Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Több fiú születik a megyében

Csongrád megyében évente kétezerrel többen halnak meg, mint ahányan születnek. A legrosszabb az 1999-es év volt, amikor 6292-en hunytak el. Az elmúlt 9 évben mindig több fiú született, mint lány.
A legtöbben 2005-ben, a legkevesebben 2004-ben születtek Csongrád megyében – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szegedi Igazgatóságának adataiból. Az elmúlt évtized számaiból világosan látszik: még mindig  közel kétezer fővel többen halnak meg megyénkben, mint ahányan világra jönnek. A halálozási statisztika azt mutatja: 1999-ben hunytak el a legtöbben, 6292-en Csongrád megyében. Azóta 5700-5800 haláleset történik évente – a legjobb év ebből a szempontból 2006 volt, amikor „mindössze" 5504-en távoztak az élők sorából. A hivatalnak tavalyról még nincs pontos adatsora a megyei élveszületés-halálozás arányról. 2008 első 10 hónapjában az országban 82 ezer 966 gyermek jött világra: az ezt megelőző év adatához képest 1,7 százalékkal emelkedett a születésszám. A halálozások száma tavaly január és október között 107 ezer 457 volt: 2007 azonos időszakához képest 3100-zal kevesebben hunytak el hazánkban.

A túlzsúfolt városokban inkább lányok születnek. Fotó: Segesvári Csaba
A túlzsúfolt városokban inkább lányok születnek.
Fotó: Segesvári Csaba

Csongrád megyében az elmúlt évtizedben a lányoknál mindig több fiúgyermek született, a legtöbben, 2060-an 2005-ben, míg a legkevesebben, 1920-an 2004-ben. A legtöbb kislány 2003-ban született Csongrádban, amikor az élve születésekben mindössze 20 volt a két nem közötti differencia. Az elmúlt évek negatív csúcsát a lányoknál az 1999-es esztendő hozta: mindössze 1826 lánygyermek született megyénkben. Pusztán a számok miatt érdekes év volt a 2005-ös és a 2006-os: mindkét esztendőben 1871 kislány sírt fel a megyei kórházakban.

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézetének igazgatója, Szabó János egyetemi tanár kérdésünkre elmondta: fogamzásnál mindig több a fiú, így nem kell csodálkozni az évtizedes adatsoron. A nemi arány megyénkben 1,01:1,08 volt az elmúlt években a fiúk javára, ami más országokban is hasonló értéket mutat. Dél-Koreában 1,08-dal, Finnországban 1,04-dal, Oroszországban 1,06-dal több fiú születik átlagosan.

Feleky Gábortól, az SZTE Szociológia Tanszékének vezetőjétől azt kérdeztük: vajon a gazdasági világválság miatt csökkenhet a születésszám idén Magyarországon? – Nincs egyenes összefüggés a gyerekvállalás és a gazdasági helyzet között. Hazánkban az utóbbi években a népesség csökkenése lassult egy picit, évente 20-30 ezerrel vagyunk kevesebben. Ha befolyással lenne a közhangulat a születésekre, akkor már a 2006-os őszödi beszéd óta kevesebb gyerek fogant volna, hiszen azóta komoly depresszióban van az ország – magyarázta a szociológus.

Házasság, termékenység

Az országban Budapest után Csongrád megyében a legalacsonyabb a házas nők termékenysége. A mélypont 2001-ben volt, amikor száz 15 év feletti házas nőre 181 élve született gyermek jutott, míg az ország egészében 187. Az utóbbi években valamelyest javult a helyzet.


Zsúfoltság és szmog

Azok a párok, akik túlzsúfolt városokban élnek, nagyobb valószínűséggel számíthatnak leánygyermekre – a nagyon szennyezett területeken arányaiban több lány születik, mint amennyi fiú. A brazíliai Sao Paulo-i egyetem kutatói több nagyváros anyakönyvi kivonatait tanulmányozták át, és viszonyították az adatokat a légszennyezettség szintjéhez. Az eredmények azt mutatják, az újszülött lányok aránya magasabb volt az erősen szennyezett zónákban, mint a tisztább környezetben.

Olvasóink írták

  • 1. KolompárRómeó 2009. február 06. 10:13
    „Na, ismet nagy ujdonsagot mondott a DM! Igaz, a sorok kozott "elrejtve" megirja, hogy mindenhol igy van ez: tobb fiu szuletik, mint lany.

    "Nincs egyenes összefüggés a gyerekvállalás és a gazdasági helyzet között. Hazánkban az utóbbi években a népesség csökkenése lassult egy picit, évente 20-30 ezerrel vagyunk kevesebben."

    Ennek ne tessek orulni! Ime:
    http://portal.c-press.hu/?option=com_content&task=view&id=197&pop=1&page=0&Itemid=78

    Járóka Lívia beszéde végén hangsúlyozta "ésszerűnek tűnik, hogy számoljunk Európa legfiatalabb és legnagyobb etnikai kisebbségével, főleg olyan adatok ismeretében, amelyek azt állítják, hogy egyes tagállamokban az aktív roma népesség aránya 2050-re magasabb lesz, mint a nem romáké".

    Nesze neked szep jovo, nesze neked nyugdij, nesze neked barmi is, ami az adofizetok penzebol tortenik.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Reál tantárgyakért aggódik a gazdaság

A magyarországi természettudományos oktatás helyzetéről adott ki állásfoglalást Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikus Tanszékcsoportjának vezetője. Tovább olvasom