Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Tízezrekbe kerül a feledékenység

Szeged - 85 éves tarjáni olvasónk panaszolja, hogy hetekkel ezelőtt megkapta a szegedi környezetgazdálkodás felhívását: igazolja 5 munkanapon belül, hogy ő és a felesége jogosult a nyugdíjaskedvezményre.
Megfeledkezett a hivatalos levélről, később bement ugyan az ügyfélszolgálatra, de akkor már nem fogadták el a papírjait. A szolgáltató visszamenőleg is kiszámlázta neki a teljes szemétszállítási díjat, az év hátralévő részében is azt kell fizetnie. Még egy retorzió: jövőre sem kérhet nyugdíjaskedvezményt, csak 2015-ben. Így a feledékeny nyugdíjas idén és jövőre is majdnem 20 ezer forinttal fizet többet a szolgáltatásért. Mit tehet?

– Mivel társaságunk saját hatáskörben, üzletpolitikai szempontból biztosít 50 százalékos kedvezményt a szegedieknek a hulladékszállításra, ezért joga van a jogosultságot bármikor ellenőrizni. Így próbáljuk kiszűrni a visszaéléseket – tudtuk meg a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati csoportvezetőjétől. Kovács Ilona Tünde hozzátette: ellenőriznek helyszíni vizsgálattal, illetve úgy is, hogy az érintetteket közvetlenül vagy a közös képviselőn keresztül felszólítják az igazolás benyújtására. A kedvezmény feltételeit a kérelmezőnek kell igazolnia. Az olvasó által említett adategyeztetésről szeptemberben tértivevényes levelet küldtek ki. (Az átfogó ellenőrzésről mi is írtunk.) A felhívásra a jogosultságát nem igazolta, és akadályoztatását sem jelezte, így október végén pótszámlát állítottak ki részére. Magyarán: több mint egy hónapja volt a panaszosnak, hogy intézkedjen a kedvezménye ügyében. Ennek ellenére csak a pótszámla kézhezvételekor reklamált, de a társaság az igazolás elmulasztásából eredő hátrányos következményekért felelősséget nem vállalhat.

Idén eddig 900 háztartást ellenőrzött a szolgáltató, és megközelítőleg minden tizedik esetben talált visszaéléseket – tudtuk meg.

Olvasóink írták

47 hozzászólás
  • 47. jozkó 2013. november 19. 17:44
    „39. Harcimarcy:

    Régen elmúltam már hatvan, mégsem evett meg a "Batman" :)
    Hála Istennek, (még) nincsenek ilyen cipzár lehúzási problémáim :)
    De a Te "harciasságodból" úgy tűnik, hogy nálad a szobatisztaságra szoktatás és a hasonló szocializációs megpróbáltatások mély és nehezen gyógyuló nyomokat hagytak... :)
    Azt azért döntsd el, hogy aki m á r "minimum 86 éves", az hogyan fog m a j d 75 évesen felhúzva felejtett cipzárral pössenteni? :)

    44. axxon:

    Voltál már teszem azt egy panelház "lakógyűlésén" ?
    Tudod, hogy a tulajdonostársak mennyire számon tartják a másoknak adott kedvezményeket?
    Ők többnyire több információval rendelkeznek a lakáshasználatról, szemetelési szokásokról, "rászorultságról" a lakótársaikat illetően!
    Egyébként ha valamilyen kedvezmény nem "kötelezően", nem alanyi jogon jár, ott a kedvezményezettnek rendszerint felmerül valamilyen regisztrálási, igazolási kötelezettsége, aminek a teljesítése rendszerint meg is éri.
    Én a továbbiakban is tartom magamat a 38.# hozzászólásomban leírtakhoz!”
  • 46. mérlegvagyok 2013. november 19. 17:34
    „18. közlegény a kérdésére ugyan kapott választ a 24. M.Aureiliustól Szeretném megerősíteni abban, hogy a nyugdíjasok jelemmzően egy, vagy két személyes háztartásban élnek. Nagyon sokan nem is vezetnek háztartást előfizetéses ebédet fogyasztanak, akik tehetik az étkeztetést biztosító éttermében fogyasztják el ebédüket H-Szo között. Aki főz naponta mint pl. én is annak is minimális háztartási hulladéka van. Szívesen meg invitálom bármely napon meg mutatom a napi "szemét csomagom" és egyúttal megnézheti a kukáinkban a 4-6 fős családok napi szemetének mennyiségét és a mi házunkban is van egy-két pelenkás baba természetesen más lehetőség nem lévén a kukába helyezi a kedves szülő a pelusokat is. Abban egyetértek valaki már előttem meg írta egy mindenkire vonatkozó alapdíjra volna szükség + az adott ingatlanban élők létszáma függvényében százalékos arányban emelt díjat kéne meg állapítani.”
  • 45. qrumpli 2013. november 19. 16:26
    „Hááááááá méééééééééé?
    És ha közben kinő a lába?
    Ráadásul visszafiatalodik.”
  • 44. axon 2013. november 19. 13:46
    „85 évesen előfordulhat, hogy hosszabb ideig kórházban van, stb., rokonai nincsenek. Esetleg szellemileg leépült. Amúgy meg hogy menjen be a postára levelet feladni, igazolni hogy akadályoztatva van, ha mondjuk járóképtelen? Ilyen idős embereknél hülyeségnek tartom az igazolás kérését. Ez kb. olyan, mint amikor az amputált végtagú embereket behívják a rokkant felülvizsgálathoz.”
  • 43. _csutak_ 2013. november 19. 08:00
    „Én pedig azt mondom, hogy nem megalázó alamizsna kell a népnek hanem becsületes, Uniós mértékű fizetés, nyugdíj!”
  • 42. _csutak_ 2013. november 19. 04:57
    „Én pedig azt mondom, hogy nem megalázó alamizsna kell a népnek hanem becsületes, Uniós mértékű fizetés, nyugdíj!”
  • 41. qrumpli 2013. november 19. 04:02
    „A negatív hozzászólók reméljük nem öregszenek meg.
    Sőt az olyan hivatalnokok sem akik azt hiszik magukról ,hogy ők az istenek.”
  • 40. pachakuti 2013. november 18. 22:31
    „38. jozkó 2013.11.18. 17:16

    Nálad a *! Ezzel csak egyetérteni lehet.”
  • 39. Harcimarcy 2013. november 18. 19:38
    „A Jozko nevű hozzászóló vélhetően min. 86 éves, íg abszolút jogosult a véleményalkotásra! Lehet, hogy ő 75 évesen már a sliccén a cipzárat is elfelejti majd lehúzni :-DDD”
  • 38. jozkó 2013. november 18. 17:16
    „Általában az ordít, akinek a foga fáj - és nem az orvos. Az élet ilyen.

    A több lépcsős tájékoztatás /lakógyűléseken, médiában, névre szóló tértivevénnyel/ megtörtént.
    Ha jól értelmezem, a panaszos sem "vis majorra" hivatkozott /pl, nem volt kóházban, nem volt járó és/vagy intézkedés képtelen, stb/ - csak egyszerűen megfeledkezett a határidőről...
    A hivatalos ügyek nagyon nagy többségénél ez jogvesztéssel, de minimum szankcionálással jár.
    Nem csak hatóságoknál, de az üzleti szférában is /de "kizárásról" szó nincs/.
    A kedvezmény további megvonása mögött én valami mást sejtek -de gondolom, esetleg erről is "megfeledkezett" a panaszos, vagy az kimaradt a cikkből.
    Nem egészen értem, ha nem alanyi jogon járó kedvezményről van szó / aminek az elvesztésével itt 20 000 Ft-nyi "veszteség" éri a panaszost/, miért nem kezelték azt annak megfelelő figyelemmel?!
    Ha pedig csak a "kor" a ludas, miért nem folyamodtak k é r e l e m m e l , érdemi elintézésért a cég vezetéséhez - hátha találtak volna méltányossági lehetőséget!? Húszezer forintos "órabérért" talán megérte volna a levélírás?!
    Ezzel a cikkel nem a szolgáltató packázik az ügyféllel - inkább fordítva...
    Kinek érdeke itt a politikai hangulatkeltés?”
  • 37. szgd-i 2013. november 18. 16:32
    „Még egy gondolat az istent játszó szolgáltató céghez, propagálja a szegedieknek a szelektív hulladék gyűjtést, csak épp az elszállítást csökkenti épp a felére! Szeptember óta nem heti hanem kétheti elszállítást vezetett be.
    Egyik kezemmel adok a másikkal meg duplán el veszek, ez ám a szolgáltatói mentalitás, ugye milyen szépen etetik meg hülye marketinggel a "szemetet" a néppel?”
  • 36. szgd-i 2013. november 18. 16:28
    „Ismét bebizonyosodott hogy a szolgáltató Istent játszik, mivel nincs konkurense ezért azt hiszi mindent megtehet!
    Egyébként meg ha nem rakok ki kukát egy héten miért is számláz? Egytényezős díj esetében a jogszabály szerint csak az elszállított hulladékért van jogában számlázni. Erre mit tesz mégis a szolgáltató nem létező álltalány díjat számláz törvény ellenessen. Ez senkinek nem szúr szemet??? Ily módon becslés szerint több 10 vagy akár évi száz milliós plusz bevételhez juthat a szolgáltató munkavégzés nélkül!!! Ezt a szegediek simán tűrik ezek szerint?”
  • 35. eljensokaszeged 2013. november 18. 15:31
    „alapvető szabályok megszegéséért háborog a nyugdíjas. akkor is verné az asztalt, ha a tértivevényes levélben a nyugdíja emeléséről lenne szó. megérdemli, véget ért már a cucializmus.”
  • 34. macusnéni 2013. november 18. 15:08
    „Aki éjjel 11-kor csempészi a házunk előtt lévő konténerbe a szemetét,az hol fizet szemétszállítást.Van olyan is a közelünkben lévő magánházból a salakot is ide hordja,nemcsak a szemetét,azt nem éri utol ez a becses szolgáltató.Akik elviszik,azok nem veszik észre,hogy a panalháztban uram bocsás,hol fűtenek,hogy salak van.Az,hogy sok a szemét,a sok előre csomagolt cucctól,ami megy a szemétbe,rég ezt eltüzelték,légyen papir,vagy bármi más.”
  • 33. bauzit 2013. november 18. 14:33
    „Csak kérdéseket teszek fel. Mi van akkor, ha kórházban voltak, vagy elutaztak, betegek voltak, vagy nehéz volt megközelíteni nekik az igazolási helyszínt? Erre szoktam én azt mondani, ez a hatalmas rend iránti igényünk ," aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére" gyakorlati kivitelezése hozza magával a mindennapok diktatúráját.
    Azt kapjuk, amit megérdemlünk. Itt mindenkinek akkor, úgy, és olyan mértékben kell csinálni mindent, ahogy megparancsolják. Nincs apelláta. Vagy mekszoksz ,vagy megszöksz. És hol van az emberség, a megértés, a tolerancia, a segíteni akarás? Ja, azt a templomban gyakoroljuk, nem az életben.”
  • 32. SP 2013. november 18. 14:31
    „""A szolgáltatónak pedig jogában áll megbizonyosodni arról hogy valóban annak adja a kedvezményt aki megfelel a feltételeknek.""

    Erről az jut eszembe,
    hogy egy korábbi országos cég tájékoztatót tett közzé kamat mentes kedvezményes lakásszerzési kölcsönről a dolgozói között. (Jótékonykodás)

    Ha viszont valaki a feltételeket áttanulmányozta
    kiderült számára, hogy a főkönyvelő fia és az ügyvezető lányai feleltek csak meg a kiírásnak, a feltételeknek.

    Nem derült ki a cikkből,
    hogy a 85 éves rászoruló, a késedelmes igazolások bemutatásán kívül milyen feltételnek nem felelt meg.

    Gyakorlat az az élet más területén,
    hogy hiánypótlásra szólítják fel a partnert, többször is több lépésben is, de nem zárják ki.”
  • 31. szaboG 2013. november 18. 14:28
    „shalomka>pont azok a 4-8 családosok nem fizetnek még közösköltséget sem-tiszt.a kiv.-nek.A cikkhez csak annyit,vannak akik elhunyt hozzátartozójuk papirjaival visszaélnek.A bácsi 30 napig nem jelentkezett,a cím az élt a rendszerbe,számlázni kellett,de a kedvezmény el lett törölve.Ha van akciós kuponom,és nem váltom be határidőre,hiába reklamálok.”
  • 30. fecskemadár 2013. november 18. 14:25
    „A SZEGEDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT.-nek ha én lennék a csoportvezetője, akkor hasonló esetben felötlene bennem, hogy én vajon semmit sem felejtek el? És ha majd 85 éves leszek??? A konkrét ügyben eltekintenék a büntetéstől (mert ez, annak tekinthető, ha közben nem változott a jogosultság a kedvezményre) és az igazolást tudomásul véve a kedvezményre való jogfolytonosságot fenntartanám! Az idős ember "megleckéztetése" megtörtént, a legközelebbi felszólítást követően azonnal célba venné a NONPROFITOT. Szerintem ez lenne az ügy EMBERSÉGES megoldása.”
  • 29. kispacni 2013. november 18. 14:16
    „25.
    Pontosan. ha jól értelmeztem én is s cikket, igazolta a jogosultságot. Ilyenkro amit elvben igazságos volna, fizetetni az ügyféllel valamilyen "késedelmi jellegű" díjat (mint pl. az SZKT-nál az igazolvány bemutatási díjat), de megvonni a teljes kedvezméynt már előre egy évvel is, egyszerűen baromság”
  • 28. NP1 2013. november 18. 14:09
    „25. achilleus 2013.11.18. 13:41

    A "rossz nyelvek szerint" a mennyiségi korlát Újszeged bizonyos részeire nem vonatkozik.
    Megpróbáltuk megtudni az engedélyezett zsákszámot - hasztalan.”
47 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajléktalanok otthona: utca, erdő, garázs

Szegeden nem üldözik a hajléktalanokat, akiknek a számát körülbelül 500-ra becsülik. A szegedi hajléktalanellátó rendszer három plusz egy lábon álló egység. Tovább olvasom