskedői trükkökre kényszerít. A szabályokon mindenképpen változtatni kellene, de ehhez eddig hiányzott a politikai akarat.

Ajándék és 100 forint

Versengnek a vásárlókért a patikák: immár nemcsak akcióznak, például pontgyűjtéssel, illetve reklámajándékot osztanak, vagy koleszterin- és vércukorszint-méréssel csábítanak kuncsaftokat. Újabban a náluk több vagy nagyobb értékű vényt beváltónak pénzt adnak.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. macs 2010. január 08. 22:04
    „K.T.,

    mindegy mikor indult be, valószínűleg felmérték a helyzetet, tisztában voltak azzal, hogy egy szűk piacon csak úgy van esélyük, ha mások lesznek mint a többi.
    Ez szerintem nem a gyógyszerész munka lesílányítása. Miért lenne az? Úgyanúgy kiszolgálnak, mint egy másik gyógyszertárban, a különbség, hogy kezdetben kisebb ajándékkal kedveskedtek a vevőknek, akiknek ez tetszett és szívesen váltották be a receptjüket náluk.
    A vevők kényelmét szolgálja az is, hogy pl. náluk nagyon hamar lehetett kártyával fizetni.
    Most már lehet acsarogni és lehet azon gondolkozni, hogy vegyék fel velük a versenyt.”
  • 35. linca 2010. január 08. 21:48
    „47 gyógyszertár van szegeden de ügyeletes vagy éjjel is nyitvatartó nem nagyon van! Az ügyeletes mindig másik és ha éppen nem tudja valaki hogy melyik ,vagy hogy hol van akkor mehet az éjjeli keresgélés! Ezen miért nem lehet változtatni?”
  • 34. K.T. 2010. január 08. 19:43
    „#32 macs
    "A Sas patika erre a helyzetre érzett rá és amig a többiek nyafogtak"
    Szó sem volt erről.
    Valószínűleg ön nem informált arról, hogy a gyógyszertári privatizáció indulásakor közvetlenül indult a SAS ezzel a lehalászó stratégiával. (ajándékozással) Még azt sem tudták mi lesz az új piac felállása, máris rabolni kezdtek.
    Semmiképp sem tartom élelmességnek, mintsem gátlástalanságnak.
    ...és ezt értem a gyógyszerész szakmunka lesilányítása alatt is. (pl. alulfizetett alkalmazottak)”
  • 33. zolcsi44 2010. január 08. 17:22
    „Nemcsak Szegeden más városokban is.
    Többször lehet olvasni, hogy ilyen-olyan gyogyszerek ára csökken. Kérem valaki mondja meg hogy hol????
    A gyogyszertárak NEM TUDJÁK.”
  • 32. macs 2010. január 07. 20:34
    „Vegye mindenki észre, hogy itt kő kemény konkurrencia harcról van szó. Sok az eszkimó és kevés a fóka, egy tortát osztanak fel maguk között és csak úgy juthatnak nagyobb falahoz, ha valami pluszt nyújtanak. A Sas patika erre a helyzetre érzett rá és amig a többiek nyafogtak, addig ők egy apró fogással elkezdték magukhoz édesgetni, magukhoz kötni a vásárlókat. Erről szól a történet.
    Egyébként az öngyógyítással csak óvatosan. Ha valakinek fáj feje, jó vegyen be fájdalomcsillapítót, de ha sűrűn fáj, érdemes orvoshoz menni, mert komoly betegség tünete lehet a fájdalom.”
  • 31. Pinaman 2010. január 07. 09:17
    „Szamitastechnikai uzletbol is van 2 minden sarkon arrol megse ir senki cikket”
  • 30. K.T. 2010. január 07. 08:29
    „#28
    Akceptálva!
    Így már jobban érthető, amire utaltál/rákérdeztél.
    Én értem is amit írsz, de nem értek vele egyet.
    Nagyon úgy állítod be, mintha a gyógyszerészek a környezetük áldozatai lennének. Ezt nem tudom elfogadni.

    Hosszabb indoklást is írtam csak az automata oldalfrissítés miatt elment, nem írom újra.
    Valami olyasmi is volt benne, hogy eddig még egyetlen gyógyszerész sem ajánlotta fel nekem, hogy a Kalmopyrin helyett ad nekem olcsóbban (de sokkal nagyobb árréssel) kimért acetilszalicilsavat.
    Szép napot!”
  • 29. polgár 2010. január 07. 01:46
    „Az imént nem pontosan fogalmaztam: az árrés százalékban van megszabva, de van egy felső határ forintban megállapítva, aminél több nem lehet. A lényeg tehát hogy a drága gyógyszeren se legyen nagyobb nyereség, mint egy olcsó fájdalomcsillapítón.”
  • 28. polgár 2010. január 07. 01:41
    „26. K.T.!
    "Szerintem, nem feltétlen kell a másikat alapból hülyének nézni! :)"

    Nem volt szándékomban, én kérek elnézést, amennyiben ez jött le. Csupán bátorkodtam megjegyezni, hogy -az első hozzászólásod tartalmából és hangneméből itélve- nem vagy tisztában pár dologgal a gyógyszertárakat illetően. Ami azt illeti, ennek ellenkezőjéről azóta sem győztél meg válaszaiddal.

    Mindenekelőtt nemakos hozzászólására hívnám föl a figyelmed: ne általánosítsunk! Nem szabad egyenlőségjelet tenni a "gyógyszerész társadalom" és a "Sas patika hálózat" fogalmak közé! Utóbbi törvényt kijátszó, a gyógyszeriparra üzletként tekintő tevékenységével tisztában vagyok én is, és elítélem azt. Mint ahogy nem egy bírósági per is indult már ellenük - mind eredménytelenül.
    Amiről én beszéltem, azok az ún. "kispatikák", tehát 1-2 kivételtől eltekintve Szegeden és környékén lassan minden, ami nem Sas...

    Először is szeretnék rávilágítani, hogy némi fogalmi zavarral küszködsz. Olyan, hogy "gyógyszertári eladó" nem létezik! Ez nem vegyesbolt. Akik veled szemben állnak egy gyógyszertárban és kiadják/elkészítik a gyógyszeredet azok bizony egyetemet végzett gyógyszerészek (esetleg szakasszisztensek/asszisztensek)! Nekik -a gyógyszertár működtetése mellet- bizony ez a szakmájuk, tehát igenis aszerint dolgoznak. Amennyiben nem így lenne, a gyógyszertár ki sem nyithatna - még a szakasszisztens is csak 2-3 órát tarthat nyitva egymaga, azt is előre bejelentve, engedélyeztetve.

    Másodszor: a gyógyszerárakba a gyógyszerészeknek szinte SEMMI beleószlásuk nincs! Ahogy már írták, az árak központilag, az OEP által vannak meghatározva, és a gyógyszerésznek egy nagyon kevés árrés-mozgásterük van (már amelyik gyógyszer esetében van egyáltalán). Az árrés ráadásul -sok más "üzletággal" ellentétben- nem százalékban, hanem konkrét összegben van meghatározva, ami nem több párszáz forintnál! Egy doboz algopyrinnel tehát a gyógyszerész ugyanúgy azt a párszáz forint árrést "rakja zsebre", mint mondjuk egy 7-8 ezer forintos gyógyszer esetében! Ez az a pénz ami konkrétan az ő zsebükbe kerül, a maradékból a nagykereskedelmi céget kell kifizetni, akik a gyógyszert szállítják a patikának. Sőt, tekintve, hogy az összes gyógyszer nem is kerül eladásra, így sokszor a "haszonként" megjelent árrés nagy részét is a nagyker kifizetésére kell fordítani.
    Nem véletlenül írta nemakos, hogy a legtöbb gyógyszertárnál arra elég az árrés, hogy a patikát üzemeltessék.

    Engedelmeddel tehát: továbbra is úgy látom, hogy első hozzászólásomban nem tévedtem...”
  • 27. nemakos 2010. január 06. 22:04
    „Nem kell általánosítani, sajnos Szegeden többségben vannak azok a gyógyszertárak, amelyek csak az üzletet nézik (pl SAS-Magyarország legnagyobb bevételű gyógyszertára), nem velük kell általánosítani...
    A legtöbb gyógyszer esetében az árrés arra elég, hogy működjön a patika...
    Az árakba nincs beleszólása a gyógyszerészeknek, OEP központilag dönt...”
  • 26. K.T. 2010. január 06. 20:40
    „#16
    Polgár!
    "Tisztában vagy vele, hogy egy gyógyszer árából konkrétan mennyit kap kézhez a gyógyszerész?"
    Mármint a gyógyszertári eladóra gondoltál? Feltételezem kevesebbet mintha, nem csak eladó lenne egy profithajhász vállalkozásban hanem a szakmája szerint dolgozna. Ha jól gondolom, ők is az emberek gyógyítására esküdtek. Nem hinném, hogy ez vezérelné őket eladói tevékenységüket.

    "Tisztában vagy vele, mi az az "áréstömeg"?"
    Természetesen. Az a pénzmennyiség amiből még azután is busásan marad, miután kifizette pl. a SAS patika tulajdonosa a (törvényt kijátszó) ajándékjait és a csak az ajándékok átadása céljából működtetett üzeletének költségeit is.

    "Tisztában vagy vele, hogy 1-1 gyógyszerésznek mennyi beleszólása van abba, hogy az adott gyógyszer mennyibe kerüljön?"
    Pontosan tudom!
    Annyi, amekkora az üzleti részesedése a piacból. Egyedül rajta áll vagy bukik, hogy eladja-e a gyógyszergyártó termékét. Sőt még van szervezetük is, tehát egységesen is fel tudnának lépni, ha akarnának. Eddig úgy tűnt számomra, hogy csak abban volt egyetértés, hogy mások ne jöhessenek a piacukra. Az árak letörésében és a betegek érdekében kevésbé aktívak.

    "Hozzászólásod alapján gyanítom, mind a 3 kérdésre "nem" a válasz."
    Tévedtél. Szerintem, nem feltétlen kell a másikat alapból hülyének nézni! :)”
  • 25. niagara 2010. január 06. 18:50
    „Tiszát lehet rekeszteni a Teszkókkal Szegeden, ezeket kéne mind bezárni, nincs szükség rájuk..”
  • 24. mezeinyuszi 2010. január 06. 18:15
    „A gyógyszertári árrésekről talán annyit(lehet, hogy nem ez a jellemző!) az egyik Szeged-belvárosi patikacsoport tulaja 5000 nm területű telket tart fenn Mallorcán, (persze sok-sok épülettel és egész éves magyar személyzettel!!!), ahol a vendégkör orvosokból és gyógyszergyári ügynökökből áll!!!!
    Mennyire is kell sajnálni a szakmát??
    Talán nem ezeknek kellene automatikusan bevállalni az éjszakai ügyeletet a belvárosban??”
  • 23. CID 2010. január 06. 16:26
    „Némána. Már a Törököknél is forinttal fizetnek :)”
  • 22. kuyulu 2010. január 06. 10:32
    „Persze hogy nem jut fűtésre, hisz megfizethetetlen, a gáznak semmi hőértéke. Nálunk itt a lemaradt Törökországba 3 m3 gáz megy el naponta.Annak idején ilyen hőmérsékletnél a szegedi házunkba 10 m3 elment.
    Ugyanaz a hatóanyagu gyógyszer ugyanattol a Francia gyártótól, pont a feléért kapható.Otthon 4000Ft. itt 2000 kb. Tegnap este néztem a Híradót,a végén megjegyezték Törökországban elavult minden a vasuton nincsenek sorompók,persze ,mert ugy épitették a vonalakat,ne keresztezzék a közutat.Szeretnék én olyan tiszta buszon ülni szegeden,elektronikus jeggyel, mint itt van. 30 kilóméteres út 250 ft. Annyit von le a chip kártyámról.”
  • 21. papsajt 2010. január 06. 09:30
    „"A regionális tisztigyógyszerész elismeri: nem a szakma, hanem befektetői körök alapítanak gyógyszertárat."

    Ebben van a pénz, az biztos. Ezt megveszik az emberek,akkor is ha nem fűtenek,mert nincs miből. Nagymamám járt így. Fűtés számlára nem jutott, a gyógyszerek mellett. Állandó tüdőgyuszija volt évek óta a hideg miatt. Most tele van daganattal a tüdeje, és sugarazzák naponta.”
  • 20. Norman_Bates 2010. január 06. 08:19
    „16. hozzászólás polgár 2010.01.06. 01:19
    Hát ja, mivel a 10.000 %-os haszon a szemétláda gyógyszeripar zsebébe vándorol.”
  • 19. ovis 2010. január 06. 08:03
    „A nyugdíjasok már nem az unokáikról, hanem az orvosnál tett látogatásaikról mesélnek egymásnak és versengenek, hogy ki hány gyógyszert szed. Aztán meg rosszul vannak, hogy mennyi pénzt otthagynak a patikákban. Az egész magyar egészségügyi rendszer úgy rossz, ahogy van. Az orvosnak van kb 5 perce minden betegre, mert kint tömött váró van. Ilyen helyzetben nem lehet vagy nagyon nehéz megfelelően gyógyítani.”
  • 18. eva45 2010. január 06. 07:47
    „Az orvosok is szinte gondolkodás nélkül írják a gyógyszereket. Ha az egyik nem válik be ír másikat ha az sem következőt. Végre akad egy ami esetleg használ annak meg a mellékhatásaira lehet az újabb adagokat szedni.
    Jó üzlet ez nem fognak gyógyszergyárat bezárni mert veszteséges.”
  • 17. hazaffy 2010. január 06. 06:31
    „Miért ne lehetne gyógyszertár 100? 1000? Legyen! Egy gyógyszertár üzemeltetése üzleti vállalkozás és ha megél, akkor van rá kereslet.
    Engem meg még senki nem kergetett meg, hogy vegyek be pirulákat. És képzeljétek! Az orvosnak is lehet ám mondani, hogy a természetes gyógyítás hívei vagytok (mint pl. náthára a mézes tea) és kéretik csak a legszükségesebbeket felírni. Én pl. amit nem receptre, hanem kis papírkára ír fel, azt kapásból eldobom és keresek inkább gyógynövényt.”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bontással kezdik a Mars építését

A Mars téri piac nagysátor alatti területe kiürült hétfő délutánra, elvitték az asztalokat, és a parkolóban állították fel. Tovább olvasom