Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Tíz éve született újjá a Feszty-körkép

Teljes pompájában tíz éve csodálhatjuk a Feszty-körképet, melyet 1995 júliusának közepén adtak át a közönségnek. Azóta több mint 3 millióan látták Kelet-Közép-Európa egyedülálló nevezetességét, a Magyarok bejövetele című gigantikus alkotást.
Látogatók a körképnél. Fotó: Karnok Csaba
Eddig 3 millió 200 ezren látták az ópusztaszeri emlékpark legfőbb látványosságát, Feszty Árpád 1895-ben befejezett panorámaképét, a Magyarok bejövetelét. A magyar nemzeti romantika legnagyobb képzőművészeti alkotásának is nevezett körkép mérete lenyűgöző: 120 méter hosszú, ötemeletnyi (15 méter) magas, 38 méter átmérőjű, 120 méter kerületű. De a számokban is kifejezhető legek sora folytatható: a honfoglalás epizódjait megelevenítő több mint kétezer szereplős festményen – Feszty Árpád, és felesége, Jókai Róza mellett – több mint húsz magyar művész – többek között Mednyánszky László, Újváry Ignác, Spányi Béla – is dolgozott. Az sem mindennapi, hogy megvalósítása érdekében Fesztyék részvénytársaságot hoztak létre. A képet befogadó körcsarnok pedig Budapesten rekordidő alatt épült föl, 1894. május 13-án adták át. Aztán a körkép európai körúton járt, 1909-ben tért haza és a fővárosban új otthont kapott, de az épületet 1944-ben bombatalálat érte. Majd – ismét egy kerek évforduló – 1975-ben került Szegedre és kezdték el a festmény konzerválását.

– Három évig dolgoztunk 1975 után a panoráma festmény korábban nyolcméteres darabokra szabdalt vásznai konzerválásán a szegedi várban, de elfogyott a pénz, és nem készült el a kép új helye, a körcsarnok sem. Egy kis pihenő után a Feszty-körkép restaurálása 1991-ben, a lengyel szakemberek munkájával kapott lendületet – emlékezett az újraavatás előtti évekre Szűcs Árpád festőművész, aki akkor a megyei múzeum munkatársaként dolgozott együtt a lengyelekkel.

A körkép darabjait 1988-ban szállították Ópusztaszerre egy volt katonai hangárba, ahol 70 mázsa fűrészport, kétezer-ötszáz liter hígítószert, sok kiló viaszt és gyantát használva megtisztították, hiányzó részeit pótolták. Az Ars Antiqua lengyel társaság 1991-től 1995-ig dolgozott a panorámafestmény helyreállításán, amelyet a közben felépült Rotundában helyeztek el és avattak újra tíz évvel ezelőtt.

– A körkép ma is olyan látnivaló és kultúrtörténeti objektum, amelyhez nincs fogható – hatalmas méretei, ezeréves múltunkra való utalásai miatt – fogalmazott Szűcs Árpád, aki művészileg is nagyon jól megoldott alkotásnak tekinti, mert illúziókeltő.


Panorámakép

A panorámaképet mint szabadalmat 1787-ben jelentette be az ír Robert Barker. De az optikai érzéki csalódás felkeltésére épülő körkép a XIX. század műfaja. Akkori népszerűségét a tömegtájékoztatásban betöltött szerepének köszönhette. A körkép ugyanis látogatóit nem csak tudósítja egy-egy történelmi eseményről, hanem sajátos eszközeivel a személyes jelenlét illúzióját is kelti. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Törvényesített forradalom: Pozsony mérsékelte Pest radikalizmusát

Szeged - Jókai így sóhajtott fel: Pestről képtelenség befolyásolni a hatalmat, mivel a király, a… Tovább olvasom